DR. GYÜRE CSABA, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Gruber Attila ismertette a többségi álláspontját az alkotmányügyi bizottságnak, azonban amellett, hogy nyilván a kormányzati többséghez tartozó képviselők ezt megszavazták, az ellenzéki képviselők teljesen egyhangúlag nem fogadták el az önkormányzati törvényt, nem tartják alkalmasnak. Ennek a törvénynek számos negatív kihatása van, amennyiben életbe fog lépni, és el fogja fogadni az Országgyűlés. Olyannyira rossz véleményünk szerint ez a törvény, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom egyenesen Ceauşescu falurombolási tervével azonosnak tekinti ezt a törvényt.
(9.20)
Ennek ugyanolyan következményei lesznek, mint ami ellen 1988-ban oly sokan tüntettünk itt Budapesten, a Hősök terén az erdélyi falvakért. Hát most ki kell állnunk, úgy látszik, a jövőben a magyarországi kistelepülésekért, hiszen valószínűleg ugyanolyan sorsra fognak jutni, ha ez az önkormányzati törvény hatályba lép és élni fog éveken, évtizedeken keresztül Magyarországon, mint ahogy azt Ceauşescu terve tette volna.
Elsősorban azzal lettek indokolva azok a legfontosabb változások, mint a kistelepülések önálló polgármesteri hivatalainak a megszüntetése, hogy jelen pillanatban a magyar költségvetés nem teszi lehetővé azt, hogy ez a rendszer fennmaradjon. Amennyiben olyan rossz a költségvetés, nyilván meg kell nézni, hogy mi az, ahol meg lehet fogni a pénzt, de ez az a terület, ahol nem lehet. Számolnunk kell elsősorban azokkal a következményekkel, amivel ennek a törvénynek a hatálybalépése járni fog. Ha megszűnnek a hivatalok, akkor már elidegenedik, eltávolodik a központi, az államigazgatási szerv, a közigazgatási szerv a lakosságtól, nehezebben fognak tudni oda beutazni.
Amennyiben az megszűnt, ez csak az első lépés, az elkezd sorvadni, a következő lépésben a kisiskolák fognak megszűnni ezeken a településeken, meg fog szűnni a helyi orvosi ellátás, majd ugyanígy be fog kerülni a központi településre.
Ez a kistelepülések elsorvasztásának az első és talán legfontosabb lépése, amely azt fogja eredményezni, hogy Magyarországon a 2 ezer alatti települések gyakorlatilag lakhatatlanná fognak válni és folyamatosan el fognak sorvadni. Ezért a Jobbik Magyarországért Mozgalom nem támogatja.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés