DR. DOROSZ DÁVID (LMP): Köszönöm szépen, reagálnék is. Papcsák képviselőtársam véletlenül azt mondta, hogy ha alkalmatlannak találtatik az OBH elnöke. Nos, az a helyzet, hogy ebben a törvényben csak az van benne, hogy méltatlanná válik. Az alkalmatlanság mint elmozdítási ok nincs benne.

Ezt úgy értelmezzük, hogy ez egy nagyon szűk lehetőséget biztosít csak arra lényegében, egy morális alapon történő elmozdítást tesz csak lehetővé, szemben azzal, hogy igenis előfordulhat, hogy egyszerűen szakmailag nem elég felkészült, nem tudja irányítani ezt a szervezetet, és ez kiderül, de ilyenkor az önök jelenlegi törvényjavaslata alapján nem lehet elmozdítani.

(12.30)

Éppen ezért egy olyan módosító javaslatot fogunk beterjeszteni, amely lehetővé teszi azt, hogy alkalmatlanság címén is el lehessen mozdítani az OBH vezetőjét, és remélem, az elszólása alapján következtethetek arra, hogy a Fidesz-frakció ezt támogatni fogja.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu