DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Kétszer ad, aki gyorsan ad, és semmit sem ad, aki késve ad. A modern igazságszolgáltatás dilemmáját is kifejezi ez a latin közmondás. Tisztában kell lenni azonban azzal is, hogy a nem megfelelően előkészített gyorsítás eredménye akár kárt is okozhat, a számos nemzetközi jogi és alkotmányos garanciával ellátott bírósági eljárásban csökkentheti a jogbiztonság szintjét.

Mégis, ha nem is mindannyiunknak, de sokunknak vannak személyes tapasztalatai a bírósági eljárások szükségtelen elhúzódásáról, és a sajtóban is ismétlődően megjelennek az erre vonatkozó kritikák. Ezeknél a kritikáknál azonban még súlyosabb az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteiből levonható tanulság. Magyarország 1992-ben csatlakozott az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményhez, így a bírósági ügyek ésszerű időn belül történő elbírálásával kapcsolatos kötelezettség számon kérhetővé vált nemzetközi fórumon is.

(9.00)

A Magyarországot elmarasztaló döntések nagy részét, közel 80 százalékát az indokolatlanul elhúzódó bírósági eljárásokhoz kapcsolódó elmarasztalások teszik ki, 2003 óta ezért az állam több mint félmilliárd forint kártérítést fizetett ki a panaszos felek részére. Az utóbbi három évben különösen aggasztóak az adatok: a kártérítésként kifizetett összeg éves szinten már meghaladta a 100 millió forintot is, tehát nemhogy javuló, hanem romló tendenciáról beszélhetünk az elhúzódó bírósági eljárásokhoz köthető elmarasztalások tekintetében.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága az öt évet meghaladó pertartalmú eljárásokat már hosszúnak minősíti, így az egyezménysértés alóli kimentés szinte lehetetlen abban a 61 folyamatban lévő ügyben, amelynek túlnyomó többségében a bírósági eljárások hossza meghaladta a 10 évet is. A strasbourgi bíróság meglehetősen szigorú és következetes a szankcionálás tekintetében, az ilyen ügyekben a pertartam minden egyes éve után 1000-1500 euró összegben határoz meg büntetést. A bíróságok mellett a kormányzat felelőssége is, hogy az állampolgárok, a civil és a gazdálkodó szervezetek a békés egyeztetések által fel nem oldható vitáit ultima ratio ítélet zárja le. Ez a kormányzati feladat alapvetően a megfelelő jogszabályi és költségvetési feltételek biztosításával kell hogy megvalósuljon.

Az igazságszolgáltatás problémái nem új keletűek, így a feladat is évek óta adott. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban egy évvel ezelőtt kezdtük el a bíróságok igazgatásának megújítását, amelynek egy újabb lényeges állomásához érkeztünk el ma. 2010 őszén az Országgyűlés elfogadta az egyes törvényeknek a bíróságok hatékony működését és a bírósági eljárások gyorsítását szolgáló módosításáról szóló 2010. évi CLXXXIII. törvényt, amely jelentős módosításokat hajtott végre a bírósági szervezetet és a bírák jogállását szabályozó hatályos törvényeken. A számos előremutató szabály közül megemlíteném, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács testületi jogköreinek egy része az OIT elnökének kompetenciájába került oly módon, hogy a stratégiai kérdésekben továbbra is a testület határoz, míg az operatív döntéseket az elnök határozza meg.

2010 márciusa óta az OIT elnöke nevezi ki a bírósági vezetőket, irányítja és ellenőrzi a vezetők tevékenységét, és folytatja le a vizsgálatukat. Az egy évvel ezelőtt megindult jogszabály-előkészítési folyamat során ezeket az intézkedéseket a Legfelsőbb Bíróság is üdvözölte, a jogalkotó és a jogalkalmazó hatalom együttesen foglalt állást arról, hogy az irány helyes, az intézkedések a bírói munka javára fognak szolgálni. Tudomásom szerint Baka András elnök úr is felszólal a mai napon, és remélem, felszólalásában kitér majd arra is, hogy tudott-e élni azokkal a törvény adta döntési hatáskörökkel, amelyeket a jogalkotó mint OIT-elnök számára biztosított.

Magam még emlékszem Baka elnök úr véleményére abból az időből, amikor e méltóságra még csak jelölt volt, és itt a Parlamentben meghallgatta őt az alkotmányügyi bizottság. Az igazságszolgáltatási reform kidolgozása során sokat merítettünk az akkori felfogásából, felidéztük az elnök úrnak a bizottsági jegyzőkönyvekben ismertetett reformprogramját, így sem önt, elnök úr, sem a bíróságokat, sem a tisztelt képviselőket nem érheti meglepetés a törvényjavaslatban megjelenő egyes reformintézkedések olvasásakor.

Időrendben a tavaly őszi törvénycsomag után az alkotmányozást tekinthetjük a következő reformlépésnek. Az alaptörvény rendelkezik arról, hogy a bíróságok szervezetének és igazgatásának, a bírák jogállásának részletes szabályait, valamint a bírák javadalmazását sarkalatos törvényben kell meghatározni. Ennek a feladatnak a végrehajtását szolgálja a tárgyalandó két törvényjavaslat, amelyek előkészítése során a kiindulópontot az igazságszolgáltatással szembeni elvárások és a működési tapasztalatok képezték.

Az igazságszolgáltatással szembeni elsődleges elvárás hosszú évek óta - hazai és nemzetközi szinten egyaránt - azonos módon fogalmazódik meg, a bíróságok a döntéseiket egységes jogalkalmazási gyakorlatot folytatva, ésszerű időn belül hozzák meg, függetlenül attól, hogy az ország mely pontján folyik az eljárás. Az e követelménynek való megfelelés vagy meg nem felelés alapvetően befolyásolja a bíróságokkal szemben kialakult közvélekedést, az igazságszolgáltatás iránti bizalom erősödését vagy gyengülését. Az igazságszolgáltatás egyik sarokpontja tehát az eljárások időszerűsége, amelybe az igazságszolgáltatási tevékenység azzal tud - a bírói függetlenséget meg nem sértve - beavatkozni, ha biztosítja az aránytalan ügyteher megfelelő elosztását. Ezzel kapcsolatban tájékoztatom képviselőtársaimat arról, hogy a korábbi évekhez hasonlóan 2010-ben az ország bíróságaira érkező összes ügy közel fele Budapest, illetve Pest megye bíróságaira érkezett.

Az igazságügyért felelős miniszter számára rendelkezésre álló információkból - és itt elsődlegesen az állampolgári és a szakmai berkekből érkező visszajelzésekre gondolok - úgy ítéltük meg, hogy az elmúlt jó pár évben a központi igazgatásért felelős OIT nem tudta a nehézségeket megfelelően kezelni, ezért alapvető változásokra, strukturális átalakításokra van szükség. A munka első fázisaként először egy koncepciót dolgoztunk ki, amelynek kapcsán európai uniós tagállamok igazságszolgáltatási rendszerét is vizsgáltuk. A közel 1600 tagot számláló Magyar Bírói Egyesülettel, valamint számos bírósági vezetővel folytatott tárgyalások következményeként a bírák gyakorlati tapasztalatait is figyelembe véve alakítottuk ki az új szabályozást. Csak ezt követően került sor a normaszöveg-tervezetek elkészítésére, amelyeket reményeim szerint az Országgyűlés még november folyamán megvitat és elfogad.

Az előterjesztő szándékát részletesen bemutattuk a törvényjavaslatok indoklásában, jelen expozé kereteiben az olvasáshoz egyfajta kedvcsinálásként most csak egy-két fontos momentumra szeretném felhívni a szíves figyelmüket. Az 1997-ben bevezetett igazgatási rendszert ért kritikai vélemények leginkább arra irányultak, hogy az OIT bíró tagjai rendszerint a bírósági vezetők közül kerülnek ki. Mivel felettük az ellenőrzést, illetve a munkáltatói jogokat maga az OIT gyakorolja, a bírósági vezetők tulajdonképpen önmagukat ellenőrzik, és saját bíróságuk feletti kontrollt gyakorolnak.

Problémaként merült fel az igazgatási tevékenység elemzése során, hogy a havonta általában egy alkalommal ülésező igazgatási testület, az OIT nem képes teljes mértékben eleget tenni a döntési kötelezettségének. Az OIT működése az azonnali határozatot igénylő helyzetek megoldását gátolta, és akadályozta az operatív működést. Nehézséget jelent emellett, hogy az OIT elnöke egyben a Legfelsőbb Bíróság elnöke is, álláspontunk szerint mindkét tisztség egész embert kíván.

A bírósági rendszer működését és az igazgatást vizsgáló tanulmányok egyik legmarkánsabb kritikája a bírósági igazgatás és szervezet nyilvánosságának és átláthatóságának hiányosságait illette. A legtöbb problémafelvetésre reagálnunk kellett a már említett, 2010 őszén a parlament által elfogadott törvénycsomaggal, amely egyebek mellett számos operatív döntést igénylő hatáskört az egyszemélyi vezetőhöz, vagyis az OIT elnökéhez delegált. Megkezdődött tehát a központi igazgatás magasabb sebességi fokozatba kapcsolása, amelyet folytatásként jelen törvények elfogadása fog kiteljesíteni, elfogadásuk esetén.

A bírósági szervezet és a bírák függetlenségének maradéktalan biztosítása mellett egy új igazgatási modellt javaslunk. Az új modell nem egyszerűen a jelenlegi hatáskörök áttelepítéséről szól; kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a központi igazgatás számára tág eszközrendszer álljon rendelkezésre a létszámgazdálkodáshoz. Ilyen a koncentrált személyzetpolitika, a bírói álláshelyek mozgatásának, a bírák kirendelésének szélesebb körű lehetősége. Az igazgatás területén a bírósági vezetők kinevezése, a vezetői vizsgálatok, a bírósági vezetők tevékenységének irányítása és ellenőrzése tekintetében módosítással vagy ahol elégséges, pontosítással korrigáljuk a hatályos szabályokat.

A központi bírósági igazgatás számára széles körű eszközrendszert biztosít az új szabályozás, ezzel párhuzamosan ugyanakkor e központi igazgatás ellenőrizhetőségét, illetve számonkérhetőségét is megteremti a törvényjavaslat. A központi bírósági igazgatást az országos bírósági hivatal elnöke fogja ellátni, az elnök egyszemélyi felelőssége mellett. Az OBH elnökéhez kerülnek az OIT és az OIT elnökének igazgatási jogkörei. Az OBH elnökét a bírák közül az Országgyűlés választja kétharmados többséggel a köztársasági elnök javaslatára.

(9.10)

Az új konstrukció lényeges eleme, hogy elválik a Kúria elnökének - aki a jövőben kizárólag a szakmai vezetésért lesz felelős - és az OBH elnökének, vagyis a bírósági igazgatás vezetőjének a személye.

Az OBH-n kívül az új rendszer elemét képezi még egy testület, a kizárólag bírákból álló és bírák által választott országos bírói tanács, az OBT. E testület funkciói felügyeleti, illetve véleményező jellegűek, de önálló jogkörei is vannak, amelyekkel részt vesz a központi igazgatásban. Ilyen például, hogy lefolytatja a bírák vagyonnyilatkozatával kapcsolatos ellenőrzési eljárást, kinevezi a szolgálati bíróság elnökét és tagjait, de kiemelten fontos, hogy meghatározott esetekben az OBT dönt a bírósági elnök és elnökhelyettes újbóli kinevezhetőségéről.

A fentiek által egy operatív, a problémákra azonnal reagálni tudó igazgatási vezetés állhat fel, az erős jogosítványokkal rendelkező OBH elnöke és a közvetlen irányítása alatt álló OBH. Az OBH elnöke sem működik azonban kontroll nélkül, az Országgyűlés elmozdíthatja tisztségéből. Politikától való függetlenségének lényeges garanciája, hogy ilyen indítvány előterjesztésére kizárólag a köztársasági elnök, illetve az országos bírói tanács, az OBT lesz jogosult.

Az ismertetett igazgatási modell álláspontunk szerint megfelel a bíróságok függetlenségére vonatkozó nemzetközi elvárásoknak és az alaptörvény rendelkezéseinek is. Az igazgatásért egy független, az Országgyűlés által megválasztott személy felelős, felette egy szintén független, bírákból álló testület ellenőrzési jogosítványokat gyakorol.

Itt jegyzem meg, hogy a munka során támaszkodtunk az Európa Tanács bírák függetlenségéről, hatékonyságáról és szerepéről szóló ajánlására is. Az ajánlás leszögezi, hogy a bírák kiválasztásáról és előmeneteléről a kormányzattól és a közigazgatástól független szervnek kell döntenie, kizárólag objektív kritériumoknak való megfelelés alapján. Ezt a szervet legalább felerészben a maguk közül választott bíráknak kell alkotniuk, ugyanakkor azokban az országokban, ahol az államfő, a kormány vagy a jogalkotó dönt a bírák kiválasztásáról és előmeneteléről - merthogy ilyen modellek is léteznek civilizált országokban -, ott is egy független, legalább számottevő részben bírákból álló szervnek javaslattételi és véleményezési jogot kell biztosítani.

A bírák kiválasztására szolgáló objektív pontrendszert már tavaly bevezettük, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló jelen törvényjavaslat pedig további pontosításokat tartalmaz erre vonatkozóan. A pontrendszer alapján a bírói álláshelyekre pályázók közötti rangsort a pályázattal érintett bíróság bírói tanácsa állítja fel, és végső soron a pályázatról a kormányzattól és a közigazgatástól független OBH elnöke dönt.

Az Európa Tanács leszögezi és a nemzetközi példák vizsgálata során tárcánk is arra a következtetésre jutott, hogy az egyes európai országok bírósági rendszerei között az igazgatás terén mutatkozik meg a legfőbb különbség. Ezzel együtt azonban megállapítható, hogy a bírósági igazgatás különféle modelljei közötti választás önmagában nem determinálja, hogy mennyiben biztosított a bírói függetlenség. Meggyőződésem, hogy a magyar igazságügyi reform nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, a bírói függetlenséget a legcsekélyebb mértékben sem csorbítja az új szabályozás.

Az igazgatási rendszer felülvizsgálata mellett a törvényjavaslatok további újításokat is tartalmaznak. Az alaptörvény rögzíti, hogy a bírósági szervezet többszintű, a legfőbb bírósági szerv a Kúria, és az ügyek meghatározott csoportjaira külön bíróságok létesíthetők. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvényjavaslat e felhatalmazás alapján a munkaügyi bíróságok mint külön bíróságok fenntartása mellett ugyanazon szervezeti egységen belül létrehozza a közigazgatási bíróságokat is. Ez lényegében annak a folyamatnak a folytatása, amely alapján a munkaügyi bíróságok a társadalombiztosítási határozatok felülvizsgálatával már ma is részben közigazgatási bírósági feladatokat látnak el.

A bírói szervezet új feladatokat is kap, hiszen 2012. január 1-jét követően az önkormányzati rendeletek más jogszabályba ütközéséről és megsemmisítéséről, továbbá a helyi önkormányzat törvényen alapuló jogalkotási kötelezettsége elmulasztásának megállapításáról is bíróságnak, a Kúriának kell döntenie.

Az előzőekben kiemeltem az egységes joggyakorlat jelentőségét. E körben is lépéseket javasolunk a jogegységi eljárás szabályainak megújításával, a joggyakorlat-elemzés bevezetésével.

A törvényjavaslatok egyes elemeit a vezérszónoki körben nem fejteném ki részletesebben, a vita során ezekre lehetőségünk lesz még kitérni.

Összegzésül ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy a bírósági eljárásokat gyorsító és a jogbiztonságot növelő módosítások mögött egy együttműködésen alapuló, nyitott és befogadó előkészítői munka áll. Örömömre szolgál, hogy az igazságügyi reform koncepcióját a szakma képviselői is üdvözölték és támogatták. Ez ad számunkra biztos alapot, legitimitást és visszaigazolást, hogy jó irányban indultunk el az igazságszolgáltatás szervezeti és igazgatási kereteinek megújítása terén. A bírák és az állampolgárok várakozásaihoz mérten a legjobb tudásunk szerint készítettük el az Országgyűlés napirendjén szereplő két sarkalatos törvényjavaslatot, amelyhez kérem az önök támogatását, és amelyhez várom jobbító szándékú javaslataikat.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu