Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a kormányzat a közfoglalkoztatást érintő átalakításait ecseteli, én megpróbálok túllépni azon, hogy a tavalyi évben mekkora forráselvonásokat foganatosítottak ezen a területen, s mondjuk, Tiszavasváriban, a Jobbik fővárosában hány tucat embert kellett csak emiatt elbocsátani.

(A jegyzői székben dr. Lenhardt Balázst
Szilágyi Péter váltja fel.)

Beszéljünk a mostani helyzetről. Ugyanis a foglalkoztatást helyettesítő támogatás havi összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkevesebb összegének 80 százaléka. Ez azt jelenti, hogy a kormány valóban tartja a szavát, ahogyan azt Bertha Szilvia képviselőtársam többször ecsetelte már, hiszen sokkal jobban megéri majd közmunkázni, mint segélyen tengődni, csak az az egyetlen gond, hogy nem a közmunkabért határozták meg úgy, hogy abból meg lehessen élni legalább egy alapfokú szinten, és a jelenlegi segélyezési rendszerhez képest motiváló legyen, hanem a segélyt vitték olyan nevetségesen alacsonyra, a 28 500 forint 80 százalékára, ami egyszerűen tarthatatlan.

Mi nem a segélyeket akarjuk növelni, félreértés ne essék, azt mondjuk, nincs ingyenebéd, aki nem dolgozik, ne is egyék, dolgozni kell, viszont a közmunkával... - és olyan rációt kellene teremteni az emberek életében, ami nem az éhenhaláshoz elég. Hiszen mi lesz így? Közrend hiányában a cigányság deviáns részeinek marad a bűnözés, a tisztességeseknek pedig tényleg az éhenhalás, mert piaci alapon munkahely nem lesz, hiszen önök nem teremtenek. Még a közmunkaprogramok rendszere sem igazán azon a területen összpontosul, ahová egyébként kellene, a mezőgazdasági infrastruktúra kiépítésére és az árvízvédelmi munkálatokba, a környezetrendezési munkálatokba sokkal több embert lehetne bevonni, de azt látjuk, hogy olyan alacsony összegkerettel támogatja ezt a kormány, ami nem életszerű.

Tehát nem életszerű az, hogy tízezreket lehet bevonni egy ilyen rendszerbe, nem is beszélve az 1 millió új munkahelyről. Tehát látható, egészen új stratégiai, gazdaságpolitikai pályára kellene állniuk, erre jelen pillanatban és jelen állás szerint képtelenek, de nagyon remélem, hogy felülvizsgálják az álláspontjukat.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu