KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak nagyon röviden néhány dologra szeretnék reagálni, ami korábban elhangzott, és különösen a miniszter úr expozéjában elhangzottakra. Egy mondat utalásként arra, amit Gyenes képviselő úr a munkarend szabályozásával kapcsolatban elmondott. Ha jól értjük és közösen értjük, a jelenlegi szabályozás, ami bele van most írva a törvényi előterjesztésbe, ez azt jelenti, hogy a munkavállalót kiszolgáltatottabbá teszi a munkaadónak, és ráadásul még kevesebb is lesz a jövedelme, mint a korábbi szabályozásnak megfelelően, vagy így is értelmezhető a javaslat, amit képviselő úr javasolt, ezt akarja orvosolni az ő javaslata, ha én ezt jól értettem.

Amit miniszter úr az expozéjában megfogalmazott prioritásként, hogy az állami intézményrendszer átalakítását és átszervezését tekinti ő az egyik legfontosabb feladatnak, mi meg a legnagyobb hiányosságnak, amit már többször hangsúlyoztunk, azt tartjuk, hogy erről semmiféle hatástanulmány nem ismert, részünkről, semmiféle hatástanulmány, nem tudjuk, hogy mi a szándéka a kormánynak ezzel kapcsolatban.

És itt kapcsolódnék az Ékes képviselő úr által emlegetett dolgokhoz, ez ugyanolyan helyzet, azt mondhatjuk rá, hogy semmiféle garanciája nincs annak, hogy az az új rendszer majd jobban és hatékonyabban fog egyébként működni, mint a korábbi.

(18.40)

Nem beszélve arról, hogy ez a törvény már természetesen, vagy idézőjelben "természetesen" már tartalmazza azt is, hogy nemcsak a megyei intézményeket, hanem 2013-tól úgymond a városi intézményeket, a szakellátó intézményeket is államosítani kívánja a kormány. Ez aztán meg még inkább abszurdum, különösen a tekintetben, hogy ismereteim szerint az önkormányzati szféra jelentős forrásokkal járult hozzá ezen intézmények fenntartásához. A kórházaknál ez általában nem jellemző, vagy tudomásom szerint nem, de olyan értelemben igen, hogy ha a működéshez nem is, de az eszközbeszerzéshez, felújításhoz, karbantartáshoz az önkormányzatok jelentősen hozzájárultak ezeknél az intézményeknél.

Semmilyen információ nincs a tekintetben, hogy mi fog történni ezután, ezek a pénzek honnan jönnek majd ebbe az intézményrendszerbe. Sajnos fönnáll a gyanúja annak, hogy létesítményeket akarnak bezárni, magyarul: kórházakat akarnak bezárni. Gondolom, hogy ez szintén politikai feszültségeket fog kiváltani. Jó lenne, ha legalább a szakmai berkekben, akik most itt ülnek, legalább ők tájékozottak lennének a tekintetben, hogy mit szeretne tenni a kormány.

Második prioritásként fogalmazta meg a miniszter úr, hogy a háziorvosi rendszer motivációját kellene fönntartani és növelni, mert ez az alapja, ezt tekinti az egész ellátórendszer alapjának. Ezzel egyet lehet érteni, és megfogalmaztuk azt a véleményünket, hogy szerintünk erre lenne lehetőség most. De ha nincs, akkor is megfontolásra ajánlanék néhány apróságot. Gondolom, az orvosok, akik itt ülnek a teremben, naponta találkoznak például azzal a problémával az alapellátásban, hogy pitiánernek tűnő dolgok bosszantják az orvosokat. Például olyanok, hogy az OEP fizetős tanfolyamot szervez azért, hogy tájékoztassa az orvosokat arról, hogy ő milyen új szabályokat hozott be, és milyen új szabályokat kell betartani annak érdekében, hogy gazdaságosabban tudja a rendszert működtetni, bemutassa úgymond az orvosoknak. Ezért fizetést vár el tőlük, hogy ők járuljanak hozzá ezeknek a tanfolyamoknak a megtartásához.

Ezt én egy abszurdumnak tartom, mert hiszen itt arról szól a történet, hogy az OEP-nek kellene gondoskodnia arról, hogy ő hatékonyabban tudjon működni. Nyilvánvalóan ettől elvárja a háziorvosok közreműködését, de az már mégiscsak abszurdum, hogy ezért még pénzt is kér, hogy fizessenek. Ilyet számosat lehetne még fölsorolni, legalább ezektől kellene megszabadítani a háziorvosi rendszert ahhoz, hogy ha már többletfinanszírozást nem tudnak adni nekik, ilyen dolgokkal legalább ne bosszantsák a dolgozókat.

Kérdés természetesen az, hogy az átalakított rendszer irányítására van-e felkészített rendszer és apparátus. Kimondva, kimondatlanul minden átalakításban hetek, hónapok, esetleg évek telnek el azzal, hogy az új rendszer fölálljon, működjön és működőképes legyen. Most is az várható, hogy ez az új állami rendszer, amíg feláll, amíg megszületnek a szabályok, amíg megszületnek a szervezeti és működési szabályok, addig ilyen béna kacsaként fog működni a rendszer, nem beszélve arról, hogy azok az érintett munkavállalók, akik benne dolgoznak a rendszerben, a teljes bizonytalanság állapotában lesznek mindaddig, amíg döntések nem születnek.

Éppen önök fogadták el azt a módosító indítványt, amit a frakcióvezetőjük nyújtott be, korábban a jogszabályban az volt, hogy ezeket a munkavállalókat automatikusan átveszik, ezt kivették belőle, tehát ez azt jelenti, hogy a munkavállalók teljes bizonytalanságban vannak. A vezetőkről már ne is beszéljünk, mert a törvény erejénél fogva szűnik meg a megbízatásuk az államosítást követően. Sajnálom az érintett orvosokat, akik itt ülnek, és ebben a helyzetben, ebben a bizonytalan helyzetben, vagy nem tudom, hogy milyen helyzetben érzik magukat vagy tudják magukat.

Amit Ékes képviselő úr emlegetett, hogy fölös kapacitások vannak, biztos hogy vannak a rendszerben, ezt én nem vitatom, de hogy a legkorszerűbb eszközökből, mint a CT meg az MRI nem fölös kapacitások vannak, ez biztos. Mert akkor nem kellene sorba állni ezekért a vizsgálatokért, mert tudomásom szerint, ha valaki most egy CT-vizsgálatot el akar végeztetni, előfordulhat, hogy annak heteket kell várnia, hacsak a saját háziorvosa valamilyen módon valami baráti kapcsolaton keresztül el nem tudja intézni, hogy vizsgálják meg már hamarabb. Tehát nem erről szól a történet, nyilvánvalóan képviselő úr sem erre gondolt, hanem egyéb más területekre, de ezt említette, és ezért utaltam erre a dologra.

A gyógyszerész szakma motivációjáról pedig csak egyetlenegy mondat. Gondoskodni kellene és oda kellene a kormánynak figyelnie arra, hogy ezek a patikák, különösen a kis patikák, de itt előfordulhat, hogy esetleg nagy gyógyszer-kereskedelmi cégek is az árrés szűkülése és összeszorulása miatt olyan helyzetbe kerülnek, hogy nem lesznek képesek fenntartani a továbbiakban a működésüket. Tehát pontosan azokat, akiket fél évvel, egy évvel ezelőtt favorizálni akart ez a kormányzat, a falusi kis patikákat, azokat fogják ezzel a gyógyszerszabályozással nehéz és lehetetlen helyzetbe hozni. Gondolják át, mert ezek a lépések nemcsak azt jelentik, hogy kivesznek a gyógyszerkasszából 80 milliárdot, hanem ennek ilyen következményei is lehetnek, amivel aztán valamit majd a későbbiekben kezdeniük kell.

Kiegészítésként körülbelül ennyit szerettem volna elmondani, és köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu