DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyik javaslat, amelyet a gazdasági bizottság a Ház elé terjesztett, nagyon leegyszerűsítve arról szól, hogy ezután referenciakamatokhoz kötik a hitelkamatokat, és átláthatóbb lesz az árazás. A másik javaslat arról szól, hogy nem csupán a hitelek után, hanem a lízingek után is élni lehet majd a végtörlesztés lehetőségével.

Szeretném elmondani, hogy a szocialistaképviselőcsoport mindkét javaslatot támogatja, és támogatja a Házszabálytól való eltérést is. Ennek két oka van. Egyrészt, mert ezek a javaslatok előremutatók, és ha szűk csoport számára, de nagyon sok ember számára ad lehetőséget arra, hogy saját helyzetén változtatni tudjon, egy másik javaslattal pedig még egy bővebb csoport számára is lehetőséget ad, hogy a referenciakamat alkalmazásával könnyítsen a saját helyzetén.

Támogatjuk tehát a Házszabálytól való eltérést azért is, mert ezt a két javaslatot a szocialistaképviselőcsoport dolgozta ki, s terjesztette a Ház elé, és múlt hét hétfőn a gazdasági és informatikai bizottság magáévá téve ezt a javaslatot gazdasági bizottsági javaslatként hozta ide a Ház elé, kiegészítve és módosítva, néhány más javaslattal együtt.

Szeretném elmondani azt is, hogy ezek a javaslatok nagyon sok ember számára jelentenek az elkövetkezendő másfél hónapban lehetőséget, bár a mi eredeti elképzelésünk arról szólt volna, hogy a végtörlesztés helyett a referenciakamatokat alkalmazzák, de tudomásul vesszük, hogy már több mint 23 ezer ember kötött ilyen szerződést, és hogy még 40 ezren állnak sorba ennek a szerződésnek a lehetőségére várva. Ez persze messze alatta marad annak a számnak, amelyet a kormánypárti képviselők itt a Házban indokoltak, több százezer adósról beszélve, de ha 60 ezer családnak segít ez a megoldás, akkor azt támogatni kell. Mint ahogy támogatni kell azt is, hogy azok, akik méltatlanul kimaradtak belőle, mert nem hitelszerződést, hanem lízingszerződést kötöttek, most már - a mi javaslatunk alapján - megkapják ezt a lehetőséget.

Mégis, a beterjesztett két javaslattal kapcsolatban van három alapvető probléma, amelyet javaslunk majd korrigálni a vitában. Az egyik, hogy a lízingszerződésesek számára is legyen lehetőség a referenciakamat alkalmazására, mert ezt a gazdasági bizottság nem vette figyelembe, nem teremtett koherenciát a két javaslat között. A második, hogy mód és lehetőség legyen arra is, hogy akinek egy évnél rövidebb hitele van már hátra, tehát aránylag kevés tartozása maradt, az is igénybe vehesse a referenciakamat alkalmazását, és a harmadik, hogy lehetőség szerint minél hamarabb lépjen életbe ez a törvény, és ne csupán január 1-jén.

Szeretném a Házat tájékoztatni arról is, hogy az érdek-képviseleti szervezetek fölhívták a figyelmet egyéb ellentmondásokra is, nevezetesen arra, hogy a lízingszerződéssel rendelkezők esetében más feltételeket is egyenlővé kell tenni a hitelszerződésekkel. Erre vonatkozóan javaslatot fognak készíteni, és bízom benne, hogy amikor a szocialistaképviselőcsoport a Ház elé terjeszti ezeket, minden képviselő támogatni fogja.

Még egyszer szeretném tehát megerősíteni azt, hogy a szocialista képviselőcsoport támogatja ezeket a javaslatokat, támogatja a Házszabálytól való eltérést. Mi nyáron kidolgoztunk egy kilenc pontból álló javaslatot, amiből kettőt már látható módon a kormánypárti képviselők is támogattak. Nagy nehezen létrejött az eszközkezelő - még ha nem is működik -, illetve most életbe lép a referenciakamat. Adós azonban a kormány és a kormánypárti többség a többeket, sokakat érintő egyéb típusú megoldásokkal, a bérlakásprogram kidolgozásától kezdve a megfelelő hitelezési lehetőségeken át, illetve a visszavásárlási lehetőséget biztosító eszközökkel és sok minden mással, ami - ahogy fogy az idő, ahogy megy előre az idő - egyre több ember számár okoz gondot és problémát.

Szeretnénk javasolni tehát azt, hogy ne csupán erről a mostani kérdésről szülessen a Házban még ebben az évben döntés, hanem a következőkben is, és hogy ez így legyen, a szocialista képviselőcsoport ezekre is konkrét javaslatokat fog tenni az elkövetkezendő hetekben.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu