SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Szabó Rebeka képviselőtársam már részletesen bemutatta a költségvetés hatását az agráriumra. Engedjék meg, hogy egy általánosabb gazdaságpolitikai szempontból nézzem meg azt, hogy a vidéken élőknek mit tartogat, mit jelent a mostani költségvetés, és hogy ezzel szemben az LMP költségvetési alternatívájában milyen intézkedéseket gyűjtöttünk össze a vidéki életesélyek javítása érdekében.

Az agrárügyekben is meglátszik sajnos a költségvetés általános állapota, mégpedig az, hogy megszorítás követi a megszorítást. A Vidékfejlesztési Minisztérium fejezete lerövidült, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal költségvetése jövőre csökken, holott egyre több feladatot kap, így felmerül, hogy létszámcsökkentést kell majd végrehajtani. Az agrárkutatás is sajnos mostoha helyzetbe került, mert 520 millió forinttal csökken e terület költségvetése. Egy pozitívum, talán az egyetlen, hogy a génmegőrzési intézményekre valamivel többet szán a kormány jövőre, mint idén. Nem érjük ugyanakkor, hogy az Agrármarketing Centrum forrásai miért emelkednek jövőre több mint tízszeresére.

A vidékfejlesztés területén a kormány két általános gazdaságpolitikai irányból segíthetné a gazdaság fejlődését és a munkahelyteremtést. Az egyik egy általános gazdaságpolitikai irány, a terhek és a járulékok egy olyan átalakítása, ami segíti a vidéket, különösen a leszakadó vidéki térségek fejlődését. A másik pedig kifejezetten a vidékre célzott eszközök, vidékre célzott beruházástámogatások, adókedvezmények és különböző elkülönített források és alapok.

Arról, hogy a kormány jövedelemadó-politikája és a járulékok emelése hogyan hat, már sokat beszéltünk, érdemes azért azt megismételni, hogy az adójóváírás eltörlése a járulékok 1,5 százalékos emelésével és a minimálbér költségeinek emelésével - mert azt szeretném hangsúlyozni, hogy nem a minimálbért emelik, csak a minimálbér költségét emelik meg - mind az alacsonyabb jövedelműeket sújtja, és ezen belül is kiemelten sújtja azokat a vidéki térségeket, ahol az alacsonyan foglalkoztatottak döntő része található. Emellé társul még az a megszorító társadalompolitika és a különféle adók emelése és bevezetése, illetve a Munkaerő-piaci Alap csökkentése, amelyek összességében mind a leszakadó térségek fejlődésére mérnek súlyos csapást.

Milyen intézkedéseket állít szembe a kormány ezekkel az adópolitikai intézkedésekkel? A helyzet az, hogy a költségvetés nem sok minden tartogat: van egy 13,4 milliárdnyi beruházási célelőirányzat, aminek egy része a hátrányos helyzetű térségekbe megy, ezt el kell ismerni; tartalmaz 10 milliárdos turisztikai támogatást, illetve 1,2 milliárdos területfejlesztési célelőirányzatot, ami 600 millióval kevesebb a tavalyinál.

Ezenkívül előszeretettel hivatkoznak az EU-s pénzekre, az EU-s pénzek felhasználásra. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy egy-másfél éve folyamatosan késlekedik és akadozik az EU-s pénzek, pályázatok kifizetése, nap mint nap hallani olyan vállalkozásokról, kisvállalkozásokról, amelyek nem jutnak hozzá az EU-s támogatásokhoz. Szóval ezekre az EU-s pénzekre hivatkoznak, mint ami kiegészíti az önök költségvetését. Egyrészt az EU-s pénzek elköltése, hogy mondjam, kevésbé a kormány érdeme, másfelől ezek olyan összegek, olyan tételek, amelyek már a korábbi években is rendelkezésre álltak, tehát ezekre hivatkozni, finoman fogalmazva is, némileg álságos.

(14.30)

Ezeken túl egy megoldás van, ami jól azonosítható a kormány elképzeléseiben, és akár még azt is mondhatnám, hogy jó irányban próbálnak meg tapogatózni, ez pedig a közmunka. Csakhogy az látszik az eddigi kísérleti projektekből, amit az LMP már a kezdetektől fogva mondott, hogy érdemi koncepciók, értelmes cél és megfelelő szervezés nélkül ez a típusú közmunkaprogram többet árt, mint amennyit használ, ez így ebben a formában inkább egyfajta fölösleges, mesterséges dolgoztatás, egyfajta rabszolgamunka, amire az embereket kényszerítik azért, hogy ne maradjanak munka nélkül.

Egyetlen olyan témát tudok még kiemelni, ahol abszolút támogatni tudjuk a kormányzat vidékfejlesztési elképzeléseit, ez pedig az állami földek újbóli bérbeadása a családi és kisgazdálkodóknak, de ennek a részleteiről Szabó Rebeka képviselőtársam már részletesen beszélt. Ezt mindenképpen támogatandó iránynak tartjuk. Reméljük, hogy sikerül is részletesen megvalósítani ezt az elképzelést.

De ez így összességében - szeretném még egyszer hangsúlyozni - nagyon-nagyon kevés arra, hogy ellentételezze azt a brutális adópolitikai feketelevest, amit túlnyomórészt a vidéken élő vállalkozókkal és termelőkkel fizettetnek meg; az előbb felsorolt adóemelésekre gondolok. Ezzel szemben a vidéki térségeknek most lenne szükségük hathatós támogatásra, olyan eszközökre, amelyek segítik a foglalkoztatást, segítik azt, hogy a vidéken élők munkát tudjanak találni és megélhetéshez tudjanak jutni, s nem két-három év múlva, hanem most. Ezzel szemben azt látjuk, a kormányoldal prioritása az, hogy feltőkésítsenek egy szűk társadalmi réteget, ahelyett, hogy azt mozdítanák elő, hogy a középosztály leszakadása megálljon és a vidéken élők életesélye javuljon.

Mit kínál ezzel szemben az LMP programja? Egyrészt szeretném hangsúlyozni a célzott járulékcsökkentő programunkat. Ez a célzott járulékcsökkentő program 2 százalékos járulékcsökkentést jelentene a vidéki térségekre, ami kiemelten tudná segíteni azokat a térségeket, ahol most nagyon nehéz munkához jutni azáltal, hogy csökkenne a foglalkoztatás költsége. Emellett a leghátrányosabb helyzetű 33 kistérségben három évre elengednénk a legfeljebb szakmunkás végzettséggel rendelkezők után a járulékterhek 50 százalékát, így csökkentve a munkaadók bérterheit.

A másik célzott járulékcsökkentés, ami kiemelten segíti a vidéken élők életesélyét, a legalacsonyabban képzett munkavállalók utáni járulékkedvezmény. A leghátrányosabb helyzetű 33 kistérségben három évre elengednénk a legfeljebb nyolc általánost végzettek után a közterhek száz százalékát.

A harmadik intézkedés pedig a Start-8 kártya bevezetése lenne, ami az egész ország területén csökkentené az alacsonyan képzetteket foglalkoztató vállalkozások terheit. Ennek a programnak a keretében az első évben a munkáltatók mentesülnének a közterhek megfizetése alól minden olyan munkavállaló után, aki legfeljebb nyolc általánost végzett.

Ezeket a járulékkedvezményeket gondosan átszámoltuk a költségvetési alternatívában: több mint 150 milliárdot tudnánk erre a célra fordítani úgy, hogy a költségvetés egyenlege nem romlana - ezt szeretném hangsúlyozni -, tehát a gazdasági körülmények nem akadályozzák azt, hogy ezeket a programokat most elindítsuk.

A Munkaerő-piaci Alap fejlesztéséről sokat beszéltünk már. Itt számos olyan javaslatunk van, amely szintén tudná javítani a vidéken élők esélyeit.

Kaufer Virág képviselőtársam többször beszélt már az értelmes közmunkák szükségességéről. Mi olyan közösségi gazdaságfejlesztő programokat indítanánk a közmunkaprogram keretében, ami kifejezetten a helyi gazdaságba illeszkedő fejlesztési projekteket jelentene, olyan programokat, amelyek a helyi lakosok bevonásával futnának, amelyek segítik a településeken a közösségfejlesztést, a szociális szolgáltatások, a fenntarthatóság szempontjainak érvényesülését.

Felállítanánk továbbá emellett egy zöldberuházási alapot. Ez egyrészt adókedvezményeket jelentene, másrészt célzott beruházási támogatásokat adnánk olyan élelmiszer-ipari és energetikai beruházásokra, amelyek komplexen kezelik a vidékfejlesztést. Majdnem 100 milliárd forintot fordítanánk erre a célra, ha elfogadnák az alternatív költségvetési javaslatunkat. Ez a közösségi és zöldgazdaság-fejlesztési program így összességében már jövőre több mint százezer új munkahely létrejöttét tudná segíteni, kifejezetten azokon a vidéki térségeken, ahol jelenleg nagyon-nagyon nehéz munkához jutni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ez a zöldgazdaság-fejlesztő alap egységes egészként kezelné a vidéket, a tájba ágyazódó tevékenységeket támogatná, hiszen tudjuk...

Forrás: parlament.hu