GÖNDÖR ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A részletes vita szerkezetének megállapításánál az elnöki javaslat szerint a törvényjavaslat részekre tagolása a következőképpen alakul:
Az első vitaszakaszban a bíróságok működésének alapelvei és a bírósági szervezet rendszerét ismertető szabályokhoz kapcsolódó módosító javaslatok találhatók az ajánlás 2-33. pontjaiban, idekapcsolódnak a 82., 106., 74., 147., 55. és 35. pontok is. Ebben a vitaszakaszban tárgyalja az Országgyűlés a preambulum módosítását kezdeményező nyelvhelyességi javaslatot is, amely az ajánlás 1. pontjában található, de a módosítás jellegére tekintettel nem képez önálló vitaszakaszt.
A második vitaszakaszban a jogalkalmazás egységesítése érdekében hozott rendelkezések, valamint az önkormányzati rendeletalkotás felülvizsgálata érdekében megfogalmazott szabályok vitájára kerül sor az ajánlás 34-86. pontjai szerint.
A harmadik vitaszakaszban a bíróságok központi igazgatásához érkezett módosító javaslatok vitájára kerül sor az ajánlás 87-132., valamint a 141. pontja szerint.
A negyedik vitaszakaszban az egyes bíróságok vezetését és igazgatását tartalmazó rendelkezésekhez benyújtott 133-154. pontok közötti javaslatok megvitatására kerül sor.
Végül az ötödik vitaszakaszban azoknak a vegyes és záró rendelkezési szabályoknak a vitája következik, amelyeket az Országgyűlés az előző szakaszokban nem tárgyalt, az ajánlás 155-156. pontjai szerint. Ebben a vitaszakaszban tárgyalja az Országgyűlés a bírósági határozatok gyűjteményét érintő új szabályokat is a 157. és a 158. pontok szerint.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés