DR. LÁNG ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 1990-ben elfogadtuk valóban a helyi önkormányzatokról szóló törvényt, amelyben a települések nagyon nagy önállóságot és szabadságot kaptak. Mégis mindnyájan érezhetjük, különösen azok, akik önkormányzatokban dolgoztak, hogy jelen pillanatban az önkormányzatok rosszabb helyzetben vannak évről évre, és egyre szorosabb feltételek között kell ellátni a munkájukat. Azt tudom mondani, itt sok minden elhangzott a vitában, nem szeretnék, és nem is tisztem, hogy reagáljak mindenre, de körülbelül egy éve tart az a folyamat, amelyet elkezdett a kormány és a Belügyminisztérium annak érdekében, hogy az önkormányzati rendszert, az önkormányzati törvényt átalakítsuk. A Fidesz-KDNP-frakcióban 80 fölötti a polgármesterek száma. Ebben vannak vidéki polgármesterek, egész kis településeké, és vannak fővárosi kerületi polgármesterek, megyei közgyűlési elnökök, tehát el lehet mondani, hogy a teljes önkormányzati szakma megtalálható a frakcióban.
Én mindenkinek, aki bent maradt a teremben a felszólalása után a túloldalról, azt szeretném mondani, hogy kifejezetten sértő számunkra - én értem, hogy demagógnak kell lenni, mert a magyar politikai kultúra ezen nem tudott túllépni mostanáig, tehát kifejezetten sértő számunkra -, amikor itt halottaskocsikról, falurombolásról és az egész magyar nemzet elleni vétekről beszélnek akkor, amikor semmi mást nem teszünk, mint hozzányúlunk ahhoz a rendszerhez, amely recseg-ropog és ami nem jó. És ne haragudjanak, tisztelt képviselőtársaim, de amikor arról beszélünk, hogy átláthatóbb és egyben kötöttebb finanszírozási rendszer legyen, hogy az önkormányzatok adósságállományának hatékony kezelését megoldjuk, hogy amikor a gazdálkodás ellenőrzését bevezetjük, elkerülendő a csődhelyzeteket, akkor ne mondják azt, hogy nem az önkormányzatok érdekében próbálunk valamit elérni, hanem ellenük, mert egyszerűen nem mondanak igazat.
Ugyanis az a helyzet, hogy legutóbb ebből a 3200 településből 2 ezer település önhikiért folyamodott; önhibáján kívül hátrányos helyzetben van, 1200 kapott is pénzt. Önök úgy gondolják, hogy az a rendszer, ahol 3200-ból 2 ezer úgy érzi, hogy önhibáján kívül bajban van, és nem tudja megoldani a feladatát, az egy jól működő rendszer, és mindenki, aki hozzányúl, bűnöző? Ne állítsunk ilyeneket! Arról nem beszélve, megértem, hogy itt az LMP-s képviselőtársaim nem tudják, milyen polgármesternek lenni, meg nem sokat voltak még polgármesteri hivatalban, önkormányzatban, de ne állítsanak olyanokat, amik nem igazak, és főleg ne kerüljenek egymással ellentétbe. Amikor Szilágyi képviselő úr itt elmondja, hogy mennyire fontos a szubszidiaritás meg a civilek, közben a szocialistákkal együtt semmi mást nem mondanak a fővárosban, mint hogy a kerületeket elöljáróságokra kell zülleszteni, és egyébként egy jó nagy, kétmilliós várost kell fölülről irányítani a szubszidiaritás jegyében.
Picit próbáljunk meg legalább magunkkal konzekvensek és egyenesek lenni! Számtalan olyan kérdés merült fel egyébként, ami jelen pillanatban megoldatlan. Megoldatlan volt a megyék kérdése. Gondolom, mindenki, amikor bekapcsolta a híradót mostanában, látta, hogy milyen az, amikor nem tudnak már fűteni iskolákban, amikor nincsenek pedagógusok a vidéki intézményekben, amikor semmi nem működik. És mindenki ült otthon, hogy majd a megye szóvivője elmondja, hogy mit lehet csinálni, majd valaki mond valamit, majd a civilek visznek ingyenételt. De nem ez a megoldás egy önkormányzati rendszerben, ami most van.
Kell egy teljesen új rendszer. És egyetértek Kósa képviselőtársammal, hogy ebben a törvényben számtalan olyan kérdés van, ami még nyitott, és azt gondolom, ezeken lehet változtatni. Lehet, hogy kell is változtatni, és el tudom ezt fogadni. Mondott olyat Apáti képviselőtársam, amivel egyet tudok érteni. De ezeket meg kell beszélni. Nekünk itt nem az a feladatunk, hogy elmondjuk, úristen, most tönkreteszik ezt az országot. Az a feladatunk, hogy alkossunk egy olyan önkormányzati szabályozást, amely a következő években, évtizedekben meg tudja oldani a helyi problémákat, meg tudja oldani az oktatási kérdéseket, meg tudja oldani az önkormányzatok finanszírozását, és mindemellett egyébként minden olyan jogot és kötelességet finanszírozni is tud, ami a helyi demokráciát valóssággá teszi. Nekünk ez a feladatunk, és én arra kérem önöket, hogy ebben segítsenek minket.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés