BERÉNYI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti együttműködés kormánya 2011 júniusában nyilvánosságra hozta a Széll Kálmán-terv keretében készített "Magyar munkaterv" című dokumentumot, amely dokumentum a foglalkoztatás növelése érdekében a foglalkoztatási viszonyok átalakítását tűzte ki célul.

E célkitűzést akár úgy is összefoglalhatnám, hogy "minden magyar embernek munkát". A munkahelyteremtés szükségessége nemcsak a munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslattal kapcsolatban merül föl mint elérni kívánt cél, hanem a kormány feladatai között is az elsők között szerepel. Ezért az előttünk fekvő törvényjavaslat mindennek az alapját kell hogy képezze, hiszen házat építeni is úgy állunk neki, hogy az alapokat rakjuk le és megfelelő alapokra helyezzük.

Munkahelyet teremteni is úgy kell, hogy a munkával kapcsolatos jogviszonyok tiszták, rendezettek és nem utolsósorban betarthatóak lehessenek. Az eddigi alapot szolgáló 1992-es munka törvénykönyve azzal a jogalkotói szándékkal készült, hogy az állami irányításon alapuló, közigazgatási, jogias szemléletű szabályozást felváltsa egy, a piacgazdaság viszonyainak megfelelő rendszer.

A jogszabály ezen küldetését teljesítette, és amit még maga után hagyott, az a munkavállalói kiszolgáltatottság, a túlbürokratizálódás, trükkök százai, feketemunka és a foglalkoztatás csökkenése. Természetesen badarság lenne részemről azt állítani, hogy mindezt a munkajogi szabályok terhére kellene róni. Kellett még ehhez egy rossz gazdaságpolitika, az állami vagyonok felelőtlen elherdálása, amely összességében a munkaalapú társadalmi berendezkedés helyett egy segélyalapú létbiztonságot eredményezett legalábbis sokaknál.

Egy egészséges társadalom és a közösség ereje azonban munkára kell hogy épüljön, amely minden ember becsületének az alapja. A kormány ennek a szemléletnek kíván érvényt szerezni és lehetőséget biztosítani; egy pillanatra sem feledkezhet meg arról és a saját felelősségéről a munkahelyek teremtését illetően. A munka becsületének és megbecsülésének szellemisége különös hangsúlyt kell hogy kapjon a felzárkóztatáspolitikában is. A szegény, gazdaságilag elmaradott térségekben a felnövekvő új nemzedéknek mintát kell látnia. A reggel munkába induló apa képe sok családban a közelmúltban ismeretlen jelenséggé vált, nem is beszélve arról a keresetről, ami a hó végén az elvégzett munkáért érkezne.

Minden szándékot és jogalkotási kezdeményezést, amely egy kicsivel is előbbre visz abban, hogy ez a helyzet változzon, csak támogatni tudok. Így van ez az előttünk fekvő törvényjavaslat esetében is. Mire is gondolok itt elsősorban? A foglalkoztatás rugalmasságának megteremtésére, amely többek között az atipikus munkaviszonyok szabályozásában nyilvánul meg. A törvényjavaslat ebben a tekintetben azt a célkitűzést valósítja meg, amely tág teret enged a felek megállapodásainak, a felek általi alakításba csak annyiban avatkozik be, amennyiben ez a munkavállaló garanciális érdekeinek biztosítása, illetve nyomós közérdek védelme érdekében szükséges.

Ezzel kapcsolatban jegyezném meg: egy nagyon jó iránynak tartom, hogy a kollektív szerződések a jövőben valódi eszközként szolgálhatnak a munkavállalók részéről, természetesen nem megfeledkezve a munkáltatói érdekekről sem. Az alapvető szemléletmódváltás a munkáltató-munkavállalói viszony tekintetében is elengedhetetlen. A célt a javaslat 1. §-a tökéletesen összefoglalja: "E törvény a tisztességes foglalkoztatás alapvető szabályait állapítja meg a vállalkozás és a munkavállalás szabadságának elve szerint, tekintettel a munkáltató gazdasági és a munkavállaló szociális érdekeire." A hangsúly ez esetben a tisztességes foglalkoztatáson van, mely meggyőződésem szerint hosszú távon a munkáltatók jól felfogott gazdasági érdeke is kell hogy legyen.

A felzárkóztatáspolitika szempontjából nagy jelentősége van az egyszerűsített foglalkoztatásra és az alkalmai munkavégzésre irányuló szabályok egyértelműségének és könnyen alkalmazhatóságának a korábban említett okokból, amelyek közül a "munkához jutás minél könnyebben" elvet emelném ki.

Végezetül engedjék meg, képviselőtársaim, hogy felhívjam figyelmüket a munkaalapú társadalom megteremtésének komplexitására, különös tekintettel a hátrányos helyzetű honfitársainkra. A munkahelyteremtéshez szorosan kapcsolódik az oktatáshoz való hozzáférés joga azzal, hogy mindenki megfelelő szintű köznevelésben részesüljön, megfelelő szakképzésben azért, hogy alkalmassá váljon a munkavállaló egy adott munkakör betöltésére. Ezeknek a területeknek a megfelelő szabályozása szintén előttünk áll. De az új munka törvénykönyvének elfogadásával egy lépéssel közelebb jutottunk, egy jó alapot fektettünk le. Úgy gondolom, ha továbbgondoljuk, akkor jó úton haladunk.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu