TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Egyben egyetértünk, hogy a korrupció ellen küzdeni kell törvényalkotással, jogszabályalkotással és más eszközökkel is.
Azzal azonban, hogy az önkormányzati üléseknél megszüntetjük a zárt ülés lehetőségét abban az esetben, ha az üzleti érdeket sért, legyen az az önkormányzat üzleti érdeke vagy egy másik fél üzleti érdeke, ezzel nem értek egyet. Nem értek egyet, mert olyan helyzeteket idéznénk elő, amikor embereknek, jogi személyeknek, gazdasági társaságoknak kárt okoznánk, vagy saját magának az önkormányzatnak.
Ne felejtse el, képviselő úr, hogy ebben az esetben zárt ülés elrendelhető, tehát minden esetben a képviselő-testület dönt arról, hogy azt olyan esetnek minősíti-e, hogy az üzleti érdekeket sért vagy nem sért. Ez az önkormányzati törvényjavaslatunkban is így van benne. Azt gondolom, azt is figyelembe kell venni, mondjuk, a személyi döntéseknél, hiszen az önök törvényjavaslata ezt is tartalmazza, hogy az 1992. évi LXIII. törvény alapján személyi adatvédelmi előírások is vannak, és ezeknek a nyilvánosságra kerülésétől is meg kell védeni az érintett személyt.
De a zárt ülések tartásánál az önkormányzati törvény, a most hatályos is és a jövőbeni is előírja azt, hogy a közérdekű adatot és a közérdekből nyilvános adat megismerésének lehetőségét természetesen az érdeklődőnek, az érintettnek vagy bármely választópolgárnak biztosítani kell. Természetesen a zárt ülésen született döntés is nyilvános, mert a zárt ülésen meghozott döntést nem lehet eltitkolni természetesen a választópolgár elől.
Mi úgy gondoljuk, hogy van olyan bölcs minden képviselő-testület, hogy adott gazdasági kérdésben el tudja azt dönteni, hogy zárt ülés szükséges. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Tehát még egyszer mondom, csak abban az esetben, ha az valakinek az üzleti érdekét sérti. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés