DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kovács Tibor képviselőtársammal annyiban egyetértek, hogy a beterjesztett törvényjavaslatban vannak olyan hézagok a jóindulatú megközelítés mellett, amelyek a képviselőtársam részéről elhangzottak, és azt kell mondani, hogy Horváth Zsolt kollégámmal és országgyűlési képviselővel nagyon sok mindenben egyetértek.
(16.50)
De nem akarom megbántani Gyenes képviselő urat, orvoskollégámat, hogy ez a része ennek a törvényjavaslatnak kezd politikasemlegesen eljutni abba a stádiumba, hogy azt mondjuk, hogy egy jó megközelítés, egyfajta lehetőség, nyilvánvalóan szakmai, jogalkotási és a későbbiekben jogalkalmazási szempontból, ami lehetővé teszi elsősorban a beteg érdekeinek megjelenítését a praxisban, a praxisjogban, utána összhangba hozni az önkormányzati érdekekkel, hogy mind a kettő egyfajta működőképes közösséget hozzon létre.
És én úgy gondolom, hogy a módosító javaslatok elkészítésénél, bizottsági vitájánál ebből a szempontból ezen a területen egyfajta együttműködés egyértelműen elképzelhető a betegek érdekében. Ugyanakkor azt kell mondanom, és erről is szó volt azért a bizottsági ülésen, és ezt a többi orvoskollégám is említette, hogyha jól emlékszem rá, hogy ez valóban egyfajta lehetőség, de önmagában a finanszírozás relatív vagy abszolút elégtelensége esetén a praxisok értéke azért nem egészen úgy alakul, mint ahogy szeretnénk, és ez az ellátás biztonságát hosszabb távon nyilván veszélyeztetheti.
Tehát úgy gondolom, úgy gondoljuk, hogy jelen pillanatban ezen törvényjavaslat keretein belül egy igazságos, hatékony, szakszerű praxisműködtetési hátteret meg tudunk teremteni, ugyanakkor a későbbiekben ennek az anyagi forrásait is szintúgy meg kell és meg lehet teremteni, és akkor, úgy gondolom, végül is példát mutathatunk arra, hogy az emberek, a betegek érdekében hátratettük a politikát és együttműködünk.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés