VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Még egy érdekes aspektusát találtam meg ennek a törvénynek. Persze, az ember úgy áll hozzá, hogy mindenki a saját szakterülete szerint gyűjti a törvényből a rá vonatkozó dolgokat, sokszor szóba is került kormánypárti padsorokból a mai nap során, hogy a fogyatékossággal élők és az esélyegyenlőség helyzete kiemelt fontosságú a kormány számára.
Van egy érdekes szakasz ebben a törvényben, az 54. § (5) bekezdése, amelyik úgy szól, hogy a fogyatékossággal élő személy foglalkoztatása során gondoskodni kell az ésszerű alkalmazkodás feltételeinek biztosításáról. Háromszor nekifutottam ennek a mondatnak. Olvastam én már nagyon érdekes akadálymentesítéssel és hasonló témakörökkel foglalkozó írásokat, elemzéseket, amelyekben szintén ilyen nyakatekert, furcsa fogalmak voltak, de ilyennel még nem találkoztam. Azután rájöttem arra, mert konzultáltam képviselőtársakkal, sőt még államtitkári segítséget is kaptunk, ez azt jelenti, hogy a munkavállaló számára olyan feltételeket kell biztosítani, hogy az ésszerűség határain belül, tehát a termelékenység, a termelés, illetve a munkavégzés feltételeinek megtartása mellett minél jobban olyan helyzetbe hozni a megváltozott munkaképességű munkavállalót, hogy hatékonyan tudja végezni a munkáját. Jó, rendben van, ezzel egyet is értek, de jobban örültem annak a verziónak, amikor arra gondoltam, hogy félreírásról van szó, tehát itt nem az alkalmazkodásra, hanem az alkalmazásra gondolnak.
Miről is beszélek? Nagyon jól tudjuk, hogy bejött a rehabilitációs hozzájárulás rendszere, ami egyik évről a másikra drasztikusan emelkedett közel 150-200 ezer forint közötti összegről 960 ezer forintra, most meg egy módosító kapcsán ez 1 millió 200 ezer forintra fog emelkedni, ami véleményem szerint, és ezt a szakmai viták során is alátámasztják többen, nemhogy a foglalkoztatást segítené, hanem tulajdonképpen kialakít egy olyan sztereotípiát a munkáltatókban, hogy jó, jó, vegyünk fel megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő személyt, azért, hogy ez a kvótánk meglegyen, fizetni ne kelljen, majd valamilyen munkát adunk neki, majd lesz egy megtűrt ikszedik munkavállaló azon a munkahelyen.
Én azért örültem ennek, és azért gondoltam, hogy félreolvasásról van szó, és az alkalmazásról szól, ugyanis, ha alkalmazásként szerepelne, az kiküszöbölhetővé tenné azt a helyzetet, a fogyatékossággal élő, illetve a megváltozott munkaképességű emberek stigmatizáltságát valamilyen szinten feloldhatná, ugyanis csak azért, hogy a kvótájuk meglegyen, és a hozzájárulást ne kelljen fizetni, nem fognak megváltozott munkaképességű embert felvenni azért, hogy mint az átkos időszakban a gyárkapun belüli munkanélküliségnél, harmadszorra is felsöpörtessék vele ugyanazt a járdaszakaszt. Sajnos, nem erről volt szó. Bíztam benne, hogy erről van szó, de valószínűleg ezzel kapcsolatban egy módosító indítvánnyal indítványozni fogom, hogy az a fajta védelem és az a fajta segítség is belekerüljön a munka törvénykönyvébe.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés