DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvénytervezetre nem mondhatja a kormány, hogy egy megörökölt örökség lenne, hiszen ez egy új, a Belügyminisztérium által most kidolgozott, elénk terjesztett, új koncepciókat felvonultató, teljesen átfogó szabályozást ad. Látom, Kontrát államtitkár úr is bólogat, remélem, nem ez lesz az egyetlen dolog, amiben egyetértünk. De a lényeg az, hogy korábban számtalan esetben hallottuk azt - és erre ki is fogok térni -, hogy bizonyos tényállások, bizonyos büntetendő, üldözendő cselekmények esetében nem volt még idő ezeknek a kigyomlálására, nem volt idő egy egységes koncepció létrehozására, és ezért ne is várjuk el a kormányzattól, illetve a Belügyminisztériumtól, hogy mindent a helyére rakjanak. Vártuk, hogy eljön ez az alkalom, amikor megláthatjuk, hogyan is gondolja a Belügyminisztérium az új szabálysértési törvényt.

Gyakran elhangzik az ellenzék részéről - és ezt a Jobbik is el szokta mondani -, hogy túlságosan a statisztikai szemlélet az, ami eluralkodni látszik a rendőrség berkeiben. Hozzáteszem, hogy ez egy árnyalatnyit azért javult az elmúlt időszakban, egy árnyalatnyit, mert az MSZP-kormányzat alatt élte ez azért a virágkorát, amikor tényleg a rendőrségen belül csak és kizárólag az volt a fontos, hogy hogyan lehet statisztikailag egy jó mutatót kihozni, és elmondani azt, hogy bizony-bizony itt a közbiztonság nagy és tartós, miközben az állampolgárok és egyébként a közbiztonsági érzet sem támasztotta ezt alá.

Nagyon érdekes, mert gyakran megkaptuk, hogy a Fidesz-kormányzat nem a statisztikai szemléletre épít, mégis találok az általános indokolásban egy olyan részt, ami talán ezt támaszthatja alá, ami így szól: a vagyon elleni bűncselekményeknél, illetve tulajdon elleni szabálysértéseknél az értékhatár 20 ezer forintról 50 ezer forintra emelkedik. Ez nagyságrendileg csökkenti a bűncselekmények számát.

Ez valóban így van, de a pátosz, hogy csökkennek a bűncselekmények, nem azt jelenti, hogy kevesebb olyan cselekményt követnének el, ami eddig esetleg a bűncselekmények körébe tartozott, az most majd szabálysértés lesz, de lehet, hogy ezt majd lehet úgy kommunikálni, hogy megint csak a bűncselekmények száma csökkent, de azok a cselekmények nem szűntek meg, amelyek kiindulópontjai lennének a szabályozásnak.

Aztán még egy érdekesség az általános indokolásból, mert ott azért találhatunk egyet s mást, két dolog miatt is. Egyrészről itt elhangzott többször, hogy emelkednek a bírságok, illetve mi úgy gondoljuk, hogy ez nem feltétlenül rossz minden esetben, az viszont már rossz, hogy a bírságolási szemlélet nagyon sok szervnél olyan mértékeket ölt, ami tulajdonképpen egyfajta kvótajelleggel meghatározza, hogy a rendőrségnek vagy a NAV-nak mennyit és milyen tárgykörökben kell bírságolnia.

Több esetben jómagam is, amikor találkoztam különböző, akár érdekvédelmi szervezetekkel vagy szakszervezetekkel a rendvédelem területéről, elmondták, hogy bizony úgy indítják útnak őket, hogy meghatározzák az elöljárók, hogy mennyit, hogyan és milyen módon kell bírságolni. Teszik ezt azért, mert be van tervezve egy bírságösszeg, ami még hagyján, de gyakran ezek a bírságösszegek a működéshez is szükségesek az adott szervnél. Lehet persze azzal machinálni, hogy ezek hova folynak be, hogy egy központi számlára folynak be, de a visszaosztásnál azért úgy tudom, ez egyfajta szempont lehet. És valóban, higgyék el, bár ebben már Kontrát államtitkár úrral nem értünk egyet, úgy tűnik, de azok a rendőrök vagy egyéb rendvédelmi szervnél dolgozó emberek nyilván nem hazudtak, amikor ezeket elmondták, és konkrét életszituációkat felidéztek. Tehát ezt viszont el kellene kerülni.

És találok egy másik mondatot az általános indokolásban, ez is annyira szép, hogy kénytelen vagyok pontosan idézni: az általános szabálysértési hatóság a jegyző helyett állami szerv, járási hivatal lesz.

Ez már önmagában kérdéseket vethet fel, lévén, hogy járási hivatal még nincs, majd 2013-ban kerül felállításra, addig... (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Igen, biztos, legalábbis a törvénytervezet szerint, reméljük, hogy egy kicsit előbb is lehet. Ezen lehet vitatkozni, véleményem szerint nem baj az, ha bizonyos tárgykörökben a jegyző jár el, ha ő egy jó jegyző, egy megfelelően kinevezett jegyző, akkor ő a helyi viszonyoknak jó ismerője lesz, és bizonyos kisebb szankcionálások nem árt, ha közelebb vannak az emberekhez.

Viszont folytatva ezt a mondatot, azt hiszem, hogy egy elég árulkodó gondolatnak lehetünk tanúi: figyelemmel azonban arra, hogy a kistelepülések közbiztonsági helyzete halaszthatatlan intézkedéseket követel, a 2012. április 15-ei hatálybalépés és a járási hivatalok felállta között e jogkör átkerül a kormányhivatalhoz azzal, hogy a kormányhivatal dolgozója a leendő járások székhelyére kiutazva gyakorolja azt.

Ez azért meglepő, mert itt a kormányzat elismeri, hogy a vidék közbiztonsága tulajdonképpen még mindig romokban van. Ezt jelenti ez a mondat. Elismétlem megint, államtitkár úrnak: a kistelepülések közbiztonsági helyzete halaszthatatlan intézkedéseket követel. Hát, nem két hét telt el, hanem lassan már két év is, és mégis ilyen mondatokkal kell találkoznunk; ez egy kicsit visszás. Mi tudjuk, hogy ez van, de legalább önök ne írják le, mert ha utána tagadják, akkor ez elég furcsa helyzeteket tud generálni. Azt szeretnénk, ha végre ezáltal vagy ennek a meggátolására tennének valamit, és a jövőben nem kellene hasonló kijelentésekkel találkozni.

De továbbhaladva a törvénytervezetre, elhangzott, hogy a javaslat egybevonja a büntetések és intézkedések részt, így az egyes szabálysértéseknél nincs feltüntetve a büntetés vagy intézkedés, illetve annak mértéke sem, erre a törvény elején foglalt általános rész ad iránymutatást. Ennek is elhangzott számos pozitív oldala. Én azt a kérdést tenném fel ezzel kapcsolatban, hogy mi lesz az egységes jogalkalmazással. Értem én, hogy a bírói mérlegelés fontos dolog, és számtalan esetben jobban szankcionálni lehet egy elkövetési módot, de valamit tenni kellene abba az irányba, hogy ez egységesüljön, és ne alakuljon ki bíróságonként, országrészenként szabálysértési hatóságonként; mert ki fog alakulni egy gyakorlat, hogy ott azért a cselekményért mit adnak, és milyen büntetési nemet és milyen büntetési tételt szabnak ki. Ez semmiképpen nem arrafelé mutat, hogy az ország minden vidékén hasonló módon működjön a jogalkalmazás; lehet, hogy nem is kell. Ha viszont nem kell, és az országnak bizonyos részeiben bizonyos cselekményeket súlyosabban kell szankcionálni, akkor ennek is valamiféle keretet azért illene adni.

Az, hogy a pénzbüntetés átváltható közérdekű munkára és hogy le lehet dolgozni a pénzbírságot, az még önmagában nem ördögtől való. Sőt, tulajdonképpen még üdvözlendő is lehet, várjuk, a gyakorlatban hogyan fog ez megvalósulni. Nem baj, ha megvan ez a lehetőségük az állampolgároknak, valóban, a jelenlegi szabályozáshoz képest ez lehet egy modernebb elmozdulási alap, nyilván a gyakorlatot majd át kell tekinteni, de ez még önmagában, ahogy az MSZP elmondta: azzal azért nem értünk egyet, hogy teljes mértékben ördögtől való lenne.

(17.40)

A visszaesést is kezeli a javaslat, ami eddig nem volt, tehát ez is újdonság a szabálysértések körében. Itt egy kérdés merülhet csak fel, mert önmagában ez sem vészes dolog, hogy ha azt mondjuk, hogy aki elkövet több szabálysértést, az magasabb büntetőjogi szankcióval, büntetőtétellel legyen büntethető. Itt azért elgondolkodnék azon esetleg a Belügyminisztérium és a kormányzat helyében, hogy ezt nem kellene-e az azonos vagy hasonló cselekményekre korlátozni. Beleeshet egyébként jogkövető állampolgár is, hogy elkövet különböző, egymástól független két-három szabálysértést, és utána máris egy esetleg komolyabb szankcióval kell szembenéznie. Itt egyfajta behatárolása ennek a körnek véleményem és véleményünk szerint azért elvárható lenne. Tudom, hogy erre lehet azt mondani, hogy majd az élet eldönti, hogy merrefelé indulnak el a joggyakorlatban ezek a dolgok, de legalább ezt gondolják át, és valami keretet adjanak neki.

A területi hatály kiterjesztése szintén érdekes kérdés. Ha a kisebb fokú, társadalomra veszélyes cselekedetekről beszélünk, nem feltétlenül minden esetben indokolt szerintem a határon túl vagy a Magyar Köztársaság határain túli elkövetést megbüntetni. Itt akár gondolhatok arra - mi már csak ilyenek vagyunk, bocsássák meg nekünk -, hogy valaki ezek szerint a Magyar Gárda egyenruhájában külföldön tűnik fel, azért itt lehet felelősségre vonni. Ez is egy kicsit visszás. Persze lehet rá azt mondani, hogy itt nem ezekről az esetekről van szó, de a szabálysértést nem feltétlenül érzem minden esetben olyan kategóriának, amit magyar állampolgár elkövető esetén a világon mindenhol üldözni kellene. Itt esetleg egy pontosítás is indokolt lenne, hogy ezt mely szabálysértésekre korlátozná a törvényalkotó.

Az nem baj, hogy az összes szabálysértést - hogy maradjak a pozitív megjegyzéseknél - törvény szabályozza. Jobban átláthatóvá teszi, a jogkövető magatartást elősegíti, ha ez egy csokorban található, jelen pillanatban kormányrendeletekben, önkormányzati rendeletekben nagyon széttagolt, gyakran valóban átláthatatlan rendszerrel találkozik a jogkövető állampolgár, meg természetesen a nem jogkövetők is, bár általában ők még jobban felvilágosultak a jogaikkal kapcsolatban. De ez még üdvözlendő is lehet.

Viszont ami már kérdéseket vet fel. A hatóságok felelősségi köre csökken, a mulasztások esetén semmiféle szankció nincs. Ellenben az eljárás alá vont személy helyzete nem kerül megkönnyítésre. Például ha meghosszabbított ügyintézési határidő is eredménytelenül telik el, nem történik semmi, viszont az eljárás alá vont személy nem kérheti az ügy áttételét a lakóhelye szerint illetékes hatósághoz, így utazgatnia kell, mert a hatóságnak például az elkövetés helyén kényelmesebb eljárni.

Itt azért illene biztosítani azt, hogy igenis, ha nem jár el az a hatóság megfelelő határidőben, akkor igenis történjen valami, adott esetben szűnjön meg az eljárás. Kötelezzük vagy szorítsuk rá a hatóságokat, hogy a határidőket és az egyéb kötelezettségeiket be kelljen tartaniuk, mert ez a túlzott liberalizmus a hatósági hozzáállás részéről nem vezet jó irányba. A hatályos törvény számos rendelkezését kritika nélkül veszi át, és ezzel javításra sem tesz kísérletet. Itt a hatóságnak kedvező hatásköri szabályokra gondolhatunk, vagy olyan tényállásokra - erre utaltam és ki fogok még térni -, hogy feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel vagy közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése. Erre mondtam azt, hogy ezek bent hagyása és ezek megerősítése már egyértelműen a Fidesz-kormányzat felelőssége, még akkor is, ha ezeknek néhol a kiindulópontjai már az előző kormányzat idejére tehetőek, de hát a Fidesz-kormány ezeket tovább erősítette, és egységes szabálysértési törvényben is vissza kívánja hozni.

A szabálysértési tényállások megfogalmazása gyakran eléggé pongyola, azt kell mondjam. Ha az indokolást hívjuk segítségül mintegy kisegítő szabályként, akkor ott azt találjuk, hogy az indokolás tulajdonképpen hiányos sablonszöveg, ez nem fog megfelelő módon segítséget nyújtani a jogalkalmazó szerveknek vagy akár a jogkövető állampolgároknak. Azért elvárható lenne, hogy egy ilyen szabálysértési csomagnál taxatíve tételesen hosszabb és részletesebb indokolást fűzzenek hozzá. Tudom, hogy ez már valószínűleg nem fog megtörténni, de legalább hangozzon el, hiszen ebből is lehetnek még később jogalkalmazási problémák.

Bizonyos tényállások - valljuk be -, ha szabad így fogalmazni, lobbitevékenység nyomán kerültek be, kerülnek be a törvénybe. Itt akár a hajléktalanok utcán lakásának tilalma vagy a másik kedvencünk, a polgárőr-tevékenységgel kapcsolatos szabálysértés is megemlíthető. Legfőképpen ha a polgárőr-tevékenységgel kapcsolatos szabálysértésre gondolunk, ez véleményem szerint nem egy jogos, valóban közbiztonsági kérdésre adandó válasz, hanem a kormányzatnak az a politikája, amit már oly sokszor elmondtunk, amely a közrendért tenni akaró embereket ellehetetleníteni törekszik; egyébként ezt a polgárőrtörvény vitájában is elmondtam. A szabálysértési törvény továbbviszi ezt a rossz gyakorlatot, és a nevükre veszik ezeket a szabályokat.

Számos eljárási alapelvet nem tartalmaz a törvényjavaslat vagy a büntetőeljárás szerint irányadó alapelveket nem veszi figyelembe. Itt felhívhatnám a figyelmet arra, is, hogy a gépjárművezető távollétében kiszabható bírság érdekes fordulat, és mint tudjuk, ez a törvényjavaslat ezzel a felelősségi rendszernek is ellentmond. Lévén itt már az objektív felelősség kategóriájáról beszélünk, ami egy kicsit más, mint amit önök itt elképzeltek bírság címen. Hiányzik a törvényjavaslatból - ez jogalkotási kérdés, de komoly problémákat is felvethet -, hogy számos eljárási cselekménynél nem került meghatározásra, hogy lehet-e, és ha lehet, milyen módon lehet fellebbezni, milyen jogorvoslatra van lehetőség. Ez legfőképpen egyesítés, elkülönítés, áttétel kérdése, lefoglalás, költségviselés - nem értjük, hogy itt egyéb szabályokra próbálnak utalni, vagy fel sem merült a törvényjavaslat megalkotóiban, hogy itt indokolt lenne feltenni a kérdést, hogy miért nem lehet fellebbezni.

Az alkotmánybírósági törvény vitájában elmondtuk, hogy azt, hogy csupán ésszerű határidőt határozunk meg az Alkotmánybíróság eljárására, az számos problémát fel fog vetni. Számos problémát fel fog vetni, hiszen nem lehet arra hivatkozni még akár az Alkotmánybíróság esetében sem, hogy majd ők ahogy gondolják, befejezik ezeket ez eljárásokat, főleg nem úgy, hogy szuperbírósággá fejlesztettük az Alkotmánybíróságot; ami nem feltétlenül baj, hiszen a bírók létszáma is megnőtt. Viszont képzeljék el azt az esetet, mivel itt a jelen lévő szabálysértési törvényben a perújítás szabályaival kapcsolatban ha valaki elkövet egy szabálysértést, ezután alkotmányjogi panaszt nyújt be, ő azt 3-4 év múlva megnyeri - mert nem tudom, hogy az ésszerű határidő mennyi az Alkotmánybíróságnál, vannak 10 éve húzódó ügyek, tehát sajnos a jelenlegi gyakorlatot kiterjesztve ez is lehetséges -, akkor utána nem tud már perújítással élni, hiszen annak behatárolt határideje van, és tulajdonképpen egy számára megítélt és jogos ügyben nem tud semmit sem tenni a korábbi szabálysértési elítélésével. Tehát ez az egyéves nyitva állási határidő a perújításnál komoly alaptörvényi aggályokat vagy egyéb jogi aggályokat is felvethet. Ennek az átgondolását erősen megfontolásra javasoljuk a kormányzatnak.

Az elzárással is büntethető szabálysértéseknél feltűnik a sok régi dzsoli dzsokerünk: közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése, feloszlatott társadalmi szervezetben, tevékenységében való részvétel. Nem gondoljuk, hogy ezek lennének azok a tevékenységek, amiket a súlyosabb szabálysértések között kellene kezelni.

(17.50)

Erre is el lehet mondani, a kormányzat annyi ígérete ellenére - hogy itt majd egy új szabálysértési törvénnyel kigyomlálja ezeket a gazokat a jogszabályok közül - sajnos úgy tűnik, hogy önöknek minden fontos, csak az nem, hogy végre azokat az embereket is a közbiztonsági tevékenység közelébe engedjék, akik ezt önként a szabadidejükben meg szeretnék tenni.

Ha már szabálysértési törvény, és ha már a büntetőeljárási törvénnyel és a Btk.-val kapcsolatos módosító javaslatainkat oly szorgosan leszavazzák az alkotmányügyi bizottságban, akkor felmerülhet az a kérdés, hogy legalább a szabálysértések esetében miért ne vihetnénk le tizenkét évre a büntethetőség korhatárát. Erre egy módosító javaslatot is be fogunk nyújtani. Itt lehetőség lenne kitapasztalni ennek a korhatárcsökkentésnek a valódi hatásait. Arra meg, kérem, ne hivatkozzanak, hogy ez a jogállammal ellentétes lenne, mert például Svájcban is nagyon alacsonyan húzták meg, tíz év alatt, ha jól emlékszem, illetve számos európai gyakorlat arra utal, hogy már tizenkét éves vagy annál fiatalabb korban is büntethetővé nyilvánítanak bizonyos esetekben állampolgárokat.

A feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvételről már beszéltem. Ennek mindenképpen a törlését fogjuk javasolni, mert nem gondoljuk, hogy itt lenne a helye.

Mint ahogy átveszik a Gyurcsány-kormány lex március 15-eként elhíresült rendelkezését is. Ez nem más, mint a rendvédelmi szerv vagy vámszerv hivatásos állományú tagja jogszerű intézkedésével szembeni engedetlenség. Ezt szabálysértésként határozta meg még a Gyurcsány-kormány. Azt sem értjük, hogy ha ez annak idején annyi kritikát kapott, akkor miért kellett benne hagyni ebben a tervezetben. Itt lenne az idő a megváltoztatására, annál is inkább, mert ez is egy olyan szabálysértési tényállás, amely belekerülve a törvénybe annak idején megtámadásra került a Jobbik által, de sajnos több mint valószínű, hogy január 1-jével az Alkotmánybíróságról szóló törvény miatt ez is a kukában fog landolni, és semmiféle lehetőség nem lesz ezután, hogy ez kikerüljön a törvényjavaslatból, illetve a hatályos törvényekből. Jó lett volna ezt a helyzetet legalább itt rendezni, illetve ha már felvállalják, akkor nyilván nemcsak benne marad, hanem a saját kormányzati hatáskörükben rakták bele az új törvénybe.

Szintén hajlamosak vagyunk magunkra venni, hogy amiért az elmúlt eseményekben akár a Magyar Gárda, polgárőrség kapcsán vagy egyéb olyan esetekben, ahol a rendőrség egy szabályos rendezvénnyel vagy szabályos tevékenységgel kapcsolatban politikai beavatkozást várva nem tudott mit tenni, nem tudott eljárni, kitágította a saját cselekvési körét. Ezt látjuk a törvényjavaslatban ott, amikor a magánterületeknek a közforgalom elől el nem zárt részét is a közterület hatálya alá vonja. Jól tudjuk, hogy ezt azok az események generálták, amikor egy magánterületen történő összejövetel vagy rendezvény kapcsán a rendőrség nem tudott eljárni. Hozzáteszem, annak ellenére szerették volna vegzálni az ott megjelent állampolgárokat, hogy ezek az események magánterületen zajlottak, és bűncselekményt nem valósítottak meg. De azáltal, hogy közterületté nyilvánítják az ilyen részeket, próbálják a saját hatáskörüket növelni. Hozzáteszem, az egy érdekes kérdés, hogy például a ferihegyi reptér esetében, ahol az odavezető utaknak vagy közvetlenül a reptér mellett lévő utaknak még nem történt meg az átadása a közforgalom számára, nem járnak el ilyen gyorsan és nem próbálják rendezni a helyzetet. Viszont ha a Magyar Gárdáról vagy egyéb szervezetekről van szó, akkor a szabálysértési törvényt is felhasználják.

Javasolni fogunk egy új tényállási elemet, a lejárt szavatosságú termékek értékesítés céljából a vásárlók részére hozzáférhetővé tételét, amit már nagyon régen be kellett volna vezetni. Gondolom, hogy ez azért nem történt meg, mert erre ebben az esetben nem gondoltak. Az elmúlt napok eseményei is bebizonyították, hogy ezt legalább szabálysértésként, de inkább Btk.-tényállásként kellene szabályozni, lévén, hogy több olyan eset is történt, amikor ez nagyon komoly veszélyekkel járt, és nagy mennyiségben jogkövetkezmény nélkül tudtak lejárt szavatosságú élelmiszert forgalomba hozni.

Már volt szó arról, milyen jó, hogy a hatóságnak nagyobb szabadsága van az eljárások helyének kiválasztásában. Mi azt szeretnénk, hogy ebbe az eljárás alá volt személynek is legyen nagyobb beleszólása. Erre is majd egy módosító javaslatot fogunk benyújtani. Azt szeretnénk, hogy ne a hatóság kényelmi szempontjai, hanem a szabálysértési eljárás alá vont személyek életének a megkönnyítése, illetve ha már a hatóság elé kell járulniuk, akkor ennek az olajozottabbá tétele és akár a termelésből való kiesésük minimálisra szorítása legyen a cél. Szerintem ez is egy támogatható javaslat lesz.

Szeretnénk azt is, hogy a hatóságnak hivatalból - mert itt egy elég pongyola megfogalmazást találunk - ne csak akkor kelljen figyelembe vennie minden személyi körülményt, ha az egyébként rendelkezésre áll, hanem legyen kötelezettsége, hogy azt figyelembe vegye. Itt is megmaradna egy kiskapu, hogy ha a hatóság nem megfelelően jár el és nem gyűjt be minden információt, akkor takarózhat azzal, hogy ő csak a rendelkezésre álló szabályok alapján járt el.

Ahogy elmondtam, a perújítási határidők kitolása egészen biztosan szükséges lenne. Kérem a kormányzattól, hogy ezt ne kerüljék meg. Ez akár években való megváltoztatást is jelenthet, vagy egy alkotmányjogi panasznál az annak lezárulásához való kötést. Ezzel a jogállamilag elfogadhatatlan helyzeteket tudnánk kiküszöbölni.

Sok szó esett a közmunkáról is. Azt szeretnénk, ha megpróbálnának a végzettségnek és képzettségnek megfelelő munkát adni a közmunkára ítélteknek. Tudom, hogy ez nem minden esetben működhet, de hogy a közmunka ne csak büntetés, hanem a köz javára végzett hasznos tevékenység is legyen, erre legalább törekedni kellene, és a társadalmilag hasznos munka körülményeit meg kellene teremteni.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Találkozunk egy olyan szabályozással is, amit szintén a Btk.-ból, vagy az új Btk.-Be. módosításokban szokhattunk meg a kormánytól. Ez a 48 órán belül elfogott elkövetőnek a tettenérésre vonatkozó szabályai. Nem gondoljuk, hogy jó irány lenne, hogy ha valakit nem a helyszínen fognak el, hanem 48 órán belül, akkor az ugyanúgy tettenérésnek számíthasson. Véleményünk szerint ez is felvet néhány jogállami garanciát.

S ha már figyelembe vesszük azt a tényt, hogy valaki volt-e büntetve, és erről nyilvántartást vezetünk: megoszlanak a vélemények, mert egy szabálysértési eljárás alatt állás és az erről való adattovábbítás véleményem szerint nem indokolt, és nem kellene így, ebben a formában külön nyilvántartást vezetni még az egyébként nem is jogerős eljárásokról. De ha már ilyet teszünk, akkor a büntetés kiszabásánál figyelembe kellene venni azt is, hogy ha valaki nem áll szabálysértési eljárás alatt, illetőleg nem is állt az alatt. Ez lehetne egy enyhítő körülmény.

Azt meg végképp nehezen értjük, hogy ha két év a releváns határidő, akkor miért három évig kezelik ezeket az adatokat. Erre is be fogunk majd nyújtani egy módosító javaslatot, mert ha már nincs relevanciája ezeknek az adatoknak, akkor a hatóság részéről ezeket nem indokolt tovább kezelni. Ezt meg kellene szüntetni, és törölni kellene ezeket az adatokat.

(18.00)

Összefoglalva: tehát annak ellenére, hogy támogatható kezdeményezések is vannak a törvényjavaslatban, sajnálatos módon azért nem fogjuk tudni támogatni, mert benne maradtak azok a tényállási elemek is, amelyeket súlyosan kifogásolunk, amelyeket a Jobbik a különböző nemzeti oldalhoz köthető szervezetek, vagy akár ezekhez nem is köthető, de például a jogkövető állampolgárok közrendvédelmi tevékenységét korlátozó tényállásokat nem tudjuk felvállalni, ehhez nem tudjuk a nevünket adni. Ez nem az az út, amivel rendet lehet teremteni, mert a jogszabályoknak mindig a társadalmi békét, a valódi problémák feltárását kell elősegíteniük, nem meghatározott csoportok megbüntetését politikai szándék, indok alapján, mintegy elfödve azt a tehetetlenséget, amit egyébként a kormány itt, az általános indokolásban is megfogalmazott, hogy a vidék és főleg a kistelepülések közbiztonsága halaszthatatlan intézkedéseket igényel.

Valóban így van, romokban hever. Kezdjék el ezt a munkát, ne csak a szabálysértések körében, hanem vonják be az egyéb jogi lehetőségeket is. Várják a vidéki emberek, higgyék el, hogy rend legyen, és a kormányzat megkezdje végre a munkáját ezen a területen is.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu