DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Lendvai Ildikó képviselő asszony felszólalásában az előbb azt hallottuk, hogy a tanulási esélyek csökkennek. Én ezt egy kissé másképp látom, tegnap is szót ejtettem erről. Úgy érzem, hogy a 16 éves korhatár bevezetésével annak a 17-18 éves gyereknek, aki 12-13 évesek között ül az osztályban, biztos, hogy nem csökkennek a tanulási esélyei azzal, hogy számára fakultatíve lehetővé válik, hogy otthagyja az osztályt, és ne tanuljon tovább. Ez minden bizonnyal a többi gyereknek is a hasznára válik.

Ami pedig az egyetemi felvételi rendszert és az egyetemi önköltséges rendszert illeti: itt elmondanám, én úgy érzem, hogy inkább az igazságosság felé halad ez a rendszer, és nem az esélyegyenlőtlenség felé. Tessék elgondolni, ha valaki szeretne bejutni az egyetemre, akkor három lehetősége van. Vagy a családja kifizeti önköltséges formában a tandíját, például az orvosi egyetemen hat évig, vagy diákhitel-konstrukcióban meghitelezik neki, és az egyetem elvégzése után ezt visszafizeti a diákhitel-konstrukció formájában, vagy pedig teljesen térítésmentes, állami kifizetéssel történő formában végzi el az egyetemet. Mind a három eset lehetséges a számára. Az esélyei szerintem ezzel egy fikarcnyit sem csökkentek, viszont az igazságosság érvényesül abból a szempontból, hogy tudjuk, az egyetem elvégzése után nagyon sokan távoznak külföldre, és ez a társadalom felé, az igazságosság szempontjából semmiképpen nem jó. Adókból, közpénzekből finanszíroztuk eddig ezeknek a tanulását. Aki hat évig tanult az orvosi egyetemen 12 millió forint tandíj helyett, az szépen kimegy külföldre, és ott dolgozik tovább. Megítélésem szerint a társadalmi igazságosság megköveteli, hogy inkább saját maga fizesse a tandíját, akár úgy, hogy kifizeti, akár diákhitellel, és ha kimegy, még ebben az esetben is vesztettünk, mert egy helyet elvett az oktatásból. De én úgy érzem, hogy a rendszer az igazságosság felé mozdul el ezzel.

Köszönöm szíves figyelmüket. (Dr. Hiller István: A népszavazásnál is ezt mondtátok?)

Forrás: parlament.hu