BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnos, senkitől nem kaptam semmilyen választ arra itt menet közben, hogy mégis miért lesz érdeke akár a munkaadónak, akár a munkavállalónak, hogy legálisan törvényes jogviszonyban foglalkoztassa a munkaadó a munkavállalót. Megvallom őszintén, hogy én semmilyen okot nem látok rá. Nyugdíjra nem számíthat. Itt mindjárt jön a túlórák kérdése, hogy például felemelik 300 órára. Ha kiszámoljuk, akkor ha évente 300 túlórát dolgozik valaki, akkor az 10 év alatt mintegy másfél évnyi plusz munkaviszonyt jelent, 40 év alatt 6 évet. Tehát így valójában a 65 éves nyugdíjkorhatárral jó eséllyel 6 évvel többet dolgozik le, mint amennyit valójában ledolgozna 8 órás munkaviszonyban vagy főállású munkaviszonyban. Ugyanakkor ennek semmilyen következménye nincs, tehát nem muszáj akár még kifizetni sem, megpróbálhatja lecsúsztatni vagy lenyeli a munkaadó, és ezek mellett még a korkedvezményeket is megszüntetik, meg a korengedményt és minden ilyen típusú kedvezményt.

Összességében véve csak teljes ráfizetés ez az egész túlórarendszer. Ezt nem is értem, hogy még nem merült-e fel, hogy a túlóra, amennyiben ha már egyszer muszáj túlórázni, akkor számítson bele a szolgálati időbe. Ezt minden indokolná, hiszen ez alapján számítják. A szolgálati idő azt jelenti, hogy a rendes főállásban foglalkoztatott munkavállaló egy éve egy évnek minősül. Na de ha ledolgozik 10 százalékkal, 20 százalékkal többet, akkor az annyinak is kellene hogy minősüljön.

Szeretnék kicsit kitérni ezekre az alternatív foglalkoztatási formákra, amelyekre valójában nagy szükség lenne, csak a megvalósításában megint vannak kisebb problémák. Az egyik, hogy a határozatlan idejű munkaviszonyt megszüntették, hogy automatikusan átalakuljon határozott idejűvé, tehát a munkáltató nyilvánvaló visszaélési szándéka esetén sem alakul át határozatlan idejű munkaszerződéssé, ami megint egy kedvezőtlen átalakítás, illetve a színlelt szerződések elleni fellépésre sem ad már lehetőséget ez a tervezet, amely megint probléma, hiszen ezek tipikus visszaélési esetek.

A munkavégzés behívás alapján címszót azzal magyarázták, hogy létre akartak hozni egy ilyen rugalmas munkaviszonyt, amikor három nappal előtte elég megmondani, hogy mikor kell dolgozni. Ez így nagyon jól hangzik, csak egy 6 órás részmunkaidőben egy családfő nem tudja eltartani a családját. A családanya 6 órás részmunkaidőben örömmel elmenne dolgozni, csak ha őt három nappal előtte rángathatják, akkor ellehetetlenül a család. Tehát megint létrehoztak valamit úgy, hogy nem gondolták át, hogy ez egyáltalán bárki számára igénybe vehető lesz-e. Biztos lesz egy nagyon-nagyon szűk réteg, mondjuk, két számjegyű munkáltató igénybe tudja majd venni az országban és tudja alkalmazni, de ez nem egy valódi és reális lehetőség.

Itt van a munkakör megosztásának a lehetősége, ami megint jól hangzik, és többször szorgalmaztuk itt, hogy például két édesanya betölthet egy 8 órás munkakört úgy, hogy egymást helyettesíthetik szükség esetén, de tulajdonképpen ezt fogalmazza meg ez a munkakörmegosztás. De ott van benne, hogy amennyiben valamelyik felmond és csak egy munkavállaló marad, akkor annak is megszűnik a munkaviszonya. Hát az megint olyan bizonytalanságot okoz, és olyan szintű függésben vannak egymástól, miért nem lehet itt például egy időtartamot megjelölni, hogy ha 90 napon belül nem tölti be még egy munkavállaló, akkor mondjuk, átalakul határozatlan idejű normál munkaviszonnyá.

Továbbra sem látszik, hogy mit is akar a kormány a munkaerő-kölcsönzéssel. Megállapították ezt az ötéves limitet az európai uniós direktívára hivatkozva. Ugyanakkor az is lehetőséget ad eltérésekre, két célja lehet a munkaerő-kölcsönzésnek, az egyik, amikor a munkaerőpiacról kiesett munkaerőt megpróbálja visszavezetni, erre viszont sok az öt év, hiszen miért kínlódjon öt évig, erre általában egy másfél vagy kétéves időtartamot szoktak meghatározni, aki ennyi idő alatt vissza tud asszimilálódni a munka világába, azután alakuljon át határozatlan idejű munkaviszonnyá és vegyék rendesen állományba. Viszont vannak olyan ágazatok, ahol, különösen a most egyre fejlődő technológiáknál, ez az IT, illetve az informatika tipikusan ilyen, amikor - ez egy jellemző forma - nem alkalmaznak egy szakembert, hanem amikor szükség van rá, akkor ilyen beugró jelleggel, időszakosan, hetente egy-két alkalommal, összevissza igénybe veszik, és akkor ez az ember egyszerre több cégnél dolgozik, és van egy főállása, tehát van egy munkáltatója, határozatlan munkaszerződéssel alkalmazva van. Na most, hogy ez miért gond, ha öt év elteltével is még ugyanezt a dolgozót akarja igénybe venni az az adott cég, mert nem tudja főállásban alkalmazni, hiszen neki csak, mondjuk, hetente egyszer-kétszer vagy időszakosan van rá szüksége, amikor éppen úgy jön a munkafázis. Ez megint egy ésszerűtlen korlát, hiszen akkor egy bevált, begyakorlott, megbízható szakembertől kell megszabadulniuk. Tehát igazából ez az öt év pont az, ami semmire nem jó.

Találtam egy ellentmondást, amely kapcsán csak reménykedni tudok, hogy melyik verzió lehet az érvényes. A három év alatti gyermeket egyedül nevelő szülőkre vonatkozik. Az egyik passzusban azt mondják, hogy nem lehet túlóráztatni és nem lehet készenlétre kötelezni, pár sorral alatta pedig az van, hogy de ha úgy egyeznek meg a munkáltatóval, akkor mégis. Ez megint egy ilyen érdekes helyzet, hogy ki az, aki ellent mer mondani a munkáltatónak, mert aztán majd amikor a gyermeke betölti a 3 éves kort, akkor repül. Akkor megint alkottak valamit, amiért örülhetnek, de mégsem alkottak semmit, mert a gyakorlatban senki nem fogja használni.

(15.30)

Pár szót ejtenék még a szakszervezetekről, illetve a kollektív érdekek egyeztetéséről.

A legerősebb gazdaságok Európában is azok, ahol a szakszervezetek erősek, és a kollektív érdekegyeztetés valóban hatékonyan működik. Az, hogy Magyarországon ezt nem sikerült megvalósítani, nem azért van, mert maga a rendszer és az elgondolás rossz, hanem azért, mert rossz a szabályozása, mert ezekkel a módosításokkal gyakorlatilag megszüntetik ezt az egész rendszert, kiüresítik, tehát tartalmatlan lesz. Lehet, hogy látszólag működik, látszólag van valami, az Európai Unió felé majd lehet lobogtatni, hogy nálunk azért vannak szakszervezetek és van érdekképviselet, de valójában semmire nem lesz lehetőség, tehát egy ilyen üres, jogkör nélküli valami lesz.

Mindenképpen szükség lenne szakszervezetekre, érdekképviseletekre, csak egy külön törvényben szigorúan szabályozni a kötelezettségeiket, a jogaikat, a működésüket, hogy valóban ne lehessen visszaélni.

Most azokkal a szakszervezetekkel és azokkal a munkavállalókkal szúrnak ki, akik tisztességesen működő szakszervezetekben valóban jogvédelmet, illetve érdekvédelmet találtak, mert ezzel azokat is tönkreteszik. Ezt be kell látni.

Való igaz, hogy a jelen rendszerben, amennyiben egy alkalmatlan ember került szakszervezeti vezetői pozícióba, az adott esetben akár a céget is tönkre tudta tenni. Ezt be kell látni, tehát ez tényleg így volt, mert hangulatkeltéssel, viszályszítással össze tudta ugrasztani a munkaadót, munkavállalót. Tehát ebből tényleg komoly problémák tudtak lenni, és ameddig az nem kerül szigorú szabályozásra, hogy ha egy ilyen vezető közvetve vagy közvetlenül, de kárt okoz a munkavállalóknak, akkor azt valamilyen módon felelősségre kell vonni, addig ezt meg is lehet tenni.

Tehát itt egy jó szabályozás kellene, nem pedig az egészet felrúgni és megszüntetni. Ez egy kicsit olyan, mintha a biciklilopásokat úgy akarnánk megszüntetni, hogy betiltjuk a biciklit, ez körülbelül azzal analóg.

Továbbra is várnám itt a választ arra, hogy valamit keressenek már, legyenek kedvesek a törvénytervezetben, hogy miért lesz jó a munkavállalóknak, hogyha őket legálisan alkalmazzák. Hol van ebben valamilyen védelem vagy garancia a számukra, amit nem tehetnek meg akkor a munkaadók, ha feketén foglalkoztatják?

Köszönöm a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu