DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Martonyi külügyminiszter úr Brüsszelben van a külügyi tanács ülésén, ezért nem tud most itt lenni, hogy válaszoljon erre, és ezért jutott nekem az a feladat, hogy próbáljak válaszolni egy olyan esetről, ami valószínűleg kilométerekre tőlem történt.
De kérdésére jogi felelősségre vonás és politikai felelősség tekintetében is azt tudom mondani, hogy egy ügyvédi iroda abban az esetben, ha a feleknek egybehangzó akaratával jön létre egy szerződés, akkor jobbára arra ügyel, hogy alakilag rendben legyen a szerződés. Azaz a tartalmáért egy ügyvédi iroda abban az esetben nem kell hogy felelősséget vállaljon, és a szerződés általában csak akkor tud létrejönni, ha a szerződő felek szabad akaratából jön létre a szerződés. Vagyis jelen esetben ebben a szerződésben is valószínűleg a főváros és a másik fél akarategysége állt fönn, és az ügyvédi irodát arra kérték csak meg, hogy ezt az akarategységet jogilag helyes formába öntse. Ilyen értelemben tehát a jogi felelőssége az ügyvédi irodának, hacsak nem szegett jogszabályt, de ezt majd a vizsgálat megmutatja, nem áll fönn.
Politikai felelősség pedig abban az esetben szokott fennállni, ha valaki politikusi minőségében, legalábbis a politikusi időtartama alatt kell hogy felelősséget vállaljon valamilyen kérdésért. Mint ahogyan ön is említette, Martonyi János ebben az időben a Baker & McKenzie vezetője volt. Tehát nem külügyminiszter volt, nem politikus volt, nem volt aktív politikus, ilyen értelemben számomra értelemszerűen a politikai felelősség kérdése sem vetődik fel.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés