DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy az ön által idézett számsort kiegészítsem: 2002-ben 28 milliárd adóssággal vették át a MÁV-ot, 2010-ben 330 milliárddal adták vissza. Amikor a nyugdíjasok majd kérdeznek, legyen kedves már ezt is elmondani nekik.

Ami egyébként ön előtt is ismert: a Széll Kálmán-terv alapján folyamatban van a közösségi közlekedés szervezeti átalakítása és konszolidációja, amellyel összefüggésben valóban a díj- és kedvezményrendszer is felülvizsgálatra kerül.

Különböző lehetőségek felmérését, felelős mérlegelését és a döntést követően tudunk erről bővebb tájékoztatást adni, arról, hogy az átalakítás mely csoportokat és milyen mértékben érinti. Tekintettel azonban arra, hogy a közösségi közlekedés ügyének rendezése széles társadalmi rétegekre van hatással, egyetértve ebben önnel, számos szempontot kell figyelembe venni a kedvezményrendszer ki- és átalakítása során. E szempontok között a költségvetés teherbírása nyomatékos hangsúlyt kap, hiszen alapvetően az határozza meg a döntés kereteit.

A döntés tartalmáról annak megszületését követően mind az ország közvéleményét, mind az Országgyűlést, mind önt tájékoztatni fogjuk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu