DR. KISS SÁNDOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ez az egészségügyi salátatörvény-csomag alapvetően egy szakmai törvénycsomag. Nem is kívánnám semmilyen módon politikai részről ezt minősíteni. Elolvasva ezt a törvényjavaslatot, két oldalról közelíthetjük meg. Az egyik, hogy vannak benne új elemek, a másik pedig a mindennapi élet során adódó problémák megoldását kívánja orvosolni. Mindenképpen javaslom ezt a törvénycsomagot. Elmondanám, hogy melyek azok a szempontok, amelyek miatt ezt nagyon szerencsésnek tartom, és utána majd persze a kritikát is.

Az első az, hogy megteremti a lehetőségét az elektronikus vény bevezetésének. Nyilvánvalóan még nem tudjuk azt, hogy ez pontosan milyen lesz. Nyugat-Európában bizonyos országokban meglehetősen jól működik, és igen pozitív véleményeket olvashatunk erről. Nem is kívánom ezt sem tovább ecsetelni, de mindenképpen üdvözöljük, hogy erre van lehetőség. A másik a próbavásárlás lehetőségének megadása az egészségügyi hatóság részére. Eddig a gyógyszertárakban tulajdonképpen a fogyasztóvédelmi hatóság tarthatott ellenőrzést, és elég bonyolult szabályozás volt erre vonatkozólag, hogy meddig mehetett el a tiszti főgyógyszerész, meddig a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőre. Na, erre most szerencsére pontot tesznek arra vonatkozólag, hogy az egészségügyi hatóság ellenőre is próbavásárlást eszközölhet. Ezt mindenképpen szerencsésnek tartjuk.

Szerencsésnek tartjuk a betegregiszter vezetését is. Mindenképpen szükség van a későbbi tudományos vizsgálatok szempontjából is és a gyógyszer-támogatási rendszer miatt is ennek bevezetésére. Ezt mindenképpen üdvözlendőnek tartjuk, szerencsésnek.

A másik, ami nekem a legszimpatikusabb, és amiről még nem hallottunk, a farmakovigilancia törvényi szintre emelése. A gyógyszer biztonságosságának törvényi szintre emelése az egyik leglényegesebb ebben az egész csomagban, amit mindenképpen üdvözölni lehet. Azt, hogy egy gyógyszer útja a forgalomba hozatali engedély megadása után hogyan alakul, és az, hogy a gyógyszereknek az emberekre gyakorolt hatása esetleg évek vagy akár évtizedek múlva milyen lesz, azt mindenképpen nyomon kell követni. És azt, hogy ez megjelenik törvényi szinten, mindenképpen csak üdvözölni tudjuk.

A másik, ami nekem szemet szúrt, a 71. §-ban arra vonatkozik, hogy az Európai Gazdasági Térségen kívüli országból származó gyógyszerimportőrnek gyógyszergyártási engedéllyel kell rendelkeznie. Talán nem kapott elég nagy nyilvánosságot az, hogy talán India a világ egyik legnagyobb gyógyszeralapanyag-gyártója, és bizony feljövőben vannak afrikai országok is a gyógyszergyártás területén. Tehát mindenképpen lényegesnek tartjuk azt, hogy az Európai Gazdasági Közösség a kívülről beáramló gyógyszerimporttal komolyabban foglalkozik, és komolyabb ellenőrzés alá vegye. Az előbb említettem, hogy India a világ talán legnagyobb gyógyszeralapanyag-gyártója. Bizony volt olyan probléma, patikai működés során is lehetett tapasztalni, hogy úgy történik néha a generikumok gyártása, hogy a gyógyszergyártók külföldről megveszik a gyógyszeralapanyagokat, a szubsztanciát, ami a gyógyszer hatóanyaga, és utána azt már csak formulálják, tablettázzák. És olykor bizony egy minőségileg aggályos gyógyszeralapanyag kerül be ebbe a rendszerbe, és bizony előfordult olyan is, hogy ki kellett vonni két gyógyszergyártónak is ugyanazon indok alapján a készítményét, mert ugyanattól a gyógyszeralapanyag-gyártótól rendelték meg a gyógyszerszubsztanciát, és ez problémás volt. Ezért mindenképpen lényegesnek tartom ennek a 71. §-nak a beemelését a törvénybe.

Ugye, hallottunk arról itt, hogy a gyógyszerésznek bizony dokumentálható módon kell majd a beteget tájékoztatni arról, hogy azonos hatóanyagú vagy azonos terápiás hatású készítményt is felajánlott a beteg számára. Ezt üdvözölni lehet, megint csak azt mondom, hogy szükség van erre. De az, hogy dokumentálható módon, valóban kétségeket vet fel az emberben, hogy hogyan is dokumentálja ezt. Esetleg a recepten lesz még egy aláírási sor? Vagy a blokkon szerepel, hogy a beteg ilyen információt kapott arról, hogy milyen más készítményeket is kérhetett volna, ami olcsóbb lett volna az ő terápiájához? De akkor meg felmerül az a kérdés, hogy ennek bizony költségvonzatai is vannak, idővonzata is, amíg a gyógyszerész kiszolgálja a beteget, és még ezzel is foglalkozik. Be kell látnunk azt, hogy a mostani patikai árrés, a gyógyszerek kiskereskedelmi árrése Európában bizony igencsak hátul kullog. Amikor arról hallottunk éppen a szocialista képviselőtársamtól, hogy patikák zárhatnak be, akkor bizony ez valóban reális veszély. Az utóbbi években folyamatosan csak arról hallottunk, hogy a gyógyszerész milyen módon vegyen részt a betegellátásban, folyamatos követelményeket támasztanak vele szemben, a gyógyszerek ára és árréstömege folyamatosan csökken, de hogy ezt milyen módon kívánja kompenzálni a kormányzat, erre bizony még semmilyen utalást nem találtunk.

A másik, ami a generikusprogram erősítését segítené, hogy a gyógyszertárak, amelyek a referencia ársávban lévő gyógyszereket szolgáltatják ki, tehát mindenképpen az alacsonyabb támogatású gyógyszereket szolgáltatják ki a betegek részére, azok valamilyen juttatásban részesülnek. Itt közforgalmú gyógyszertárakról van szó és a közvetlen lakossági gyógyszerellátást végző intézeti gyógyszertárakról. Ha végigolvassuk a 114. §-t, akkor felmerülhet az emberben az a gondolat, hogy ugyan egy intézeti, közforgalmat is lebonyolító intézeti gyógyszertár miért részesülne juttatásban? Itt arról van szó, akik nem szakemberek a kérdésben, hogy a kórház területén lévő gyógyszertárról van szó. Hát nem várhatjuk el azt a kórházban dolgozó orvosoktól, hogy már eleve a legkedvezőbb térítési díjú gyógyszereket írják fel? Miért kell nekünk még az intézeti gyógyszertárat juttatásban részesíteni azért, mert esetleg egy másik készítményt ad ki, mint amit a kórházban felírtak? Úgy gondolom, nem feltétlenül kell arra gondolnunk, hogy az intézeti gyógyszertárat is megillesse ezen juttatás.

De ha már itt tartok, az intézeti gyógyszertárnál... (Az elnök csenget.) Letelt az időm, de még folytatnám ezt a kérdést, jó?

Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu