SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm. A választ nem áll módomban elfogadni. Egyrészt akkor, amikor az emberek éheznek, amikor emberek tízezrei veszítik el az állásukat, akkor a kormánynak kutya kötelessége minden egyes fillérért lehajolni (Taps az LMP soraiban.), függetlenül attól, hogy 10 százalék vagy 35 százalék finanszírozást követel ez meg a magyar kormánytól.

Az emberek azt várnák önöktől, hogy minden uniós forrást használjanak fel, minden fillérnek menjenek utána. Aztán: a helyi szakszervezettel konzultálva, a helyi munkavállalók úgy látják, hogy az elkövetkezendő négy hónapban nem biztosított az ő megélhetésük, tehát még csak ebben az esetben sem igaz az, hogy önök megtennének mindent.

Viszont a tágabb kép az, hogy kivonnak forrást a Munkaerő-piaci Alapból. A tágabb kép az, hogy még jobboldali közgazdászok is alkalmatlannak tartják az önök adópolitikáját és gazdaságpolitikáját a munkahelyteremtésre, és emellett ragaszkodnak ahhoz, hogy nem hajlandóak igénybe venni minden uniós segítséget arra, hogy a bajba jutott embereket megsegítsék. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Ez teljességgel elfogadhatatlan és fölháborító. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu