SÁRINGER-KENYERES TAMÁS (KDNP): Köszönöm a szót. Valószínű, Varga képviselőtársam, félreérthető voltam, azt kell hogy mondjam. Egyetértünk mi ebben, én abban nem értek egyet, hogy a költségvetés egy évre szól, a mezőgazdaságban meg kicsit hosszabb távú ezeknek a dolgoknak a megtérülése, már a mezőgazdasági termelésnek is.

Ezt azért is mondom, mert dolgoztam a mezőgazdaságban, és egy évből soha nem szabad konzekvenciát levonni, hogy ez jó termőterület vagy nem jó, legalább öt vagy tíz évet nézzünk, és akkor hosszabb távon látjuk, hogy mi az eredményessége. De alapvetően egyetértek. (Varga Géza: Négy éve van a kormánynak.) Így van, úgyhogy még kérnénk szépen azt a kis időt bizalommal felénk eltölteni, ami hátravan, két és fél év, ha jól számolok. (Kontur Pál: Szerintem több.)

Csak annyit szerettem volna reagálni, hogy egyetértünk a kérdésben, nincs semmi probléma, én nem látom a költségvetési forrását annak, hogy ide sokkal nagyobb összeget tudjon a kormányzat a jelenlegi gazdasági körülmények között tenni. Nagyon örülnék, ha tudna.

Szabó Rebekának meg azért sem reagálnék semmit, mert egyetértek teljes egészében azzal, amit mondott, úgyhogy köszönöm az egyetértést.

Forrás: parlament.hu