JÁNOSINÉ DR. BENE ILDIKÓ, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága 2011. november 8-án megtárgyalta az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/4857. számú törvényjavaslatot.
(Hegedűs Lorántné elfoglalja jegyzői helyét.)
A törvényjavaslat tárgyalása kapcsán fontosnak tartottuk és hangsúlyoztuk, hogy szükséges az ÁNTSZ-re vonatkozó törvények módosítása, az a jogharmonizációs javaslat, amely az éles és hegyes eszközök védelméről szól, illetve arról, hogy ezeknek az eszközöknek a használatából eredő kockázatokkal szemben hogyan és milyen módon védekezhetünk.
Megteremti ez a törvény annak a lehetőségét, hogy még a járvány feltételezésének időszakában a szükséges adatok az ÁNTSZ rendelkezésére álljanak, és megtegye azokat az intézkedéseket, amelyek ennek a megfékezésére szolgálhatnak úgy, hogy a személyes adatokat és az adatok védelmét biztosítják.
Az új jogszabálytervezetben kiemelt hangsúlyt kapott az a törvényjavaslat, amely az ügyeleti tevékenységre vonatkozó pontosításokat tartalmazza. Tisztázza és pontosítja az elrendelt, illetve az önkéntesen vállalt munkaidő szabályozását, és tulajdonképpen egy olyan módosítást és pontosítást tartalmaz, amely a munkaszervezés lehetőségeit is kiszélesíti, viszont egyértelművé teszi azt, és ezt az államtitkárság részéről ott lévő szakemberek is megerősítették, hogy mind a MOSZ, mind pedig a Magyar Orvosi Kamara képviselője által javasolt pontosításokat fontosnak tartják, és be is fogják emelni a tervezetbe, hogy a munkaidőkorlátokat minden esetben figyelembe kell venni a munkaszervezés során.
Azt is nagyon fontosnak tartottuk, hogy a minimumbér-szabály megjelenjen ebben a törvényben, hiszen a törvényi minimumnál kevesebbet az orvos az ügyeleti ellátásban nem kereshet.
Ami a legfontosabb és a leghangsúlyosabb szerepet kapta, az pedig a praxisjog kérdése volt a bizottsági vita során. Óriási jelentőségű lépésnek tartottuk, hogy a működési rend megváltozik, és a praxisjogot a körzetekhez rendeli. Bizakodásra ad okot, hogy a praxiskezelő megalakul, amely révén a rendszerbe belépő fiatal kollégáknak támogatási lehetőség jut, és amellyel gyakorlatilag az a régóta várt első, nagyon fontos lépés megtörténik, amely gyakorlatilag ezt az áldatlan állapotot, ami az alapellátásban az évek során kialakult, megpróbálja rendezni.
Mindannyian tudjuk, és hangsúlyoztuk, hogy az alapellátás jelentősége és annak megerősítése mennyire fontos, és az is biztos, hogy az egész ellátórendszerünk alapja egy jól működő alapellátás, egy jól működő, egy biztonságban dolgozó háziorvos, aki jól tudja kezelni, gondozni a betegeit.
Természetesen számos kérdés felvetődött még, amely a praxisjog további problémájának rendezésére szükséges, de mindenképpen egyetértés volt abban, hogy ez a lépés, ez a gondolkodás, amely elindult, rendkívül fontos, és alapjaiban fogja megváltoztatni azt a rendszert, amely évek óta elamortizálódott, és amelynek a feltámasztása, újraélesztése rendkívül fontos.
Természetesen szóba került a területek nélküli, tehát a területi ellátás nélküli praxisok kérdése. Ebben még nagy valószínűséggel lesznek javaslatok és viták, de mindenképpen megnyugtatóan azt a választ kaptuk, hogy ezeknek a rendezése korrekt és megfelelő módon fog megtörténni.
Ezek voltak azok a legfontosabb kérdések, amelyekben egységes állásfoglalás volt a bizottsági többség részéről, és mindenképpen azt mondhatjuk, hogy jelentős támogatással: 16 igen, 2 nem és 1 tartózkodással a bizottság a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés