DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Még az ez évi pályázathoz talán néhány információval szolgálhatnék, mert valóban nagyon fontos volt számunkra a tanyafejlesztési program indítása. Sokat beszéltek a korábbi időszakban tanyafejlesztésről ebben a Házban is, de ez volt az első alkalom, amikor a költségvetésben is közel egymilliárd forint a tanyák fejlesztésére rendelkezésre állt.

Nos, azt hiszem, az érdeklődés jelzi, hogy ebben az irányban fontos teendőink vannak. 460 pályázat érkezett be, és az igényelt összeg több mint 2,5 milliárd forint volt. Ennek megfelelően tovább kíván menni a kormány ezen az úton, nem egyszerűen muzeális tevékenységről vagy bizonyos szociális tevékenységről van ugyanis szó a felfogásunk szerint, hanem a külterületi gazdálkodásnak egy, a tradícióinkból gyökerező újrafogalmazása zajlik.

(16.40)

A mezőgazdaság újrafogalmazásának is egy reális alternatívája az, ami évszázadok során a magyar tájban kialakult, és a hagyományos gazdálkodás tanyasi formáját jelentette. Ennek megfelelően, annak ellenére, hogy közismerten nehéz az ország helyzete, abban az európai és világközegben, amely a világgazdasági válsággal és az euró válságával küzd, a vidékfejlesztési tárca 2012-es költségvetésében az ez évi 930 millió forint után 1,5 milliárd forint szerepel, tehát egy jelentős növekedést tervezünk. Ez az egyik összetevője a terveinknek.

A másik: elindítottuk az Európai Unióban a program notifikációját. Ez azt jelenti, hogy tágulna-bővülne a mozgástér, és nem egyszerűen a de minimis keret terhére lehetne ezt a programot folytatni, hanem egy tágasabb költségvetési keret is rendelkezésre állna. A célok szélesítése is zajlik, újrafogalmazunk célokat, s a tapasztalatok alapján megint együtt tervezzük ezt a Tanyákon Élők Egyesületével, akikkel a programot is kidolgoztuk, és azokkal a polgármester urakkal és képviselő urakkal, akik ezekben a térségekben, az aprófalvas és tanyás térségekben élnek. Kiterjesztjük tehát a külterületekre általánosságban is, és ennek megfelelően a területi lehatárolása is újrafogalmazásra kerül. Azt tudom mondani, hogy terveink szerint hosszú távú fontos nemzeti programjává válik a tanyafejlesztési program a nemzeti vidékstratégiának.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu