DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kiegészítésként a következőt szeretném felolvasni. Egy hét múlva lesz Szombathely megyei jogú város közgyűlése, és az egyik előterjesztésből - éppen itt van nálam, mert ezzel dolgozni kell majd - idéznék:
A program célja, konkrét célunk, hogy Szombathely lakosságának 30 százaléka megtanuljon újraéleszteni, ami azt jelenti, hogy növelheti a keringés leállása esetén az érintettek túlélési esélyeit közterületen, munkahelyen, sportolás közben vagy az élet bármely területén. Átvitt cél az újraélesztés megismertetésén keresztül az egymásra figyelés és segítés motivációjának elsajátítása, megalapozása Szombathely lakossága körében, amely akár országos programmá is bővíthető. Célcsoportok: Szombathely teljes lakossága és a városhoz szorosan kötődő lakosság, akik közül az alábbiak a legkönnyebben mobilizálhatók: iskolások, általános iskola, középiskola, egyetem szervezett keretek között, közhivatalok dolgozói, mentők, rendőrök, tűzoltók, sportolók, nagyobb ipari üzemek dolgozói.
Ez egy előterjesztés november 26-ára. Amúgy meg, amit a képviselő úr mondott, tisztelettel, én úgy gondolom, az a félautomata defibrillátorprogram Magyarországon is már jó néhány éve működik, úgyhogy jó úton járunk, és hogy ez törvénybe foglalt, én is nagyon-nagyon örülök neki, és köszönöm szépen, hogy fölhívta a figyelmet rá.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés