GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szégyen! Szégyen, ahogy születik a munka világának az alkotmánya, a munka törvénykönyve. Szégyen, mert ebben az előkészítő folyamatban mindazokkal, akikkel kellett volna, nem tárgyaltak, kiválasztottakkal adott időközönként leültek az asztalhoz, kávézgattak, de érdemi döntésekre nem jutottak. S közben ebben az előkészítési folyamatban és azt megelőzően megszüntették az országos érdekegyeztetést, a tripartit rendszert, ahol is a munkaadók, a munkavállalók és a kormány együtt - nem külön-külön, hanem együtt - döntött bizonyos kérdésekről.

A szakszervezeteket megpróbálják lenullázni, és ez mind ahhoz vezet, hogy ha az érdekképviseletek lenullázódnak, akkor az általuk képviselt emberek szenvedik el a hátrányokat, magyarul: a mindennapjait élő emberek, akik dolgoznak, ők a vesztesei. Mindegy, mit veszünk elő. A kollektív szerződés kötésének a lehetőségét, amelyből már most farolnak ki a munkaadók? Vagy azt, hogy a kollektív szerződés keretei között az állami vagy a többségi tulajdonú cégeknél majd nem lehet pozitív eltérítést eszközölni? Vagy azt, hogy a kollektív szerződés keretei között lehet majd az általános szabályozáshoz illesztetten negatív eltérítést tenni a munkavállaló kárára? Szégyen!

Szégyen, mert a munkaerőpiacon a kiszolgáltatottabb fél, a munkavállaló válik még kiszolgáltatottabbá. Többet dolgozhatnak az emberek az elkövetkezendő időszakban, adott esetben kevesebb pénzért. Igen, nyugodtan mondom ezt, hiszen látható példaként a rendkívüli munkavégzés - köznyelven túlóra - tekintetében, hogy azok a pótlékok, az az 50 százalékos mérték, amely megillette a munkavállalót, most már a munkaadó kénye-kedvére van bízva. Adja, vagy éppen nem adja? Szabadidőt biztosít helyette? Igen, de azért legyen ott az agyban, a gondolkodásunkban, hogy az a szabadidő, amelyet a munkavállaló a munkaadójával szemben érvényesíteni akar, az már nem olyan egyszerű és nem olyan könnyen érvényesíthető, mert hisz a munkaadó sajnos, de nyugodtan mondhatjuk, mondhatja egy ponton túl azt is, hogy: te, Józsikám, biztos, hogy kell neked az a szabadidő, jövő héten is dolgozni akarsz? De ettől van faramucibb helyzet, ha a munkaszerződés megkötésekor beépítik az alapbérbe azt, hogy a túlóra gyakorlatilag beleszámítódik az alapbérbe, akkor hiába volt túlóra, nincs pótlék, nincs szabadidő, semmi nincs.

Hát elég érdekes szabályozási rendszer alakul ki e tekintetben, de ez igaz a vasárnapi pótlékra is, hiszen az az 50 százalékos mérték csak akkor van, ha rendkívüli helyzet van, ha rendkívüli munkavégzésre kerül sor. Igaz a műszakpótlékokra, megszüntetik a délutános pótlékot, azt mondják, hogy 18 óra és reggel 6 óra között viszont van éjszakai pótlék 30 százalékkal. Ja, csak nem teszik hozzá, hogy van akkor, ha - és egyéb feltételeknek is megfelelsz. Nem teszik hozzá, hogy ha rendszeres a munkavégzés ilyeténképpen, akkor hogy néz ki a helyzet. Tehát szűkítik, szűkítik a hozzáférés lehetőségét. Hozzáteszem, vannak olyan esetek, helyzetek ezek kapcsán, amikor az éjszakai pótlék, mondjuk, csak 15 százalék e törvénytervezet keretei között. Vagy a munkaközi szünet, amely a munkaidő része volt? A későbbiekben már nem lesz az, kiveszik belőle, és akkor még nem beszélünk arról, hogy ha kirendelnek valakit, 50-60 kilométerre végzi a napi munkatevékenységét - az utazással kapcsolatos 3-4-5-6 óra adott esetben, az oda- és visszautazás időtartama hova számítódik? A pihenőidő biztosítása, amit ez a törvény kimond, hogyan és miképpen érvényesül? És ezernyi torzót lehet sorakoztatni. Igen, rugalmassá válik ez a munka törvénykönyve a kirúgások tekintetében. Könnyebben, rugalmasan ki lehet rúgni az embereket.

Mint mondtam a kollektív szerződésnél, a munkavállaló kárára negatív eltérítéseket lehet eszközölni. Kártérítési felelősség? Nemcsak a szándékos, hanem a gondatlan károkozás tekintetében is súlyosbítja a feltételeket. Lehet, lehet még ezt az utat is járni, azt gondolom, csak közben nem kell kimenekíteni a munkaadókat a kártérítési felelőssége alól, az ő kártérítési felelőssége alól. A szabadság tekintetében elindultak öt nappal. Hét napról beszélnek, az önrendelkezési jogát sértik a munkavállalóknak; vagy a kaució kérdése. Azok, amikről az államtitkár úr beszél, az érintettek, nagyjából százezren ebben az országban, akik a pénzügyi forgalommal, a pénzkezeléssel kapcsolatosan végzik a mindennapi tevékenységüket, többségükben - szeretném jelezni, államtitkár úr - ezek az emberek a garantált bérminimumot, azt a ma itt tervezett 108 ezer forintot sem keresik meg, ezektől az emberektől veszik el. És hogy fogják kezelni ezeket a pénzeket? Hol? Elkülönített számlákon. Most ugyanúgy majd ezek a pénzek is azt a célt fogják szolgálni, mint a magán-nyugdíjbiztosítási megtakarítási pénzek, netán, isten ne adj', majd egy idő után elkobozzák őket? Vagy mi lesz ezzel?

Szóval, döbbenet, ami zajlik. És ne beszéljünk már sokat, csak néhány gondolatot arról, hogy példaként 44 napra vonatkozóan egy adott esztendőben a munkavállalót a munka szerződésétől függetlenül, a munka szerződésétől eltérő módon lehet foglalkoztatni akár más munkahelyen, akár más munkakörben, akár más munkaadónál. Szóval, azt szeretném mondani: ez a biztonság? Ez az a rugalmasság, amiről beszélünk és a biztonság és a rugalmasság együttléte? Nem! Ez a rugalmasság és a kiszolgáltatottság együttléte.

Minimálbér: a minimálbér tekintetében önök húztak már ebben az esztendőben is egy szépet. Akkor, amikor kikerülték az érdekegyeztetést, amikor olyan helyzetet teremtettek, hogy az érdekegyeztetés rendszere nélkül közfoglalkoztatási minimálbért vezettek be 57 ezer bruttóval, 78 ezerrel a szakképzettek számára bruttóval; abból a havi 4 órás foglalkoztatás kapcsán huszonezer forintokból tisztességesen, családbarát módon meg lehet élni, gondolom. De azt szeretném mondani most, amikor ezt a törvénytervezetet formálják, akkor beleteszik, hogy a tervezet tekintetében 2012-ben 92 ezer forintos minimálbér és 108 ezer forintos garantált bérminimum mellett majd jogi vagy gazdasági aktuális helyzetből fakadóan, regionális munkaerő-piaci adatokra való hagyatkozással és hivatkozással területi, földrajzi megkülönböztetettség okán térségi minimálbéreket lehet meghatározni. Látom előre, ne így legyen, cáfoljon meg és az élet is cáfoljon meg - kiket fog ez érinteni? Legkiváltképp azokat, akik egyébként is sanyarú helyzetben élik az életüket, hátrányos helyzetű térségekben élik a mindennapjaikat. A szegény legyen még szegényebb, menjen a nyomor irányába!

(9.30)

A gazdagnak legyen! - az nem számít. Ott már megtették az egykulcsos 16 százalékos személyi jövedelemadón keresztül. A területi minimálbér helyett, tudja mit, államtitkár úr, inkább az élőmunkára rakódó járulékterheket kell csökkenteni. (Dr. Józsa István: Így van. - Taps az MSZP soraiból.) Inkább azt kellene tenni, hogy a járulékok vonatkozásában például azoknál az ágazatoknál, ahol kiszolgáltatott helyzetben vannak, szüntessék meg a járulékfizetési kötelezettséget, beruházási kedvezményeket adjanak, mert ez segíti az emberek mindennapi életét, nem az, amit önök csinálnak. Ma 3,7 millió ember él a létminimum alatt; tudja, közel 1 millióval több, mint másfél évvel ezelőtt. Most pedig 3 millió embert érintően hoznak olyan szabályozást, ami alapjaiban az emberek ellenében van. Ez az az út, amit járni kell? Közel 3 millió tanúm van rá, akik azt mondják, hogy nem, nem ez az az út, amit járni kell. Ismeri ön is a reprezentatív felméréseket e tekintetben.

Nem gondolják, hogy gazdaságpolitikát kellene csinálni? Olyan gazdasági környezetet kellene teremteni, ami lehetőséget ad arra, hogy az emberek foglalkoztatási biztonsága és a foglalkoztatás bővülése következzen be? Nem gondol arra, hogy pluszt kellene, nem mínuszokat termelni az emberek számára? Nem gondol arra, hogy olyan helyzetet kellene teremteni, ahol az ember, a mindennapi munkavállalási hajlandósággal és készséggel megáldott ember azt érzi, hogy szükség van rá? Nem gondolják, hogy hozamtermelés csak úgy létezik, ha motiválttá teszik a munkavállalókat is? Ha meggyalázzák, megalázzák őket, ha sarokba szorítják őket, akkor ez nem fog előfordulni? Nem gondolja, hogy más utat kellene választani? Nem gondolja, hogy a kormány hibás döntéseinek sokaságát nem a munkaadókra kell hárítani egyrészt, majd ezt követően a munkaadóknak lehetőséget adni arra, hogy a munkavállalókról még egy bőrt lehúzzanak? Nem gondolja?!

Én azt gondolom, hogy ezen kellene gondolkodni, és ezt kellene egészen másképp csinálniuk. Igen, mert ha áthárítják a munkaadókra a terheket, ha olyan szabályokat hoznak, hogy 300 ezer forint alatt ne csökkenjen a munkavállaló bére, egyébként kommandókat küldenek, és nem teljesítenek belőle semmit, akkor ennek következménye az, hogy a munkáltató fél attól, hogy nem lehet közbeszerzésben részesülnie, pályázati forráshoz hozzájutnia. Azt fogja tenni, hogy megpróbál eleget tenni, és lehúz még egy bőrt a munkavállalóról. És ezzel a munkavállalóval akarnak önök hozamot termelni? Gazdasági növekedést? Másfél-két százalékot, mint amiről a miniszter úr beszél? Szóval, egy szó mint száz, azt akarom mondani, hogy rugalmas és biztonságos munkaerőpiacra van szükség. A munka törvénykönyvének ez a tervezete nem ezt támasztja alá. Nem a kiszolgáltatottságot kell növelni, államtitkár úr.

Utolsó mondatomban pedig szeretném megerősíteni, azt hiszem, az érdekegyeztetés elengedhetetlen; azt hiszem, nem az érdekegyeztetők miatt, hanem az általuk képviselt emberek miatt. Ezt kellene tenniük, hogy asztalhoz ülnek, és ennek fényében kellene újragondolniuk mindazt, amit csináltak. Felejtsék el a munka törvénykönyvének ezt a tervezetét!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu