SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Nem tudom, professzor úr ismeri-e azt az ördöngösfüzesi népdalt, hogy "a babám gyógyít, nem a kórházi orvos". Nem fogom most elénekelni, de ebben azért nagyon sok, komoly népi bölcsesség van. Egyáltalán nem az ellátórendszer ellen szeretnék beszélni és pláne nem a kórházak ellen, ez távol álljon tőlem, de az ön felszólalásában is több helyen előbukkant az a gondolat, hogy az elmúlt években semmit nem változott sem az ellátórendszer szerkezete, sem pedig a költségvetés és a finanszírozás szerkezete. Ebben a költségvetésben sem változik. Azt mondta Matolcsy úr néhány nappal ezelőtt az expozéjában, hogy ez egy feladatalapú költségvetés, szakított az eddigi hagyományokkal, és teljesen az intézmények mentén sorolja a számokat. Hát ez nem igaz! Ez minden szempontból egy ugyanolyan szerkezetű költségvetés, mint amit az eddigi években láttunk, semmivel nem vagyunk előrébb.
(11.40)
És sajnos ugyanez a helyzet az egészségügy finanszírozásával kapcsolatban is.
Elindult-e a szerkezetátalakítás? Elindult gondolatban, van egy koncepció, ami egyébként nem is új, hiszen az előző kormányok is már bele-belekaptak ebbe, de egyik sem tudta megvalósítani. Látunk csilli-villi prezentációkat különböző konferenciákon, és ezekkel javarészt egyet is lehet érteni, és látjuk azt, hogy van valamiféle szükségletalapú tervezés az egészségügyi tárca szakmai berkeiben, és azt gondolom, ez nagyon helyes, de hogy ebből milyen intézkedéseket lehet levezetni, és hogyan fog ebből kialakulni valamiféle szerkezetátalakítás, azt egyelőre senki nem látja, és sajnos a költségvetés és a kormányzat egyéb szándékai ezeket a szándékokat fölülírják.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés