DR. MOLNÁR ATTILA, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság november 14-ei, hétfői ülésén tárgyalta a T/4855. számú, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXV. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, és nagy többséggel osztotta a törvényjavaslat azon célját, amelyet most államtitkár asszony is az expozéjában elmondott, azaz a hatósági ügyintézés gyorsítása, az adminisztratív terhek csökkentése mind az ügyfelek, mind a hatóságok oldaláról, az ügyfelek választási lehetőségeinek bővítése, a magas színvonalú hatósági feladatellátás kereteinek biztosítása és megerősítése, amelyek talán a legfőbb céljai a törvényjavaslatnak.

És én is, ahogy az alkotmányügyi bizottság ülésén is, kiemelnék három olyan fontos koncepcionális elemet, amely a törvényjavaslat szempontjából szerintem meghatározó. Az egyik a 2014. január 1-jétől hatályba lépő szabály, hogy az általános ügyintézési határidő 30 napról 21 napra csökken, illetve kiemelném azt a szabályt is, amely az alkotmányügyi bizottság ülésén is felmerült, hogy általánosan "a hallgatás beleegyezés" szabályának alkalmazását írja majd elő a jogszabály arra az esetre, ha a hatóság vagy a szakhatóság az ügyintézési határidőn belül nem hoz döntést, illetve nem ad ki állásfoglalást, és ettől a javaslat alapján törvény vagy kormányrendelet térhet csak el. És kétségtelenül, a javaslatnak talán a legfontosabb, ha nem a legfontosabb eleme az elektronikus ügyintézés új alapokra helyezése, ami mindenképpen új távlatokat nyit majd a közigazgatási eljárásban.

Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 18 igen szavazattal, 8 tartózkodás mellett javasolta általános vitára a törvényjavaslatot, ami mindenképpen biztató abból a szempontból, hogy ellenzéki képviselőtársaim is tartózkodó szavazatot adtak le, tehát nem szavazattal nem élt senki a bizottság ülésén, úgyhogy én bízom benne, hogy majd a módosító javaslatok benyújtását követően a Ház is nagy többséggel fogja tudni elfogadni ezt a jogszabályt.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu