KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azzal egyet lehetett érteni, amit Horváth képviselő úr itt elmondott, de akkor nekünk most az a dolgunk, hogy megvizsgáljuk, a benyújtott törvényjavaslat minden tekintetben megfelel-e azoknak a kívánalmaknak, amelyeket a képviselő úr is megfogalmazott.

Mi úgy gondoljuk, vannak e tekintetben fenntartások, hogy valóban minden esetben működőképes lesz-e a javaslat. Az egyik gondolat: van két ember, az egyik az, aki el akarja adni a praxisát, a másik az, akinek van képessége, anyagi képessége, hogy megvásárolja ezt a praxist. De feltételezve azt, hogy az önkormányzatnak van ismerete a vásárló orvos előéletéről, nem tartaná szerencsés megoldásnak, hogy ezt a praxist ő vásárolja meg, mert nem látja biztosítottnak az ellátást az ő területén. Ezt meg tudja akadályozni, tehát itt van egy olyan eset, amikor az önkormányzat közbeléphet, de ugyanez a helyzet a tekintetben, hogy ha 2015 végéig a szabályozással megszűnik azoknak az orvosoknak a praxisjoga, akik nem rendelkeznek területi ellátási kötelezettséggel. Ez van leírva a szabályozásban. A kérdés az, hogy akinek van praxisjoga, hajlandó lesz-e elmenni Szabolcsba vagy Borsodba olyan körzetet felvállalni, ahol gyakorlatilag nincs ellátva a körzet. Ez kevéssé valószínű, tehát itt is keletkezik, úgy gondolom, lyuk a szándékban, amit önök megfogalmaztak, és ugyanez a helyzet akkor, amikor egy orvos, aki a nyugdíj közelébe kerül, vagy ő nem akarja már öt évig vállalni ezt az ellátási kötelezettséget, vagy az önkormányzat nem hajlandó vele öt évig állni. Ez is egy olyan helyzet, amire nincs megoldás a törvényjavaslatban.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu