OBRECZÁN FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előzőekben már lényegében megfogalmaztuk a véleményünket, és az előterjesztésben is az államtitkár úr részletesen ismertette a jelen törvénytervezetet.
Ha az elmúlt 12 év időjárását vesszük, árvíz, belvíz, aszály, jégverés és fagykár volt. Fagykár volt 2002-ben, 2007-ben, 2011-ben. Kárenyhítésre az Orbán-kormány idején jelentős összeget kifizettek a fagykár és árvíz, illetve a belvíz területére. A kárenyhítési alapban tartalékot képeztek. 2002-ben a fagykár után kiürült ez a tartalékalap. 2004-ben, az EU-csatlakozás után a meglévő rendszert nem lehetett alkalmazni, egy új rendszert kellett kialakítani.
Hosszú út vezetett el a jelenlegi törvénytervezet megalkotásához. A 2010-es év megmutatta, hogy a törvény megalkotására igen nagy szükség van, amit az ellenzéki képviselők bizottsági támogatása is bizonyított.
Két pillért különböztetünk meg. Az első pillér az, amikor a gazdálkodók és az állam az alapba befizetnek. A 2008. évi CI. törvény kibővített változata ez a törvény. Követelmény, hogy a termelők száma nem lehet kevesebb, mint az előző rendszerben. Második követelmény, hogy a termelők kárarányos védelemben részesüljenek, legalább olyan szintű legyen ez, mint az előző rendszerben volt. Fontos, hogy a kockázatkezelés terjedjen ki továbbá az árvízre, a viharkárokra. Az új kárenyhítési rendszernek kiszámíthatónak, stabilnak és hatékonynak kell lenni. Az államnak továbbra is garantálni kell a termelői befizetéseket, azaz a költségvetési hozzájárulást.
A második pillér a költségvetési és európai uniós támogatásokkal egészül ki. A 68. cikkely alapján a SAPS-ból 0,5 százalék biztosítására van lehetőség, amely mintegy 7 millió eurót, és hazai forrásként 2,3 millió eurót jelent, ami összességében 9,3 millió euró összeget jelent. A kár nagyságának és a hozamérték-csökkenés mértékének megállapítása az európai gyakorlatnak megfelelően történik. A legalább 30 százalékos károsodással érintett kultúra hozamérték-csökkenése után fizethető kárenyhítés.
Fontos, hogy a mezőgazdasági biztosítás hiánya 50 százalékos csökkenést eredményez azoknál a gazdálkodóknál, akik nem kötnek biztosítást. A rendszerben való részvétel kis- és középvállalkozók részére és a szektor termelőinek kötelező, szántóföld esetén 10 hektár fölött, zöldség esetén 5 hektár, ültetvény esetén pedig 1 hektár esetén kötelező. A mérethatár alatti termelők, akik saját elhatározásukból csatlakoznak a kockázatkezelési rendszerhez, csak akkor jogosultak a kárenyhítésre, ha jogszabályban meghatározott időn belül fizetési kötelezettségüknek eleget tesznek. E termelői kör tehát saját elhatározásából dönt a csatlakozásról, ezért három évre kötelezettséget vállal, hogy a rendszerből nem lép ki. Csak így biztosítható a rendszer stabilitása és kiszámíthatósága. Ezt tényleg elfogadhatónak és támogathatónak véljük mindannyian.
Ha a termelő bajba kerül, a közösségtől megkapja a szükséges segítséget, azonban tudomásul kell vennie, hogy anyagi felelősséget is visel bizonyos kockázatokért. Azon termelők esetében, akik nem csatlakoztak a kárenyhítési rendszerhez, a javaslat egyedi kormánydöntéstől teszi függővé az állami kezességvállalás kiterjesztését. A kifizetés forrása nem lehet a kötelező termelői befizetés.
A törvénytervezet a belvizes területek kárenyhítési igényjogosultságát korlátozza. A tervezet szerint a káresemény és a védekezés technikailag megoldható, ehhez természetesen kell az, hogy az árokrendszerek folyamatos karbantartása megtörténjen, függetlenül attól, hogy jelen pillanatban például nem szükséges ezeket a munkálatokat elvégezni.
A tervezetben új elem, hogy a káreseményről az agárkár-megállapító szerv és a biztosító kárbecslője is állít ki igazolást. A felesleges többletköltségek elkerülése érdekében ezen eseményről az eljáró hatóság a kárbecslő által biztosított igazolás alapján állítja ki a hatósági bizonyítványt.
A tervezet 21. §-a visszatérő dolog. Jelen pillanatban is tapasztaljuk, hogy a vis maiort szenvedett gazdálkodók milyen hátrányos helyzetbe kerültek, ugyanis az egységes szabályzati struktúra érdekében a 21. § lényegében megismétli az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény 2010. decemberben elfogadott kiegészítését. A javaslat azonban új elemként a biztosítéknyújtásra kiterjeszti a semmisséget. A mezőgazdasági termelőt csak azon, maga termelte mezőgazdasági termény átadására lehet kötelezni, amelyet ténylegesen megtermelt. Semmi jogi eszköz alkalmazása nem engedhető meg arra az esetre, hogy a termelő igazoltan a meg nem termelt mezőgazdasági termény harmadik személytől való kötelező beszerzésére vagy bármilyen más formában történő pótlására vállaljon kötelezettséget. Az ilyen tartalmú szerződéses kikötések döntően olyan esetekben fordulnak elő, amikor az egyik szerződő félnek a mezőgazdasági termelővel szembeni gazdasági érdekérvényesítő képessége jelentősen meghaladja a termelőét.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! A jelen tervezetet, mint ahogy az előttem szólók is elmondták, a magunk részéről támogatni tudjuk, és kérem a képviselőtársaimat, hogy a szavazás során teljes mértékben támogassák a jelen tervezetet. Köszönöm a szót. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés