FEJÉR ANDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Azért jelentkeztem felszólalásra, mert Burány Sándor képviselő úr feltett egy kérdést, és azt gondolom, illik erre a kérdésre válaszolni, ha már kérdezik az embert.

Úgy szólt a kérdés, hogyan fordulhat az elő, hogy ma magasabb az államadósság, mint ezelőtt egy esztendővel vagy mint bármikor. Nos, tisztelt képviselő úr, szeretném önnek elmondani, hogy ha véletlenül nem emlékezne rá, hogy 21 ezer milliárd forintos adóssággal, ennek 1150 milliárd forintos kamattörlesztési terhével adták át a kormányrudat. Természetesen ennek az adósságnak egy tekintélyes része devizában, tehát külföldi devizában volt felhalmozva. Ha önök a bukásukkal együtt elvitték volna ezt a devizaadósságot is, nyilván nem következett volna be ez a leértékelődése az adósságnak, és nem növekedett volna az adósság.

Én úgy emlékszem, ön kormánytagként nem aggódott annyira, amikor ezelőtt két esztendővel 314 forint is volt az euró árfolyama. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu