DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen rövid leszek.
Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kormány egyetért az emberiesség elleni bűncselekmények el nem évülésével, azon túlmenően is, hogy mindez a nemzetközi jog szabályaiból, négy genfi egyezményből, annak két kiegészítő jegyzőkönyvéből és az 1968-as New York-i egyezményből következik.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés