DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Az ajánlás 89., 92. és 119. pontjaihoz szeretnék hozzászólni. A 89. ponttal kapcsolatosan, amely szerint az OBH elnökét 9 évre választanák, illetve itt is megvan az a lehetőség, hogy ő továbbra is a tisztségében maradjon, mindaddig, amíg kétharmados többséggel nem sikerül megválasztani a 9 év lejárta után az utódját, Bárándy képviselőtársam már beszélt arról, hogy bebetonoznák az országos bírósági hivatal elnökét ezzel.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Az általános vita keretében egy vita keletkezett azzal kapcsolatosan, hogy most stabilitásról beszélünk, vagy pedig bebetonozásról beszélünk. Mi azt gondoljuk, hogy ebben az esetben mindenféleképpen bebetonozásról van szó, nem pedig a stabilitás megőrzéséről.
Jobbnak látnánk azt, ha 5 évre történne meg az OBH elnökének a megválasztása, azért, mert a jogszabály szerint az OBH elnökét az Országgyűlés választja kétharmados többséggel, és ebben az esetben a kétharmados többséggel megválasztott OBH-elnök 9 évig, tehát több mint két cikluson keresztül lesz a legfőbb bírói igazgatási szerv vezetője.
(15.00)
Mi ezt egy jogállami helyzetben semmiféleképpen nem tartjuk ildomosnak, illetve nem tartjuk demokratikusnak, hiszen nagyon jól látjuk azt a folyamatot, amelynek a keretében a Fidesz-KDNP gyakorlatilag mindenfajta állami szerv, államhatalmi szerv, hatósági szerv vezetőjét igyekszik bebetonozni olyan időtartamra, amely messze-messze túlnyúlik a saját ciklusán, amíg kétharmados többséggel bír. Nyilván készülnek arra az eshetőségre, ami valószínűleg be is fog következni a következő választásokon, amikor már vagy más lesz kormányon, vagy ha mégis a Fidesz-KDNP, akkor is mással koalícióban vagy nem kétharmados többséggel fogja vezetni az országot, és nyilván azokat a vezetőket akarja továbbra is megtartani, azokat a vezetőket akarja kulcspozícióban tartani, akiknek a kinevezésébe senki másnak nem volt beleszólása, csak neki. Itt is érvényesül, amit számtalanszor el szoktam mondani itt a parlamentben, ami az egyetlen igazi választási ígérete volt a Fidesz-KDNP-nek, amely úgy szólt, hogy "csak a Fidesz". Hát itt is csak arról van szó, hogy egy tízéves vagy akár hosszabb időtartamra is, amennyiben nem sikerül kétharmados többséggel megválasztani az OBH elnökének az utódját, akkor ott marad 10-12 évig vagy akármeddig, ez pedig bebetonozás, ami nem a stabilitást szolgálja, hanem a politikai rendszer próbálja a saját emberét bebetonozni abba a pozícióba.
Éppen ezért az ajánlás 92. pontjára áttérve szintén fontosnak tartjuk, hogy a bebetonozás ne pártpolitikai érdekből történjen, hanem a legfőbb bírói igazgatási szerv elnökeként valóban egy olyan személy kerüljön kiválasztásra, akit a szakma - azok, akiknek az igazgatásával fog foglalkozni - is elfogad. A jelenlegi rendszer szerint nincs meg a megfelelő garancia arra, hogy a bírák maguk is egyetértenek azzal, amit majd az Országgyűlés személyi döntésként meg fog hozni. Nyilván lehet véleményezni, de semmilyen beleszólási joga, vétójoga, ajánlási joga nincs semmilyen bírói igazgatási szervnek. Nagyon jól tudjuk, hogy hogyan történt legutóbb az alkotmánybírák kiválasztása. Itt is érvényesült az a szlogen, hogy "csak a Fidesz", bár igaz, hogy a KDNP-nek is lett egy jelöltje, tehát még ők is beleszólhattak ebbe, de az ellenzéki pártoknak semmilyen befolyása nem lehetett. Tehát tulajdonképpen pártdöntés alapján fog kineveződni a legfőbb bírói igazgatási szerv vezetője.
Ezért javasoljuk azt, hogy legyen beleszólása az országos bírói tanácsnak is. Mégpedig abban az esetben, ha megmaradna ugyanez a forma, hogy az Országgyűlés kétharmados többséggel választja meg az országos bírósági hivatal elnökét, de az ajánlás nem a köztársasági elnök részéről történne a parlament felé, hanem az országos bírói tanács tenné meg az ajánlást, és az Országgyűlés csak azt a személyt nevezhetné ki az OBH elnökének, akit az országos bírói tanács megjelöl. Ebben az esetben megmaradna a parlament döntési joga, és meglenne a megfelelő garancia arról a részről is, hogy az országos bírói tanács jelölné a legfőbb bírói igazgatási szerv vezetőjét, és tulajdonképpen ez nyújtana megfelelő garanciát arra, hogy olyan személy kerüljön kiválasztásra, akinek az esetében nem kell félnünk attól, hogy politikai befolyásolás érvényesülhessen a bíróságon. Álláspontunk szerint így marad meg a bírák függetlensége. Ezért kérem, hogy támogassák a javaslatunkat.
Még egy normált majd nyomnék, mert nagyon fontos a 119. pont, és arról is szeretnék beszélni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés