GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két dolgot említenék még meg. Az egyik a 843. ajánlási pont alatt szereplő garancia-hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátáshoz, ez nem másról szól, mint a nyugdíjasok létbiztonságának megerősítését szolgáló intézkedés. Szeretném ebben is kormánypárti képviselőtársaim támogatását elnyerni.

A másik pedig az, ami a munka világát en bloc érinti, a Munkaerő-piaci Alap kérdésköre. Itt annyit tennék hozzá, hogy ebben a tervezetben az idei esztendőhöz képest is mintegy 55 000 millió forinttal kevesebb pénzforrás lelhető fel. Nyilván érthető ez, hiszen a fókuszban egymillió új munkahely megteremtése áll, tehát az áldozatok, a pénzügyi források telepítése is ilyeténképpen kell hogy megjelenjen a mai Munkaerő-piaci Alappal szemben a jövő évi nemzeti foglalkoztatási alap keretei között. Azt szeretném, ha a nemzeti tartalom mögött nem 55 000 millió forintos csökkenés, hanem 55 milliárd forintos növekedés következne be. Erre biztatom kormánypárti képviselőtársaimat. A maradék időt meg meghagyom. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu