DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány gondolatot a rendvédelem, a nemzetbiztonság tárgykörében szeretnék itt a költségvetéssel kapcsolatban elmondani. A közbiztonság kérdése klasszikusan nem csak pénz. Itt a költségvetés, amely előttünk van, mégis elég vázlatos ebben a tárgykörben. Például szeretnénk látni, hogy mitől lesz rend, a rendőrségnek juttatott kereteket pontosan ki és milyen formában fogja megkapni. Úgy gondoljuk, hogy az eltelt másfél év jó bizonyítéka annak, hogy sajnos nem sikerült a beígért rendet elhozni, sőt számos területen romlottak a statisztikák és a magyar lakosság biztonságérzete is. Emellett a törvényhozás színterén sem teremtődnek meg azok a lehetőségek, amelyek pénz nélkül is biztosítanák ezt a szektort. Gondolhatok itt arra, hogy nagy nehezen születik uzsoraszabályozás vagy uzsorások elleni szabályozás, de ez sajnos elég gyenge. A büntethetőség 12 éves korhatárra való leszállítását önök folyamatosan elutasították. Úgy gondoljuk, hogy akármennyi pénzt adhatunk rendvédelemre, hogy ha olyan viszonyokat látunk, hogy rendőröket verhetnek félholtra, és a rendőrök mögött nem áll kellően a politikai akarat és a jogállam, addig mire számíthatnak azok az állampolgárok, akik nem az egyenruhára és a törvényekre való felesküdéssel és fegyverrel próbálják a rendet fenntartani, ha a rend őreit is ilyen csúnya módon elintézik? És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy még az önvédelem jogától is megfosztották törvényileg a magyar állampolgárokat.
De néhány gondolat a nemzetbiztonság tárgyköréről. Ez egy olyan terület, bármennyire is furcsa, ahol elegendő pénz állna rendelkezésre, csak nem megfelelő helyre van ez átcsoportosítva, illetve nem megfelelő szervezetek kapják a rendelkezésre álló összegeket. Itt gondolok legfőképpen a Terrorelhárítási Központra, amelyre lehet azt mondani, hogy ez egy állandóan felmerülő téma, viszont az utóbbi időben sajnos azt kell látnunk, hogy azok az aggályok és kritikák, amelyeket megfogalmaztunk ezzel kapcsolatban, és egyébként a költségvetésben felmerülő több mint 10 milliárd forintos költségvetés, amelyet a Terrorelhárítási Központ kap, nemcsak horribilis, de azt kell mondjam, hogy egyszerűen vicces is, hiszen semmilyen olyan látható és hatékony tevékenységet nem tudnak felmutatni, amivel a nemzetet és annak biztonságát előrevinnék. Még azok a látszatintézkedések is, amelyek arra hivatottak, hogy az ő - idézőjelben - "jó hírnevüket" és a létezésüket beigazolják és megalapozzák, azok is elég csúnyán szoktak elsülni. Emlékeztetnék itt az eltévesztett házszámok esetére vagy akár Brad Pitt kellékfegyvereinek lefoglalására. Körülbelül erre költünk 10 milliárd forintot. Nem hiszem, hogy a magyar nemzetgazdaság ilyen jól áll, hogy ezt megtehessük; ráadásul ennek a jogi háttere is teljesen tisztázatlan, hiszen a Terrorelhárítási Központ számtalan olyan hatáskörrel rendelkezik, gondolok itt a külföldi-belföldi hírszerzésre és a külföldi-belföldi elhárításra, a miniszterelnök, a köztársasági elnök védelmére, amely mintegy behatol a többi nemzetbiztonsági szerv hatáskörébe, elvonja tőle, részben elvonja tőle a funkciókat, másrészt viszont eléri azt a helyzetet, hogy tulajdonképpen nehéz kibogozni, hogy ki miért felelős, és egy balul sikerült akcióért kinek kell vállalnia a felelősséget.
Nem hiszem, hogy ez a rend hiányába hat, és nem hiszem, hogy olyan költségvetési gazdálkodást teremtene meg, amely ezt a területet előrevinné. Egyébként hozzáteszem, hogy számszerűsítsek újra, a nemzetbiztonsági, civil nemzetbiztonságra szánt összegek 25 százalékát elviszi ez a munka nélküli szervezet. Tehát ezt mindenképpen fel kellene számolni. A rendőrséggel kapcsolatban pedig nem nagyon tudunk addig részletekbe bocsátkozni, amíg nem látjuk azokat a számokat, hogy a kormányzat pontosan mit szeretne ezen a területen. Addig marad nekünk a hollywoodi filmek világa, a magyar kormánynak meg Nyugaton és a világsajtóban a közröhej ezen a területen. Szerintem ezen változtatni kellene, szerintem nem állunk olyan jól, hogy 10 milliárd forintot - hogy a miniszterelnök úr szavait idézzem - bohócügyi államtitkárságokra és bohócügyi központokra költsünk el.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés