DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Képviselőtársam, ön is ott volt abban a teremben, ahol Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke azt mondta önöknek, fideszeseknek, hogy hiszen másfél éve kormányoznak, hagyják már abba ezt a visszamutogatást. Szíveskedjenek előrenézni és megoldani a problémákat! De ha ön nem hallgatja meg az önök által választott elnök szavát, lelke rajta, de azt gondolom, hogy most, ebben a helyzetben igenis helyénvaló az, amit Nagy Kálmán elmondott, mert tényleg borzasztó fizetések vannak az egészségügyben. Persze lehet azt mondani, hogy "elmúlt 8 év", de akkor is azt gondolom, hogy ezt most valamilyen módon meg kellene oldani. Azt javaslom önnek, fogadja meg az elnök úr intelmeit.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés