FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem gondoltam, hogy ma még felszólalok ebben a mezőgazdasági vitában, mindenesetre rendkívül izgalmas számomra, amikor a Fidesz részéről halljuk azt az aggodalmat, hogy mi történt a magyar mezőgazdasággal, és hogyan lehetne azt rendbe tenni, különösképpen akkor, amikor egy olyan képviselőtársamtól hallhatom ezt, aki az elmúlt húsz évben lényegében itt, a parlamentben kísérhette figyelemmel ezeket a folyamatokat.
Én azt sérelmezem, hogy amikor bármilyen lehetőség lenne érdemben annak érdekében, hogy mondjuk, a magyar föld valóban magyar kézben is maradhasson, és megőrizhessük azt a dédunokáink számára, itt volt erre a lehetőség az alaptörvény zárószavazásakor, amikor a képviselő úr is nemmel szavazott a Jobbik e javaslatára, hogy a magyar földet megvédjük.
Még egy nagyon kis kiegészítésem lenne. Felmerült a mai vitában, hogy a halastavak is kerüljenek be esetlegesen a kockázatvállalási körbe. Szeretném Ékes képviselőtársamnak elmondani, hogy Kolontár mellett egy halastóba - ön is tudja - lényegében színültig ömlött bele a vörösiszap, és ebben a halastóban mind a mai napig 800 köbméter vörösiszap van. Azért tartanám fontosnak, hogy a halastó is bekerülhessen a biztosítotti körbe, hogy ha legközelebb ilyen katasztrófa történik, akkor ne mondhassák azt a tulajdonosnak, hogy ez a vörösiszap most már benn is marad.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés