DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Akkor ezek szerint, ha jól veszem ki, Kocsis Máté úr támogatja ezt a bizonyos lerövidítést. Csak akkor azt nem tudom, hogy napokkal ezelőtt miért kellett két hónappal hosszabb időtartamra vonatkozó javaslatot előterjeszteni. Ezt talán némiképpen a kapkodásnak tudom be. Nincs most itt, nem akarom őt most támadni, nyilván végzi a munkáját, csak hogyha egyszer már valóban azt mondta, hogy három hónappal több idő kell a munka elvégzésére, akkor most hirtelen miért jó neki az egy hónappal rövidebb idő, ráadásul nem parlamenti üzemmódban. És igenis, azt gondolom, nem egészséges megoldás, ha nem parlamenti időszakban, tehát parlamenten kívüli időszakban folyik parlamenti munka. Így is elég sok rendkívüli állapot és esemény történik az országban, de a közbiztonsági rendkívüli állapot a legveszélyesebb, és ezen kell változtatni.
Azért azt mindenképpen el szeretném mondani, hogy a bizottság munkavégzését egyébként olyan szempontból helyesnek tartjuk, hogy a meghallgatás sokirányú, tehát nekem is volt alkalmam például a bizottság múltkori ülésén megszólalni mint jogvédő is meg mint képviselő, és ellensúlyozni tudtam a liberális jogvédők azon végtelenül cinikus és alaptalan álláspontját, hogy itt tulajdonképpen a cigány honfitársaink elleni sorozatos bűncselekmények miatt kellett fellépnie úgymond a rendőrségnek.
(19.40)
Ez valóban nem igaz, tudjuk jól, hogy nem igaz; közösen kell dolgoznunk azért, hogy az országban a közbiztonság végre helyreálljon, a magyar emberek biztonságot kapjanak.
Úgy gondoljuk, hogy Kocsis Máté eredeti javaslata jobb, még most akár vele szembe is menve azt mondjuk, hogy igenis, akkor már ne kapkodja el a munkát. Én tudom, több jelentés elkészítésében vettem részt, többek között a 2006. őszi jelentés elkészítésében, és nagyon egészségtelen és nagyon rossz volt az, hogy itt ki volt adva egy ünnepi határidő, hogy október 23. előtt el kell végezni; ennek volt köszönhető az, hogy 50 módosító javaslatomat érdemben nem is tárgyalták. Nagyon rossz fércmunka lett ez a 2006-os jelentés, és ne jusson ilyen sorsra ez a gyöngyöspatai jelentés.
Mi tehát ebben az ügyben azt támogatjuk, hogy március 30-áig végezze a munkáját a bizottság.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés