VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint kereszténydemokrata képviselő, és alaphivatásomhoz mérten is, általában mindent egy szempontból szoktam nézni, és ezzel az én túloldalon ülő druszámmal lehet, hogy ellentétbe kerülök, mert Pálffy képviselő úrnak azt mondta, hogy konzervatív volt a gondolkodása, biztosan ezt mondja az enyémre is. De vállalom, mert én a Szentírás alapján néztem meg ezt a törvényt is, mint általában a törvényt.

Amikor megteremti az Úristen az embert, akkor azt mondja, hogy művelje és őrizze ezt a földet, munkára teremti az embert. Ez a törvény valóban erről szól. Arról a munkáról, amely mindannyiunknak kötelessége, hogy orcánk verítékével megkeresni a mindennapi kenyerünket. Sőt, azt is olvashatjuk, hogy aki nem akar dolgozni, az ne is egyék. Bocsánat, nem Lenin elvtárs mondta, mert Lenin elvtárs azt mondta, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék. Pál apostol azt mondta, hogy aki nem akar dolgozni.

Tehát a munka kötelessége mindenkinek. Kötelessége a magyar társadalomban is mindenkinek, ugyanakkor pedig az államnak, nekünk kötelességünk lehetőség szerint mindenkinek megteremteni a munka lehetőségét.

Azt is olvasom, hogy méltó a munkás a maga jutalmára. Ez a törvénykönyv, a munka törvénykönyve elég jól szabályozza a munkabért, a munka jutalmát. Sokan támadták akkor, amikor még meg sem jelent ez a törvénykönyv azzal, hogy pótlékokat vesz el, csökkenti a javadalmakat. Ha pontosan végigolvassuk, akkor kiderül, hogy méltó a munkás a maga jutalmára, aki éjszaka dolgozik, az az éjszakai pótlékra, aki vasárnap is kénytelen dolgozni, az a plusz 50 százalékra, aki ünnepnapon, az 100 százalékra. Tehát valóban a munkavállalót is védi.

Ott van, megint csak idézek: "Ti urak, ami igazságos, megadjátok a ti szolgátoknak." Valóban, ez a törvénykönyv jó azért, mert nemcsak a munkásról szól, hanem az alkalmazókról is, a munkaadókról is, és nagyon sok kötelességet ír elő a munkaadóknak.

"Ti szolgák, engedelmeskedjetek a ti uraitoknak." Természetesen a munkásnak, a munkavállalónak nemcsak joga van, hanem kötelessége is van. Én ezt is megtaláltam ebben az előttünk lévő törvénytervezetben.

A munka a mi emberi életünk értelme. Addig van értelme az emberi életnek, amíg dolgozni tud, alkotni tud, még az ágyban fekvő beteg ember is ott találhatja meg a maga életének értelmét, amikor kötöget, rajzol vagy valami olyat csinál, ami a munkához tartozik. Igen, mert érték a munka, és nagy felelősség most nekünk, hogy ennek az értéknek megteremtsük azt a törvényi keretét, amelyben érdemes lesz dolgozni.

Jó ez a törvény. Én nem mondom, hogy nem lehetne jobb. Nagyon sok értékes javaslat elhangzott már, és gondolom, hogy még a következőkben, ami szükséges, azt a módosítókban megtárgyaljuk és elfogadjuk, beletesszük, végiggondoljuk.

(15.40)

Én nyugodt szívvel vagyok most itt az utolsó órájában e törvénykönyv általános vitájának, és javaslom minden képviselőtársamnak, hogy nézze meg még egyszer, ne azzal az előítélettel, hogy ezektől semmi jó nem telik ki, hanem a javaslatunk valóban legyen jobbító szándékú, és életünknek ezt a döntő részét, a munkát próbáljuk megteremteni minden munkaképes magyar állampolgárnak, és végezzük el mi is a magunk munkáját a legnagyobb felelősséggel és becsülettel.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu