KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót és a gesztust a kereszténydemokratáktól, elnök úr.
Olvasván a kormány által benyújtott költségvetést, mielőtt bármilyen megállapítást teszünk, szeretném a tisztelt Ház figyelmét felhívni arra, hogy a jelen költségvetés középpontjában az ember szolgálata áll. Ma Európa a második világháború utáni legsúlyosabb pénzügyi-gazdasági válságával küzd. Ennek legfőbb oka a nagymértékű eladósodottság, ami a legtöbb európai országban tovább növekszik. Ezzel szemben Magyarország az elmúlt évben végrehajtott fordulata révén sikeresen megkezdte az adósságcsökkentést, nincs rászorulva az IMF segítségére, immár a piacról tudjuk finanszírozni működésünket, illetve megteremtette a nagy ellátórendszerek átszervezetését biztosító törvényi alapokat.
Azonban ezektől függetlenül nekünk is szembe kell nézünk a tartós euróválság hatásaival. Mi, magyarok még idejében megindultunk a teljes megújulás útján, ezért a mostani helyzet a veszélyek mellett lehetőségeket is hordoz: versenyelőnyben vagyunk. Ha ezt a lehetőséget kihasználjuk, nem legyengülve, hanem megerősödve kerülhetünk ki a válságból. Magyarország célja 2012-ben az ország védelme, a pénzügyi és gazdasági stabilitás, ezen cél megvalósulását szolgálja hazánk jövő évi gazdálkodási terve. Az államadósság tartós csökkentése, valamint újratermelődésének megakadályozása csak növekedésorientált munkahelyeket teremtő gazdaságpolitikával lehetséges. A kormány társadalom- és költségvetés-politikájának fontos sarokpontja a munkaalapú gazdaság, a munkaalapú gazdaság középpontjában az ember áll. Ez annyit jelent, hogy aki tud és aki akar, az dolgozhasson, hiszen az ember becsületét munkája és az általa elérhető jövedelem adja meg.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A nemzeti együttműködés kormánya nem pénzben, hanem emberben gondolkodik, ezért kötelessége a költségvetésen keresztül az emberek boldogulását szolgálni.
(17.30)
A jövő Magyarországa egy olyan ország kell legyen, ahol a munkának becsülete van, tehát az értékét megfizetik. Ez a kormány a rendszerváltoztatás óta elsőként merte kimondani, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyre van szükség; amelyik azt vallja, hogy egy országot a bajból kizárólag értelmes munkavégzéssel, tanulással, szakértelemmel, tudással lehet kivezetni, felemelni, nem pedig trükkök százaival és különféle spekulációkkal. Ha van új munkahely, akkor van új adófizető, akkor van megélhetés, van biztonságos otthon, ami után van tisztességesen fizethető adó. Ha van egy országnak adóbevétele, akkor tud költeni oktatásra, egészségügyre, szociális ellátásra. Ezt a gazdasági szisztémát, amely mellesleg Németországban a második világháború után óriási felemelkedést hozott, szociális piacgazdaságnak hívják. A mottója pedig nem más, mint amit Ludwig Erhard, a második világháború utáni német gazdasági felemelkedés atyja mondott: "Saját erőmből akarok boldogulni. Az államtól pedig azt várom, gondoskodjék arról, hogy ezt megtehessem. Nem azt kérem, hogy segítsen vagy hogy megvédjen, de azt elvárom, adjon annyi szabadságot és hagyjon annyit a munkám hozadékából, hogy alakítani tudjam a magam és családom sorsát."
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az ebbe az irányba való fejlődést segíti elő a jövő évi költségvetés, amely fontos célokat határoz meg. Cél az arányos adórendszer és az ennek segítségével létrejövő szolidaritáson alapuló társadalom, ahol egy elhúzódó válság közepette Magyarországért mindenki erejéhez és lehetőségéhez mérten vállal felelősséget. Befejezzük a nyugdíjrendszer átalakítását, saját lábra állítjuk, azzal a céllal, hogy ne termeljen újra államadósságot. Mindezek mellett jelentősen átalakítjuk az egészségügyet, amelyet az előző kormányok az összeomlás szélére sodortak. A továbbiakban csak így lehet garantálni a rendszer működésének fenntartását és az ellátás biztonságát. Megindítjuk a Start-munkaprogram segítségével az emberek visszaáramlását a segélyek világából a munka világába, hogy ne otthon üljön tétlenül, és várja a 28 500 forintos jövedelempótló támogatást. Mi tehát lehetőséget biztosítunk, hogy aki akar, az dolgozhasson akár 48 ezer forintos nettó fizetésért, ezáltal képes legyen visszaszerezni az önbecsülését.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a költségvetés nagyban elősegíti az emberek boldogulását és ezáltal Magyarország megújulását. Akik támadják az országvédelmi költségvetést, azok nincsenek tisztában Magyarország helyzetével, és így megfelelő válaszaik sincsenek. Az ilyen emberek számára egyedül csak az államadósság és a lakossági hitelállomány növelése elfogadható, valamint a megszorítások politikája. Ez ismert az előző nyolc évből: az a politika, amely már megdőlt a szocialista-liberális kormányzás idején, amely csőd közeli állapotba sodorta az országot. A kormány mindenkinek segít, senkit nem hagy az út szélén, és biztosítja, hogy egyetlen magyar család életében se következzen be olyan fordulat, mint ami most Görögországban tapasztalható. Ilyen államadósság mellett, ilyen tönkretett gazdaság mellett nincs más választásunk, csak az, hogy összefogjunk, egymásban bízva és egymást segítve, hittel megtámasztva együtt felépítsünk egy erős, öntudatos Magyarországot ott, ahol a közgondolkodást a Szent István-i intelmek határozzák meg, ahol az állam szolgál és nem uralkodik, ahol az emberek szolidárisak, tudnak mosolyogni, és tisztelettel tudnak élni egymás mellett.
A nemzeti együttműködés nevében ezért kérem tisztelt ellenzéki képviselőtársaimat, hogy szavazataikkal támogassák a megújulás költségvetését.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés