VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is Rónaszékiné képviselő asszony pár gondolatára szeretnék reagálni. Nagyon divatos szó mostanában az országvédelmi költségvetés, meg az ön szájából nagyon sokszor elhangzik a szolidaritás szó.
Azt szeretném csak kérdezni, hogy az országmentést kinek a kontójára írjuk, illetve hogy a szolidaritást mely társadalmi rétegnek kell vállalnia. Az a probléma, hogy éppen amiről Z. Kárpát Dániel is beszélt, a leszakadó középosztálynak, illetve az alsóbb rétegekben lévő, kiszolgáltatottabb helyzetben lévő embereknek kell - úgy látom - a kontót fizetni, illetve a szolidaritás jegyében még több sarcot fizetni. Szóba került az, hogy munkavállalásra fogja ösztönözni ez az új rendszer a segélyből élőket.
(13.00)
Kérdezem, hogy milyen módon tudja munkavállalásra ösztönözni, illetve ahogy szintén képviselőtársam, frakciótársam mondta, nem reintegrálni, hanem integrálni; hogyan szeretnék a munkaerőpiacra, illetve a munka világába vezetni azokat az embereket, akiknek mostantól nem igazán sok különbség lesz a segély, és ha a közmunkaprogramban részt vesz, és ezzel próbál odakerülni a munka világához, az ott kapható pénzösszeg tulajdonképpen a FHT, vagyis a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, illetve a közmunkaprogramban való 4 órás munkavégzés során szerzett jövedelem között igazán nincs túl sok különbség.
Beszélt ön a nyugdíjról, mint az országot megmentő csomagról, illetve a nyugdíjrendszer átalakításáról. Bizottsági vita során mondta azt a kormány képviselője, illetve a nyugdíjpénztár képviselője, hogy ez az átcsoportosítás, ez az átnevezés költségvetési szempontból jelentéktelen előnyöket fog szerezni az ország számára. Tehát tulajdonképpen jelentősége nincsen, valószínűleg más okok és más szándékok húzódnak meg ezek mögött.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés