GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kara alelnök úr egy percben foglalta össze a kétpercest, úgyhogy én is megteszem ezt mások kímélése érdekében is. Igen, a tanulószerződések vonatkozásában nagyon fontos dolog az, hogy minél több visszajelzésünk és minél több tapasztalásunk legyen. Ezért mondom azt, amit mondok, én az elmúlt héten több köztestületi, ezzel a kérdéskörrel foglalkozó kollégával egyeztettem és beszéltem annak a peremfeltétel-rendszernek a figyelembevétele mellett, ami ebben a törvénytervezetben benne foglaltatik.

A lényege a történetnek, hogy azok, akik nap mint nap gyakorolják a tevékenységet, legalább kétséggel fogadják mindazt, hogy ez a tanulószerződések növekedéséhez és nem a csökkenéséhez fog vezetni.

Köszönöm szépen, az egy percen belül vagyok én is.

Forrás: parlament.hu