FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az útügyi műszaki előírás 1998-as kiadásában az I-028 jelű, Árpád-kori emlékek megnevezésű idegenforgalmi jelzőtábla található. Ugyanezen előírás 2006-os kiadásában ugyanazon a számon zsinagóga megnevezéssel már új jelzőtábla szerepel. A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium egy 2009. március 11-én íródott válaszlevelében arról tájékoztat - idézem -, hogy a turisztikai célú tájékoztató táblákra vonatkozó előírás 2006-ban megváltozott. Az Árpád-kori emlékek jelzésrendszerét a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kezdeményezésére megszüntettük.
Az MSZP-kormány alatt működő minisztérium kitér arra is, hogy az Árpád-korból származó emlékek jelzését az I-034-S jelű vár-várrom jelzéssel lássák el, kiegészítve az Árpád-kori emlék felirattal.
Tisztelt Miniszter Úr! A megszüntetett közlekedési jelzőtábla egy keretbe foglalt Árpád-pajzsot ábrázolt, véleményünk szerint ez is a magyar történelem degradálásának egy kicsinyes eszköze, ami azonban a sok-sok nemzetromboló lépés közül csupán egyetlen területről egyetlen példa.
A Parlament üléstermének falán is látható Árpád-pajzsot a Fidesz-KDNP-kormány is minden erejével tiltja, saját történelmének megtagadására kényszerítve a magyarokat. Úgy vélem, Árpád-kori emlékhelyeinket méltatlan pusztán vár-várrom megjelöléssel illetni, s a közúti jelzőtáblák rendszerének egy kis, de annál fontosabb módosításával is utalhatnánk azok jelentőségére.
Tisztelt Miniszter Úr! Az a furcsa, hogy az 1998-as előírás I-045-ig tartalmazott jelzőtáblákat, 2006-ban I-046-tól I-056-ig 11 darab új jelzőtábla épült be az előírásba, új, folytatólagos számozással. Két darab jelzőtábla szűnt meg és kapott a régi szám ma új jelzésképet és értelmet, az Árpád-kori emlékek helyett lett a zsinagóga, a római kori emlékek helyett pedig a védett épületegyüttes. Mivel tehát 11 új táblával bővítették a közúti jelzőtáblák rendszerét, teljesen indokolatlan, hogy két jelzőtáblát, köztük a számunkra fontos közúti jelzőtáblát törölték.
Köszönöm szépen, várom válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés