MÁGORI JÓZSEFNÉ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Reggel óta hallgatjuk az ellenzéknek a különböző kifogásait, amelyek közül kettő nagyon bánt engem. Az egyik, hogy azt mondják, hogy ez a munkaadóknak a törvénykönyve, a másik pedig, hogy a kizsákmányolás törvénykönyve.

Én azt mondom, hogy szorgalmas, kreatív, felelősségteljes munkavállalónak ez valóban a törvénykönyve, őnekik ezzel semmilyen problémájuk nem lesz. Úgy gondolom, hogy itt néhányan húsz évvel ezelőtt megragadtak, néhányan pedig 7-8 évvel ezelőtt, mert nem beszél itt senki a vállalkozásokról és a cégekről. A vállalkozásoknak és a cégeknek ebben a gazdasági környezetben kell megfelelni és talpon maradni. Szűkebb gazdasági környezetünk Magyarország, de már a környező országok is versenytársak, és nem beszélek egész Európáról, sőt a világról.

Most ahhoz, hogy a vállalkozások versenyképesek maradjanak, ahhoz nekünk kell alkalmazkodni a környezetünkhöz. (Göndör István: De nem a munkavállalók megnyomorításával!) Ez a munka törvénykönyve a környezetünk munka törvénykönyvéhez alkalmazkodik. El akarja érni mindenképpen azt, hogy a lehető legtöbb embernek legális munkahelye legyen. Emlékeztetném önöket arra, hogy tavaly, amikor az alkalmi munkavállalás törvényeit megváltoztatta, szabályozta a magyar parlament, annak mi lett az eredménye.

(14.10)

A tavalyi 250 ezer alkalmi munkavállaló létszáma legálisan 500 ezerre emelkedett. Tehát a változtatás, a rugalmasság munkahelyteremtést, bátrabb foglalkoztatást eredményezett. Ettől a munkatörvénykönyv-változtatástól is azt várjuk, hogy a rugalmas foglalkoztatási körülmények segítségével egyre jobban szaporodjon a legális munkavállalók száma. Sőt, azt várjuk el, hogy a versenyképes gazdaság a versenyképes munka törvénykönyvével egyre több embert munkába tudjon állítani. A vitában elhangzottak alapján úgy tűnik, hogy az értékteremtő munka és a vállalkozások érdekei szembemennek egymással. Én meg azt mondom, hogy egyik következik a másikból, mert csak kreatív, jól megfizetett, szorgalmas munkaerővel tud elérni egy vállalkozás megfelelő piaci eredményeket.

Arra kérem önöket, kicsit gondolják át az eddig elhangzottakat, és támogassák a kormányt abban, hogy minél több legális munkahelyet tudjunk teremteni az új törvénykönyv segítségével.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu