DR. STÁGEL BENCE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Harangozó Tamás képviselőtársam ellentmondásokkal tarkított politikai propagandabeszédét követően én azért szeretnék a szabálysértési törvényről szólni.
Azért emlékeztetném itt a vezérszónoki felszólalásom előtt képviselőtársamat, hogy ha a 2009-es évet megnézzük, azért több mint 200 ezer olyan vagyon elleni bűncselekmény történt Magyarországon, ami azt gondolom, hogy mindenképpen szankcionálandó. Ebben a vagyon elleni bűncselekményekben azért szocialista politikusok is alaposan kivették a részüket. Tehát úgy látszik, hogy még az enyhe szankciók sem tartottak vissza jó pár embert azzal kapcsolatosan, hogy ilyen bűncselekményeket ne kövessenek el. Ezért is teljesen egyértelmű, hogy tehetetlenül szemlélték a szabálysértések elharapódzását ebben az országban. Ezért is fontos az, hogy most elkészülhessen ez az új kódex.
Magyarország új alaptörvényének preambuluma egyébként egyértelművé teszi, hogy valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság és a szabadság kiteljesítése.
Szintén az alaptörvény rendelkezése szerint a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására az állam jogosult.
Az alaptörvényben szereplő felhatalmazás alapján a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló T/4563-as törvényjavaslat új szempontok alapján, egységes struktúrában kívánja rendezni a szabálysértési jog normarendszerét.
A szabálysértési jog jogrendszerbeli elhelyezkedése a jogintézmény kialakulása óta egyébként szakmai viták tárgya. Míg az állam, a jogalkotó célja a kisebb súlyú szabálysértéseket megelőző, illetve elrettentő szabályrendszer kialakítása, addig az állampolgárok alapvető elvárása a biztonságos mindennapokat garantáló jogszabályi környezet, illetve a szabálysértők méltó büntetése.
A jogászok közti szakmai vita pedig alapvetően arról szól, hogy a szabálysértési jog a büntetőjog vagy a közigazgatási jog része, vagy esetleg egy önálló jogterületnek minősül.
Abban minden szabálysértési joggal foglalkozó elméleti és gyakorlati szakember egyetért, hogy a szabálysértési jog mindkét jogterület sajátosságait hordozza, illetve alapvető cél a kisebb súlyú gyakori normaszegések megfelelő súlyú szankcionálása.
Magyarország jogállamként védett értékei megsértését differenciált módon, büntetőjogi, szabálysértési és közigazgatási jogi eszközökkel szankcionálja, attól függően, hogy az adott jogellenes cselekmény milyen jogtárgyat milyen mértékben sértett, és szem előtt tartva természetesen a szabálysértési statisztikai adatokat is.
Hazánkban a társadalomra csekélyebb fokban veszélyes cselekményekkel szembeni védelmet tehát a szabálysértési jog hivatott biztosítani.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat szerint a szabálysértési jogi szabályozás egyszerre kell hogy védelmet nyújtson az alapvető értékeket csekélyebb fokban veszélyeztető, valamint a jog által még védendőnek ítélt értékeket fenyegető magatartásokkal szemben. E kettősség a szabálysértési jog fejlődését és a hatályos szabályozást egyaránt áthatja.
Ahogy az az államtitkári expozéban is elhangzott, a szabálysértési jog ugyanis számos életviszonyt érint, a polgárok mindennapi életét átszövő jogág, az állampolgárok jogtudatát, az önkéntes jogkövetést és a jogi köztudatot is jelentősen befolyásoló jogterület, ezért különös helyet foglal el a jogrendszerünkben.
A szabálysértés mint jogintézmény fejlődése során rengeteg kihívással kellett hogy szembenézzen, illetve hatalmas változáson ment keresztül, míg a jelenlegi formáját elnyerte, amin most itt többek közt a statisztikai adatok miatt is mindenképpen változtatnunk kell.
A társadalomra veszélyes cselekmények nem azonos mértékben fenyegetik a közösséget, annak jogrendjét és tagjait. Természetes, hogy az állam által alkalmazott represszió sem azonos, hanem a támadásokhoz igazodó mértékű. A súlyosabb cselekményeket a büntetőjog, az enyhébbeket a szabálysértési jog szankcionálja.
A kisebb súlyú cselekmények tömegméretű előfordulása azonban jelentős terhet ró a társadalomra, mert számottevő költségvonzatuk van, és rontják az emberek biztonságérzetét. Évente átlagosan mintegy félmillió szabálysértési eljárást folytatnak le, ez közelítően azonos mennyiség, mint az ismertté vált bűncselekmények száma. A látencia megbecsülhetetlen mértékű, de annyi bizonyos, hogy évente sok millió szabálysértést követnek el hazánkban.
Arról évszázados polémia folyik a jogirodalomban és a közbeszédben is, hogy a kisebb súlyú jogsértések rendszertanilag melyik jogágba tartozzanak, és milyen jogkövetkezmények legyenek alkalmazhatóak.
Ha górcső alá vesszük a szabálysértési normarendszereket például az Európai Unióban, akkor ott alapvetően két fő megoldást találunk. A francia modell a szabálysértést a bűncselekmény egyik típusának, azaz ilyen bagatell bűnözésnek tekinti, így a büntetőjog keretében szabályozza. Az idesorolható államokban nem tesznek különbséget a kriminális cselekmények között különböző szempontok szerint, a kis lopás például ugyanúgy a lopás bűncselekményét valósítja meg, mint a jelentős értékre elkövetett lopás.
A másik változat, a német modell a szabálysértéseket önállónak ítéli meg, ezért a közigazgatási jog szerves részeként szabályozza, mondván, hogy a cselekmények többsége közigazgatási normát sért, és az elkövetőkkel szemben közigazgatási szervek járnak el.
Hazánkban még az 1955. évi 17. törvényerejű rendelet a büntetőjogtól megtisztított szabálysértés korát vezette be hazánkban, azóta a szabálysértés a közigazgatás tárgykörébe tartozik. Ebben a folyamatban jelentett mérföldkövet a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény és az egyes szabálysértésekről szóló 17/1968-as kormányrendelet, amely az első ilyen kódex jellegű komplex szabályozását adta ennek a jogterületnek.
A kódex több mint három évtizedes működése alatt a szabálysértési jog alapproblémáját nem tudta feloldani, de az elzárás büntetés államigazgatási szerv általi alkalmazhatósága és a bírói út szűk körű megengedése, illetve csaknem kizárása miatt érthető módon a jogállami kifogások célpontjává vált.
Az újraszabályozást a rendszerváltást követően egy nemzetközi kötelezettségvállalás, majd egy alkotmánybírósági döntés, a 63/1997-es alkotmánybírósági határozat kényszerítette ki. Utóbbi világosan kimondta, hogy az Országgyűlésnek olyan szabálysértési törvényt kell alkotnia, amely lehetővé teszi, hogy az elkövetők a tisztességes eljárás szabályainak megfelelően bíróság elé vihessék a velük szemben emelt vádat és az amiatt alkalmazott szankciót. A kodifikáció másik érve pedig az volt, hogy elzárást közigazgatási szerv ne mondhasson ki, ezt csak bíróság tegye. Végül 1999-ben fogadta el az Országgyűlés a most még hatályos, a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvényt, amelyet a tervek szerint most a parlament elé terjesztett törvényjavaslat fog felváltani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy kereszténydemokrata képviselőként a felelősség fogalmára is rávilágítsak, hiszen a szabálysértések szabályozását éppen az emberi felelősség, illetve az emberi mulasztás teszi indokolttá.
A felelősség egy számadási kötelezettség olyan cselekedetről, amelyet az ember tudva és szabadon hajtott végre. Tehát feltétele a beszámíthatóság, következménye az érdem és a jutalom, vagy éppen a büntetés.
(17.20)
Az általános etikai nyelvhasználatban a felelősség az ember illetékességét jelenti tettei és mulasztásai, egyéniségének alakítása, vállalt feladatai kérdésében, és egyben a számadás kötelezettségét is az erre hivatott fensőbbség előtt, legyen az akár a saját lelkiismerete, embertársai vagy éppen a gondviselés.
A felelősség a közvetlen tevékenységen túl kiterjed annak maradandó, előrelátható következményeire is. A felelősség az emberi természet párbeszédre teremtettségéből adódik, és csak a társas kapcsolatokban bontakozhat ki, ahol minden cselekedet közösségi vonatkozású, és a mindig sokszoros feltételrendszerben egy nagy egész részének is tekinthető.
Mindezeket azért hangsúlyozom, mert a törvényjavaslat új célokat és új eredményeket kíván elérni a kisebb súlyú normaszegések esetére. Melyek ezek a célok? Olyan új szabálysértési eljárási rendszer kialakítása, amely hatékony és gyors eljárási lehetőségeket biztosít az egyes szabálysértési hatóságok számára; egy olyan költséghatékony eljárás felépítése, amelyben a szabálysértés elkövetőjének már nem fűződik érdeke az eljárási cselekmények indokolatlan elhúzásához. És ahogy az indoklásban is olvashatjuk, fontos célja a tervezetnek egy olyan végrehajtási rendszer létrehozása, amelyben a kiszabott büntetéseket a jövőben költséghatékonyan végre lehet hajtani. A végrehajtási rendszer átalakítása során a cél egy olyan rendszer kiépítése, amelyben nem kizárólag a szabálysértési elzárás, hanem a közérdekű munkára történő átváltoztatás dominál.
Szabálysértésnek továbbra is három fogalmi elem alapján minősíthető egy cselekmény: ez a joghátránnyal fenyegetett emberi magatartás, a társadalomra csekély fokban veszélyes, és az, hogy felróhatóan kövessék el. A joghátránnyal fenyegetettség maga is többösszetevős fogalmi elem. Jelenti egyrészt a szabálysértéssé nyilvánítás tényét, nevezetesen azt, hogy egyes jogsértő cselekményeket törvény, kormányrendelet vagy önkormányzati rendelet a jogellenesség magasabb, az állam által szankcionált kategóriájába emel.
A cselekmény tehát nem egyszerűen jogellenes, annál több, hiszen itt szankcióval is fenyegetett. A joghátránnyal fenyegetés tehát másrészt a hátrányos jogkövetkezmények kilátásba helyezését, azaz a szankcióval való fenyegetettséget is jelenti.
A szabálysértések második jellemzője a társadalomra csekély fokban veszélyesség. A csekély fokú társadalmi veszélyesség egy objektív ismérv, de azért ez mégiscsak egy hátrányos jogkövetkezményt kell hogy jelentsen, hiszen átfogja a cselekménnyel okozott tényleges sérelmet és annak lehetőségét, a veszélyt is egyaránt. Tehát az enyhébb fokú társadalomra veszélyesség abban áll, hogy a cselekmény sérti vagy veszélyezteti a társadalom általánosan elfogadott együttélési normáit - ugye, gondolhatunk itt a garázdaság vagy a csendháborítás tényállására -, akadályozza vagy zavarja a közigazgatás működését, vagy például meghatározott tevékenység vagy foglalkozás gyakorlására vonatkozó jogszabályba ütközik.
A társadalmi veszélyesség foka mentén határozza meg a jogalkotó a szankció fajtáját, a jogalkalmazónak pedig annak konkrét mértékét kell meghatároznia, tehát ez a mi felelősségünk itt, hogy például a szankciókkal kapcsolatban konkrét mértéket szabjunk. A társadalomra csekély fokban való veszélyesség egy tény, egy helyzet, ami állandó, és mindig is felülvizsgálandó. Jelen törvényjavaslat is a változó társadalmi körülmények visszatükröződését jelenti.
A felróhatóság a szabálysértés fogalmának harmadik alanyi kritériuma. Ez egy szubjektív elem, ami abban áll, hogy a tényállásszerű magatartás valakinek a terhére róható, abban valaki vétkes és felelős volt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szomorú tény, hogy ma Magyarország számos településén a lakosság biztonságérzetét nagymértékben befolyásoló és rontó szabálysértéseket tapasztalhatunk. S bár lehet, hogy ezek a szabálysértések jogilag csekély mértékben veszélyesek a társadalomra, de egy adott területen, adott településen elharapódzó szabálysértési hullám nagymértékben megkeseríti az ott élők mindennapjait. Az elmúlt években kialakult társadalmi változások, bűnözési formák indokolttá teszik egy egységes, új szabálysértési kódex megalkotását.
Melyek lennének az új szabálysértési törvény legfontosabb új rendelkezései? A KDNP osztja azt az álláspontot, amely szerint a helyi lakosság mindennapi életét befolyásoló szabályszegések elkövetésének megelőzésére, visszaszorítására olyan eljárási megoldásokat kell kidolgozni, amelyeknek az Országgyűlés által történő elfogadása esetén az elkövetők felelősségre vonására lehetőleg még a helyszínen, de legkésőbb az elkövetéstől számított 30 napon belül sor kerül. A hatályos törvény alapján a pénzbírság legalacsonyabb összege 3 ezer forint, legmagasabb összege pedig 150 ezer forint. Tekintettel arra, hogy Magyarországon a jelenleg kiszabható pénzbírság visszatartó hatása minimális, ezért valóban támogatandó, hogy a javaslat felemeli a kiszabható legalacsonyabb és legmagasabb pénzbírság összegét. Ennek megfelelően a tervezet a pénzbírság legalacsonyabb összegét 5 ezer forintra, míg legmagasabb összegét az eddiginek a duplájára, tehát 300 ezer forintra emeli.
Mint minden jelentős változtatás esetében, itt is szükséges a felkészülési idő biztosítása, ezért a kiszabható pénzbírság maximumának változása a törvény hatálybalépését követően, de csak 2013. január 1-jén lép hatályba. A legalacsonyabb összeg a szabálysértési elzárásra történő átváltoztatás napi tételének megfelelően emelkedik, figyelemmel arra, hogy egy nap szabálysértési elzárás 5 ezer forintnak felel meg.
Bevezetésre kerül a visszaesés fogalmi rendszere, amely szerint az eredetileg szabálysértési elzárással nem büntethető szabálysértések esetén, ha hat hónapon belül legalább egy ízben már felelősségre vontak valakit, úgy a folyamatban lévő cselekmény szabálysértési elzárással is fenyegetetté válik. A tervezet átalakítja a szabálysértés miatt kiszabott büntetések végrehajtásának rendszerét, a korábbi hosszadalmas, adók módjára történő behajtás helyett a pénzbírság meg nem fizetése esetére a törvény szabálysértési elzárásra változtatást rendel el.
A meg nem fizetett pénzbírság azonban közérdekű munkával is megváltható: az elkövető az állami foglalkoztatási szerv által elektronikusan közzétett, a közérdekű munka végrehajtására kijelölt munkahelyek nyilvántartásából tájékozódhat. Az elkövető a határozat jogerőre emelkedését követő két munkanapon belül önként jelentkezhet az állami foglalkoztatási szervnél közérdekű munkavégzés érdekében. Ha az elkövető munkavégzésre alkalmas, a közérdekű munka végzésére kijelölt munkahely az elkövetőt foglalkoztatni fogja.
A munka elvégzéséről a közfoglalkoztató értesíti a munkaügyi központot, rajta keresztül pedig a szabálysértési hatóságot. Az eljárás gyorsítása, egyszerűsítése érdekében ezzel egy automatizmus lép be a rendszerbe, miszerint a szabálysértési hatóság - amennyiben annak feltételei fennállnak - már a pénzbírságot kiszabó határozatban tájékoztatja az elkövetőt, hogyha 15 napon belül nem fizeti be a pénzbírságot, akkor önkéntes vállalása alapján közérdekű munkával megváltható, így nem kell erről külön rendelkeznie a hatóságnak. Amennyiben két napon belül nem jelentkezik a közérdekű munka elvégzésére, úgy fő szabály szerint automatikusan a szabálysértési elzárás lép a helyébe. A szabálysértési elzárás végrehajtása a törvény erejénél fogva történik: a szabálysértési hatóság egy felhívást küld az elkövető részére, hogy a megadott időpontban a büntetés-végrehajtási intézetnél jelentkezzen a szabálysértési elzárás letöltése végett.
Támogatandó az is, hogy a közigazgatási eljárás hatálya alá tartozó igazgatási jellegű cselekmények szabálysértési törvény hatálya alól történő kikerülésével az eljárások párhuzamossága, az ugyanolyan cselekmények miatti kettős szankcionálás lehetősége megszüntetésre kerül, ezáltal egyszerűsödik a korábbi szerteágazó szabálysértési hatósági rendszer. A jövőben az egyébként is túlterhelt jegyző általános szabálysértési hatósági jogköre megszűnik, és kizárólag a fővárosi, megyei kormányhivatal, illetve a járási rendszer 2013-ra tervezett bevezetésével a járás, a rendőrség, a NAV, valamint a bíróság rendelkezik majd a szabálysértési eljárások lefolytatására megfelelő hatáskörrel. Annak érdekében, hogy a szabálysértési eljárásban részt vevők jogaikat a lakóhely, az elkövetés helye, a munkahely közelében gyakorolhassák, a tervezet végrehajtási szabályok megalkotására is lehetőséget ad.
A települések lakosságának mindennapi életét befolyásoló, társadalomra veszélyes elkövetési magatartások megkülönböztetésre kerülnek aszerint, hogy annak elkövetése vagy ismételt elkövetése alapján a jogalkotó szükségesnek látja-e az elkövetővel szembeni súlyosabb joghátrány alkalmazását vagy sem. A súlyosabb joghátránnyal fenyegetett elkövetési magatartások mint szabálysértési tényállások kerülnek megfogalmazásra a tervezetben. Minden más esetben az ágazati normában vagy önkormányzati rendeletben szabályozott magatartási norma megsértése közigazgatási eljárás keretei között kerülhet szankcionálásra.
Támogatandó, hogy a tervezet a tulajdon elleni szabálysértéseknél az értékhatárt - ahogy ez itt korábban is elhangzott - felemeli 50 ezer forintra, amellyel elérhető, hogy a hatályos szabályozás szerint kisebb súlyú vagyon elleni bűncselekményeket a bíróság gyorsított eljárással szabálysértésként bírálhassa el.
(17.30)
A tervezet minden szabálysértési tényállásnál lehetőséget biztosít a helyszíni bírság kiszabására. A Kereszténydemokrata Néppárt ezt is egyértelműen támogatja, hiszen előtérbe helyezi a helyszíni bírság jogintézményét, az ügyek jelentős számát ezen a módon kellene majd lezárni.
A tervezet annak érdekében, hogy a kellő visszatartó hatás a helyszíni bírságolással is elérhető legyen, felemeli a kiszabható bírságot 5 ezer forintról 50 ezer forintig terjedő összegre, és itt az ismételt elkövetés is egy fontos kérdés, ismételt elkövetés esetén a helyszíni bírság összege 70 ezer forintig terjedhet.
Tisztelt Képviselőtársaim! A KDNP frakciója biztosítottnak látja, hogy az új szabálysértési törvényben alkalmazott rendelkezésekkel csökkenhet a szabálysértések száma Magyarországon, az egyes településeken élők biztonságérzete növekedhet, és az összességében rendezett, kiszámítható, hatékony szankcionálással a megelőzés elve is érvényre juthat a szabálysértések terén. A szocialistákkal ellentétben mi a rend és nem pedig a rendetlenség országát kívánjuk építeni.
Mindezek alapján javasoljuk a törvénytervezet elfogadását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés