DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Megvárom, míg a postázást elvégzi a szocialista frakció. (Dr. Józsa István felmutat egy újságcikket: Ez fontos a megállapodáshoz!)

A munka törvénykönyvéről szóló T/4786. számú törvényjavaslat általános vitájában a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónokaként beszédemet két idézettel kezdem. Az egyik a munka és az ember kapcsolatát, viszonyát spirituális szinten világítja meg, a rá következő alapjogi aspektusból fogalmaz meg elvárásokat. (Dr. Czomba Sándor távozik a teremből.)

II. János Pál pápa Laborem exercens kezdetű, 1981-ben megjelent enciklikájának bevezető része a következőket tartalmazza: "Munkát végezve kell az embernek megszereznie mindennapi kenyerét, ugyanakkor munkájával mozdítja elő a technika és a tudományok szüntelen fejlődését, különösen pedig a társadalom - amelyben testvéreivel él együtt - erkölcsi és kulturális életének folyamatos kibontakozását. Az ember - akit Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett, és aki azt a feladatot kapta ebben a látható világban, hogy hajtsa uralma alá a földet - kezdettől fogva munkavégzésre hivatott, hogy vállalja a munkát. A munka azon jegyek egyike, amelyek az embert a többi élőlénytől megkülönböztetik. Egyedül az ember alkalmas a munkára, egyedül az ember dolgozik, s ezzel tölti földi életét."

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Magyarország Alaptörvényének XII. cikk (2) bekezdése: "Magyarország törekszik megteremteni annak feltételeit, hogy minden munkaképes ember, aki dolgozni akar, dolgozhasson." A XVII. cikk a következőket mondja, (1) bekezdés: "A munkavállalók és a munkaadók - a munkahelyek biztosítására, a nemzetgazdaság fenntarthatóságára és más közösségi célokra is figyelemmel -együttműködnek egymással." (2) bekezdés: "Törvényben meghatározottak szerint a munkavállalóknak, a munkaadóknak, valamint szervezeteiknek joguk van ahhoz, hogy egymással tárgyalást folytassanak, annak alapján kollektív szerződést kössenek, érdekeik védelmében együttesen lépjenek vagy munkabeszüntetést tartsanak." (Göndör István: Hol a kormány, elnök úr? - Kiss Péter Göndör István felé: Kikéredzkedett az államtitkár úr.)

A felolvasottak kikerülhetetlen következményei annak a munkajogi kódexnek, amely a jövőbe mutat, biztos erkölcsi alapokon áll, és ezért a közjót is szolgálja. Vajon megfelel-e ezen követelményeknek a tisztelt Ház előtt lévő törvénytervezet?

Ennek megítéléséhez szükséges beszélni a tervezet tartalmi kereteiről, a keretek meghatározottságáról, a társadalmi elvárásokról és azokról a kényszerítő gazdasági körülményekről, amelyek nemcsak Magyarországot, de Európa egészét már-már megoldhatatlan kihívások elé állítják. Az nyilvánvaló volt a munka világában élők számára az 1992. évi július 1-jétől hatályos munka törvénykönyve kapcsán, hogy sok szempontból elavult, átfogó módosítása értelmetlenül megnehezítené a jogalkalmazási munkát. Túlságosan nagyvállalati szemléletű, és emiatt a kis- és középvállalkozó munkáltatókra nézve sok értelmetlen, és így nehezen követhető szabályozást tartalmaz. (Dr. Czomba Sándor visszaérkezik a terembe.) Nem tudja támogatni hazánk gazdasági versenyképességét az egyre erősebb globális versenyben. Rendelkezései nem szolgálják kellő biztonsággal és hatékonysággal a Széll Kálmán-tervben megfogalmazott foglalkozatási és hatékonysági elvárásokat, amely foglalkoztatási és hatékonysági irányokat az Unió lisszaboni stratégiára épülő úgynevezett Zöld könyve is kijelöli.

Mindezek mellett a nemzeti konzultáció eredményeit is be kellett emelni a munkajogi kódexbe. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a javaslat kellő időben, ez év júliusában megjelent a kormányzati honlapon, és átfogó, részletes társadalmi vitát követően került a Ház elé. Ezt azért kell megemlítenem, mert az ellenzéki kritikák egyik témája a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseletekkel való konzultáció hiánya. Ezt a vádat vissza kell utasítanom, ugyanis nemcsak a kormány, a nagyobbik kormánypárt folytatott konzultációt, tárgyalásokat, hanem a Kereszténydemokrata Néppárt is megteremtette a lehetőségét annak, hogy az arra igényt tartó szakszervezetek kifejtsék álláspontjukat.

Ezek a megbeszélések azokban a kérdésekben, amelyeket a KDNP kiemelten fontosnak tartott, sikeresek voltak. A tervezet az eredeti változatához képest tartalmazza az úgynevezett védett kor intézményét, amely fokozott munkajogi védelmet biztosít azon munkavállalók részére, akiknek az életkora elérte vagy meghaladta a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatárt megelőző öt évet.

Ugyanilyen fontosnak tartjuk a gyermeküket várók, illetve nevelők munkajogi védelmét is. A munkáltató nem szüntetheti meg felmondással a munkaviszonyt a várandósság, szülési szabadság, a gyermek gondozása miatti fizetés nélküli szabadság és azon időtartam alatt, amikor a remélhetőleg anyaság előtt álló nő emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésen vesz részt.

Kötelező a részfoglalkoztatás alkalmazása a gyermek hároméves koráig, ha a szülő erre igényt jelent be.

(10.00)

Ehhez kapcsolódóan meg kell említenem, hogy az egész rendszeren, az alaptörvénytől az adótörvényeken keresztül a munka törvénykönyvéig jelentkezik a családok védelme, illetve e gyermekvállalás ösztönzése és a gyermekvállalás, a család összeegyeztethetősége a munkavégzéssel. E körben számos olyan jogintézményt tartalmaz az új törvény tervezete, ami a hatályos törvényen messze túlmutat, és ezeknek a jogpolitikai céloknak meg tud felelni.

A munka világában a jó és tartalmas munkavégzés feltételeihez tartozik annak tudata, hogy a jog lehetőségéhez képest kiegyenlítse a jogviszony természetéből eredő alá- és fölérendeltségi viszonyokat vagy tömörebben: a kiszolgáltatottságot. Ezt szolgálja a munkaviszony megszüntetésének az eredeti változathoz képest történt újragondolása, amely szerint a munkáltató a munkaviszony felmondását indokolni köteles, amely indok a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő ok lehet. Ehhez tartozik még leginkább, hogy a munkáltatót terheli annak bizonyítása, hogy az indokok valósak.

Mesterházy Attila képviselő úr, pártelnök úr megemlítette, hogy kikerült a törvényből az a lehetőség, hogy a szakszervezet védje, illetve képviselje a munkavállalókat az ilyen ügyekben. Ez tévedés. A hatályos polgári perrendtartás 67. § (1) bekezdése ezt a lehetőséget biztosítja. Úgy gondolom, ennyiben hiteles a pártelnök úr hozzászólása.

Tisztelt Ház! Mint már utaltam is rá, a tervezet világos üzenetet fogalmaz meg arra nézve, hogy a munkajogi szabályozásnak legalapvetőbb célja kell hogy legyen a magyar munkaerő, a magyar munka versenyképességének erősítése, a magyar munkavállalók alkotó erejének kiteljesítése. Ebben nem lehet alku, mert ha ebben alulmaradunk, nem lesz az a munkahely, amit meg kell védeni.

Ezzel kapcsolatban - mellőzve az európai gazdaság válságát leíró mondatokat - felolvasok még egy idézetet II. János Pál Laborem exercens enciklikájából:

"A világgal együtt a munka is változik. Miközben technikai, gazdasági és politikai téren új fejlődés hajnalán állunk, amely sok szakértő véleménye szerint a munka és a termelés egészét tekintve nem kisebb jelentőséggel bír, mint az elmúlt évszázad ipari forradalma. Ebben a vonatkozásban különböző tényezőknek általános jelentőségük van: a termelés sok területén egyre növekvő az automatizáció; a nyersanyagok és az energia árának növekedése; a természeti kincsek korlátozott voltának és tűrhetetlen környezetszennyezésének növekvő felismerése; olyan népek megjelenése a világ nyilvánossága előtt, amelyek századokon át gyarmati sorban éltek és most - miután felszabadultak - törvényes helyüket követelik a nemzetek között és a nemzetközi kapcsolatokban. Ezek az új körülmények egy új rendet kívánnak, és a mai gazdasági struktúrák, valamint a munkamegosztás megfelelő átalakítását teszik szükségessé. Valószínű, hogy a változások következtében a munkások hatalmas tömege miatt szakmunkások serege sajnos legalább egy időre munkanélküliségbe kényszerül, vagy a körülmények arra késztetik őket, hogy új szakmát tanuljanak; mint ahogy az is nagyon valószínűnek látszik, hogy a gazdagabb régiókban az anyagi javak bősége és a gyors növekedés csökkenni fog. Mindazonáltal e megváltozott körülmények sok száz millió ember számára - akik most megalázó és méltatlan nyomorban élnek - meghozhatják a reményt és a fölemelkedést is."

Az idézett szöveg 1981-ben íródott. A tét tehát nagy. Akkor tudunk terveinknek megfelelően sok munkahelyet biztosítani, ha munkavégzésünk rugalmas, a munka díjazása arányos és tevékenységhez igazodó, egyszerű, átlátható és követhető a munka világának joga.

Kétségtelen, hogy a tervezet a munka díjazásának területén a délutáni műszakpótlék esetében tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek okozhatnak hátrányos eredményt, de a józan ész mentén az ilyetén szabályozásnak is megvan az indoka. A műszakpótlék tekintetében az éjszakai pótlék eltörlését - szemben a szakszervezeti állításokkal, illetve az itt elhangzott ellenzéki állításokkal - a tervezet nem tartalmazza.

Megszűnik azonban a 15 százalékos úgynevezett délutáni, tehát a 14 és 18 óra közötti pótlékra jogosító időszak, amit viszont kompenzálhat az, hogy 18 órától reggel 6 óráig a 15 százalék helyett 30 százalék pótlék jár. Az úgynevezett nappalos munkarendben dolgozók is gyakran dolgoznak 14 és 18 óra között - mindenféle pótlék nélkül. A tervezet szerint aki valódi három műszakos rendszerben dolgozik, anyagilag nem jár rosszabbul.

A tervezet azzal együtt, hogy ésszerűen módosítva ugyan, de megtartja a munka világában tartósan fennálló garanciális jogokat, értékeket, a munkaügyi szabályozást átláthatóbbá, könnyebben követhetővé teszi. Kétségtelen, hogy az ésszerű módosítások leginkább az érdekvédelmi területet érintik.

Az ésszerűsítés a szakszervezeti tisztségviselők munkajogi védelme és a fizetett munkaidő-kedvezmény kérdésében jelentkezik.

Az ILO-egyezmények elvárását követve a tervezet olyan szabályozási környezetet mutat be, amely lehetővé teszi a szakszervezeti tisztségviselők számára a feladatok gyors és hatékony elvégzését. A szabályozást számos európai uniós tagállam jogát elemezve-értékelve alakította ki a tárca. Példaként a lengyel, francia szabályozást lehet említeni, amely a védett szakszervezeti tisztségviselők számát a munkáltatók érintett telephelyének munkavállalói létszámához igazítja.

A szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezményét a munkaidő-beosztás szerinti 10 százalékos fizetett munkaidő-kedvezmény állapítja meg, amihez hozzá kell tenni a tárgyalások, konzultációk időtartamának fizetett kedvezményét is. E kettő együtt megfelelő garanciát biztosít arra, hogy a szakszervezeti tisztségviselők el tudják látni feladataikat. E szabályozás nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét. Magyarország a 27 uniós tagállam felső egyharmadába fog tartozni, tehát egy olyan felső egyharmadba, ahol ez a munkaidő-kedvezmény biztosított.

Amit megszüntet a javaslat, az ennek a munkaidő-kedvezménynek a pénzbeni megváltása. Nézetem szerint a pénzbeni megváltás intézménye alaposan hozzájárult ahhoz, hogy a munkavállalók érdekvédelme nem vált általánossá, csak néhány nagyvállalatra és a közszférára korlátozódott, amely utóbbi esetben tendenciózusan vett részt a napi politikai küzdelmekben. Az elméleti aggályon túl az is furcsa, hogy a munkaidő-kedvezmény pénzkereseti lehetőséggel egyenlő.

Mint már említettem, a tervezet szakít a jelenleg hatályos munka törvénykönyve nagyvállalati szemléletével, és jobban követi a munkavállalók kétharmadát foglalkoztató kis- és középvállalkozások igényeit és lehetőségeit. Ez a szemlélet remélhetőleg pozitívan fog hatni a munkavállalói érdekvédelemre is. Aktívabbá teszi őket, meg fognak felelni azoknak a kihívásoknak, amiket a kis- és középvállalkozásoknál foglalkoztatott munkavállalók jelentenek.

A jelenleg hatályos szabályozás ugyanis olyan helyzetet teremt a kis- és középvállalkozók számára, hogy döntési helyzetben vannak: vagy támogatják a szakszervezetek megalakulását és működését, vagy tönkremennek. Ez a szakszervezeti feladat, ez a kihívás azért is fontos, mert hiszem és vallom, hogy nincs hatékony munka hatékony, célszerű és politikailag semleges érdekvédelem nélkül. De ez mindenkinek jár és nem csak a kiválasztott nagyvállalatoknál, illetve a közszférában működő szakszervezeti tag dolgozók, munkavállalók részére.

Tisztelt Ház! Az elmondottak alapján összegzésként azt nyugodtan mondhatom a tervezet alapján, hogy a tervezet összhangban áll az alaptörvénnyel, az uniós szabályokkal, a magyar munkaerő versenyképességének javítását célzó szabályozásával esélyt ad a munkahelyek számának növelésére, megadja a munkavállalói érdekvédelem megújulásának esélyét, hogy nagyobb méltósággal és elkötelezettséggel teljesítsék hivatásukat. Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt részéről az előterjesztést elfogadásra javaslom.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu