GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy miért vagyunk bizalmatlanok? Csak azért, mert az önök kormányzásának idején történt számos olyan dolog, ami nemcsak minket, hanem minden magyar állampolgárt, minden munkavállalót idegessé tesz. Ebből összesen két dolgot szeretnék kiemelni: az egyik a nyugdíjkérdés, ami hosszan húzódott, és aztán lassan a társadalom minden tagját elérte, még az aktívakat is, és a másik az adórendszer, ami pont azt a réteget bántotta, amelynek szüksége lett volna arra, hogy egyáltalán valaki segítsen rajtuk.
A továbbiakban a szakszervezeti jogosítványokkal foglalkozom, még akkor is, ha önök mindent elkövetnek, hogy megpróbálják megbélyegezni a szakszervezeteket.
(14.30)
És ezt teszem azért, tisztelt képviselőtársaim, mert ha azt mondjuk, hogy mindennél fontosabb a munkavállalók érdeke, érdekeinek képviselete, és ne a munkáltatók kapjanak nagyobb lehetőséget, hogy akkor vegyen fel, amikor akar, és akkor küldhessen el, amikor akar, és olyan feltételekkel, amivel akar, ez ellen fel kell hogy emeljük a szavunkat, és innen a parlamenti patkóból kevés védelmet tudunk adni, ezt a szakszervezetek meg tudják tenni az adott munkahelyen.
Beszéltek sokan önök közül arról, hogy ez a jogszabály vagy ami ebben írva vagyon, az megfelel az európai uniós jogharmonizációnak. Én azt mondanám - némi iróniával -, igen, a minimumnak megfelel, tehát ahhoz elég, hogy ki lehessen pipálni, hogy a magyar munkatörvénykönyvben vannak jogosítványai a szakszervezeteknek, de ahhoz, hogy működjenek, hogy hatékonyan működjenek, úgy, ahogy Czomba úr beszélt reggel, ahhoz ez rettentően kevés, ez egy dologhoz elég: szépen lassan, csendben sorvadjanak el. És a törvényszövegből úgy ki is sejlik, hogy majd valaki létrehozhat egy másik típusú szakszervezetet. Ha csak arra gondolok, hogy ha menet közben alakulna egy új, annak azonnal megnyílik a lehetősége arra, hogy kollektív szerződést módosítsanak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Amiért indulatos vagyok, és szeretném megerősíteni azokat a kollégáimat, akik az egyeztetést kifogásolták, reggel Aradszki képviselő úr csodálatosan hajazott és beigazolta Kiss Péter képviselőtársam mondatait. A képviselő úr úgy fogalmazott: a kereszténydemokraták leültek azokkal, akit fontosnak tartottak, és beszéltek azokról a kérdésekről, amit fontosak tartottak. Tehát ez nem más, mint akit meghívok az asztalomhoz, annak a véleményére kíváncsi vagyok, az összes többi pedig le van sajnálva úgy, ahogy van. Pedig, képviselő úr, a nagy többség sajnos azon a körön kívül van. Úgyhogy mondhatnám azt is, hogy önök bizony alaposan átverték és átverik most is a választókat, de ehelyett én csak annyit mondok, hogy önök újra hátat fordítanak a korábbi ígéreteiknek.
Mivel az időkeretünk rendkívül kevés, én csak néhány dolgot említenék meg, amivel tudom azt bizonyítani, miért állítom azt, hogy önök a szakszervezeteket el akarják sorvasztani. Ha igaz az, hogy a szakszervezet a munkavállalók érdekeit képviseli, képviselheti, akkor hogy a fenébe' maradt ki ebből a rendszerből, hogy a munkavállalók nagyobb csoportját érintő munkáltatói intézkedésekről a szakszervezetet tájékoztatni kell? Csak az üzemi tanácsot kell. Kíváncsi lennék, hogy arra a módosító indítványra, amely ezt a jogosítványt visszaadná a szakszervezeteknek, hogyan fognak önök reagálni.
És ha már ez igaz, akkor a szakszervezetnek az ellenőrzési jogát, mert ha munkakörülményekről beszélünk, akkor az ellenőrzési jog bizony kellene. De lehetne beszélni a helyiséghasználati jogról, a munkaidő-kedvezményről. Kérem, nézzék meg azt a passzust! Ezer főnként egy fő. Lesz egyáltalán ideje arra, hogy találkozzon a tagsággal?
Szóval hihetetlen sok kivetnivalót hagy maga után ez a törvényjavaslat, ezért számunkra elfogadhatatlan.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés