DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kereszténydemokrata Képviselőtársam! Ön beszélt tisztességről, becsületről, és beszélt arról, hogy milyen alacsony a fizetésük az egészségügyben dolgozóknak, külön megemlítette az ápolónőket is. Szerintem helyes az, hogy egy kormánypárti képviselő aggódik emiatt. Az a javaslatom, ha tudnak, tegyenek is annak érdekében, hogy ez megváltozzon.

De ha tisztességről és becsületről beszél, akkor azt is el lehetett volna mondani, hogy utoljára 50 százalékos béremelés ebben a szférában a szocialista kormány ideje alatt volt. Az úgy nem tisztességes, hogy a költségvetési vitában időnként ingert éreznek arra, hogy föltegyék a kérdést, hol van a pénz, mert akkor annak ellenére, hogy tudtuk, ennek lesz költségvetési hatása, részben a társadalmi igazságosság miatt, részben meg azért, mert már elfogytak az ápolónők az ágy mellől, kellett nekik bért emelni, szerintem egyébként helyesen.

Felhívom a figyelmüket, gondolják meg, hogy hogyan tudnának ezeknek az embereknek segíteni. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu