DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm szépen. Elnézést kérek Ékes Józseftől, még egy fél mondatom lenne a túloldalra, és utána rátérek én is a szakmai vitára. Szóval, tisztelt Kovács képviselő úr, felénk, otthon is olyan pálinkát igyekeznek főzni, amit nyugodtan, bízvást meg lehet inni (Derültség.), úgyhogy tisztelettel, ne féltsük egymást attól a pálinkától.

Garai képviselő úr, nagyon örülök, hogy hangnemet váltott természetesen. Azt, hogy értékelte a felszólalásomat, nagyon szépen köszönöm. Az, hogy miért nem mentem ki, tisztelettel, ott járt a miniszter úr (Dr. Garai István Levente: Az a baj, hogy nem te vagy a miniszter!), és én úgy gondolom, ha ön audiovizuális képviselő, én is láttam már mozifilmet ottan, úgy emlékszem, Virág elvtárs mondta Pelikán elvtársnak, hogy csak szerényen, Pelikán elvtárs, csak szerényen. Szóval, én ebből indulnék ki. Én annyira nem tartom magamat óriási ellenállónak, de nagyszerű dolgokat mondanak, örülök neki, hogy sok és hasznos dolgot tett annak idejében, ebben egy pillanatig sem kételkedem.

A szakmai dolog Szilágyi képviselő úr irányába: én úgy gondolom, ez a szankció a törvényben, és nagyszerű a háziorvos... Abban az esetben, ha a rendszerrel áll szemben a beteg, akkor azt sokkal egyszerűbb elmondani, mintha az orvossal. Tetszik érteni! A helyzet olyan, hogy az orvos igazából gyógyítja a beteget, és igen, elmondja neki ötször-hatszor, hogy nem így kellene viselkedni. (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) De ha a rendszer is szemben áll vele, akkor egészen más kapcsolatban marad az orvos és a beteg.

Köszönöm szépen, bocsánat.

Forrás: parlament.hu