DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretnék maradni ennél a törvénytervezetnél, inkább ezt boncolgatnám. Az intézeti gyógyszertárakról szeretnék egypár gondolatot elmondani. A kórházak területén lakossági vényforgalmat is ellátó gyógyszertárakat szeretném az államtitkár úr figyelmébe ajánlani. Úgy gondolom, ez teljesen az én véleményem, hogy nem lehet egy kalap alá venni egy olyan vidéki, falusi gyógyszertárat, amelyik akár a szakrendelőtől 20-30 kilométerre van, és egy olyan közforgalmú gyógyszertárat, amely a kórház területén helyezkedik el. Ha egy gyógyszertár egy kórház területén van, akkor az elsősorban a kórház gyógyító tevékenységében vesz részt, tehát mintegy nem illeti meg megítélésem szerint, lehet, hogy ezért akár meg is köveznek, de a gyógyszer-kiskereskedelmi árrés nem feltétlenül illeti meg azt a közforgalmú gyógyszertárat, amelyik a kórház területén helyezkedik el.

Erre próbáltunk egy módosító javaslatot benyújtani, tudom, hogy ez egy kicsit kényes kérdés, miszerint a kormány vizsgálja felül, hogy egy vidéki gyógyszertár és egy kórház területén elhelyezkedő közforgalmú gyógyszertár közötti helyzetet, nevezhetjük versenykülönbségnek, bár itt versenyről nincs szó, mert valamilyen módon meg kell őket különböztetni. Ezt úgy gondolom, hogy a kiskereskedelmi árrés tb-támogatásra jutó része nem feltétlenül illeti meg azt a közforgalmú vagy lakossági vényforgalmat is lebonyolító gyógyszertárat, ami kórház területén helyezkedik el. Erre felhívom mindenképpen az államtitkár úr figyelmét.

Szó van itt a képalkotó diagnosztikai eljárással készült felvételek megőrzési határidejéről. Tettünk egy javaslatot arra, miszerint talán helyes lenne, ha az ezen eljárások során keletkezett felvételeket megkaphatná maga a beteg a terápia végeztével. Úgy gondolom, egy CD-re vagy pendrive-ra rá lehetne írni. Ez ma már filléres dolog, tehát amennyiben a beteg kéri, akkor azt kaphassa meg. Ha neki 20-30 év múlva lesz arra szüksége, ha másért nem, akkor azért, hogy a röntgenfelvételeiben gyönyörködhessen otthon. Tudom, hogy ez egy kicsit nevetséges, de ma már filléres dolog egy CD, és szerintem a betegek nem fogják sajnálni azt a pár száz forintot, hogy a dokumentációt és felvételeiket megkaphassák elektronikus formában. Szeretnénk, ha ez mindenképpen bekerülne a törvénybe.

Aztán a 76. §-ban próbál az egészségügyi kormányzat tenni az ellen, ami napjainkban tapasztalható, hogy a gyógyszerellátás területén bizony zavarok vannak. Tegnap lehetett látni a televízióban is. Például hogy a tetanuszoltás hiánycikk legyen, most mindegy, hogy milyen okból; a kormányzat megoldotta ezt a kérdést, minden beteg megkapja a szükséges oltást, de ez eleve pluszköltség a társadalombiztosításnak, és zavart idéz elő az ellátásban. Erre próbál valamilyen módon megoldást találni a 76. §. Itt azért felhívnám megint az egészségügyi kormányzat figyelmét arra, hogy talán szerencsés lenne, ha azt a, nyugodtan mondhatjuk, virágzó oltóanyaggyártást, ami még annak idején Gödöllőn megvolt, ha nem is teljes egészében újraélesztenénk, de valamilyen módon az oltóanyagok tekintetében függetlenek legyünk a külföldtől.

Engedjék meg, hogy példálózzak. Emlékszem, a tetanus toxoid először volt 90 forint, utána lett 310, most pedig 1400 forintba kerül egy tetanuszoltás alapvetően az OEP-nek. Én kérem a kormányzatot, hogy figyeljenek erre oda, már csak azért is, mert ezekből az oltóanyagokból minden évben körülbelül ugyanannyi fogy, tehát ezek tervezhető kiadások lennének. Mindenképpen érdemes lenne szerintem a kormányzatnak erre figyelmet fordítani. Nem úgy, mint annak idején, amikor az Omninvestbe belenyomott 6 milliárd forintot, vagy nem is tudom, pontosan mennyit. Inkább erre fordítaná a kormányzat, nem úgy, mint a régi kormányzat, már amire fordította.

Aztán a kormányzat előírja, hogy a gyógyszergyártó, -forgalmazó bizonyos készlettel rendelkezzen az ellátás folyamatosságának biztosítása érdekében. Azt mindenképpen meg kell említenünk, hogy ez bizony költséget jelent a gyártónak és a forgalmazónak, úgyhogy nem tudhatjuk, hogy ez a pluszkészletezési költség milyen módon jelenik meg majd az árban.

Meg szeretném még említeni a 122. §-t, ahol is ugye, csomagküldés útján a vényköteles gyógyszer nem szolgáltatható ki. A véleményünk az, hogy szerintem nem vényköteles gyógyszer sem lenne kiszolgáltatható csomagküldés útján. Mert talán ez még nagyobb veszély, mint a vényköteles gyógyszer kiadása, mert ha vényköteles gyógyszert vált ki valaki, akkor legalább az orvossal találkozik, valamilyen kontroll alatt van a beteg, hogy egyáltalán mit vált ki. De itt semmilyen kontroll alatt nem lesz, szakemberrel nem találkozik, hanem csak egyszerűen egy vény nélküli gyógyszert valaki csomagküldés útján megrendel. Akármennyit rendelhet belőle, igazából kompetens személlyel nem találkozik. Ezt mindenképpen aggályosnak tartjuk, és szeretnénk, ha kivennék a törvényjavaslatból ezt a passzust.

Én csak visszatérnék még a farmakovigilancia kérdésére. Erről nem nagyon hallottunk a felszólalások során. Mindenképpen nagyon örülünk ennek a gyógyszer biztonságosságát törvényben előíró rendelkezésnek, és valóban csak üdvözölni tudjuk ezt; ezt már elmondtam többször is.

Arra kérném a kormányzatot, hogy az elég nagy számban benyújtott módosító javaslatainkat vegyék figyelembe, és esetleg, ha talán most nem is fogadják el, de a későbbi törvényalkotás során mindenképpen figyeljenek rá, vagy pedig, ha úgy gondolják, akkor kapcsolódó módosítóval esetleg javítunk ezen.

Nem is nagyon kívánom tovább az idejüket rabolni. Köszönöm szépen a felszólalási lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu