VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Gőgös Zoltán szavaihoz szeretnék csatlakozni. Képviselőtársaim, Magyarországon jelenleg 171 500 ember él mezőgazdaságból, a családtagokkal együtt pedig több mint félmillióan. Csak arra szeretnék utalni, hogy mire vezet a megszorítás politikája. Tavaly az agrártermékek termelői árszintje jelentősen nőtt, 2010-ben 16,8 százalékkal volt magasabb, mint az előző évben. Ez 17 százalékos növekedést jelent, s ebből elsősorban a növénytermelők részesedtek. De amikor megkérdezik a gazdákat, hogyan változott az ő jövedelmük 2010-ben, elmondhatják-e azt, hogy a termelői árak növekedése náluk csapódott le, akkor bizony a gazdák nem fognak a jövedelmük növekedésével dicsekedni, mert ilyen jellegű növekedést gyakorlatilag nem könyveltek el, sőt egyes ágazatok, elsősorban az állattenyésztés nehezebb helyzetbe került, mint korábban.
A sarcok politikája, a túlzott adókivetés ahhoz vezet, hogy hiába lendül fel Európa-szerte a mezőgazdaság, hiába tekintik egyre több országban stratégiai ágazatnak a mezőgazdaságot, hiába jók a magyar termőföld, a magyar környezet adottságai mezőgazdasági szempontból, ha ezeket a gazdák nem lesznek képesek kihasználni, nem lesznek képesek élni a lehetőségekkel, mert a kormány túl sokat akar elvonni tőlük. Éppen ezért mondtam azt, ezért tanácsoltam Orbán Viktornak, hogy ne csak a dakota mondásokkal ismerkedjen meg, hanem a magyar közmondások remekeivel is: aki sokat markol, keveset fog. Ebben az esetben is sajnos azt láthatjuk, hogy a kormány túl sok adóbevételt szeretne beszedni az emberektől, de egyre kevesebbet tud, hiszen a lakosság folyamatosan elszegényedik.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés